A javítóintézetek a társadalom többsége számára elzárt, nem látható helyek, területek. Olyan kortárs fotográfusok sorozataiból válogattunk, akik különböző országokban, különböző nézőpontokból mutatják be a javítóintézetek tereit és fiataljait.

Richard Ross: Fiatalok az igazságszolgáltatásban (2007–)

Richard Ross (1947) fotográfus, kutató és oktató. Pályafutása során Guggenheim-ösztöndíjban és Fulbright-ösztöndíjban is részesült. Dokumentarista fotósorozataival vált ismertté.

Ross 2007-ben kezdett el dolgozni a Fiatalok az igazságszolgáltatásban című sorozatán, amelyet több évnyi munka után 2012-ben publikált. Ez idő alatt több tucat államban járt, több száz intézetet látogatott meg és több ezer fiatallal találkozott – a képek mellett az ő élettörténetüket is feltárta. „Jelenleg a bíróságok évente 1,7 millió fiatalkorú ügyében hoznak ítéletet bűncselekmény vétsége miatt. Közel háromnegyedük nem erőszakos bűntett miatt kerül intézetbe. Az amerikaiak bizalma a fiatalok bebörtönzését illetően egyedülálló a fejlett világ országai között” – olvashatjuk a Ronald Feldman Gallery Fiatalok az igazságszolgáltatásban című 2013-as kiállításához tartozó sajtóanyagában. „Hangot akartam adni azoknak, akiknek a legkevesebb hatalma van az amerikai börtönrendszerben” – írta Ross. A fotográfus nem hagyta abba a projektet, az első album után három évvel, 2015-ben Lányok az igazságszolgáltatásban címmel jelentetett meg kiadványt, amely a lányok intézetbeli életére fókuszál. A többkötetesre duzzadt sorozat harmadik darabja, a Juvie Talk – amelyet 2017-ben adtak ki – a fiatalkorú elítéltek által használt nyelvvel foglalkozik. Ross a mai napig dolgozik a témán – a projekthez tartozó honlapon számos további információ, érdekesség található.

Zuza Krajewska: Imágó (2016)

Zuza Krajewska (1975) fotográfus a Gdański Képzőművészeti Egyetemen tanult. Dokumentarista és művészeti projektjeivel számos lengyel és nemzetközi kiállításon vett részt az utóbbi években, de reklám- és divatfotósként is ismert.

Krajewska Imágó című sorozatában egy Varsótól nem messze lévő, Studzieniec nevű városban található javítóintézet látogatott meg, és fényképezte a gyerek- és a felnőttkor között lévő fiatal elítélteket.

„Az imágó rovartani kifejezés. A meghatározás szerint »imágó (lat.): kifejlett rovar, a faj fejlődésének végső, tökéletes fázisában«.

Az imágó fázisban lévő rovarok, például szöcskék, bogarak, legyek, pont úgy néznek ki, mint a felnőttek, csak kisebbek. Minden szervük, ideértve a szaporítószerveket is, teljesen kifejlődött, de a fiatal rovarok még nem használják testük minden funkcióját. A testüket borító kitinpáncél még mindig lágy és rugalmas, de idővel egyre keményebbé válik. A gyűrött szárnyak formát öltenek, és lassan tökéletesen alkalmassá válnak feladatuk betöltésére. Az imágó tehát nem lárva vagy báb, és már nem esik át további átalakuláson. Ezzel együtt azonban mégsem teljesen felnőtt. Ez az állattani metafora különösen szembetűnő Zuza Krajewska portrésorozatának esetében.

A portrékon szereplő fiúk nem a saját otthonukban élnek szüleikkel és testvéreikkel, hanem a fiatalkorúak egy büntetésvégrehajtó központjában. Hogyan kerültek oda? Úgy, hogy kísérleteztek, feszegették a felnőttség határait és nem tartották be a társadalom viselkedési normáit. Az egyikük összevert valakit, a másik gyerekkora óta lopkod, a harmadik erőszaktevő. Ha nagykorú lenne, börtönbe került volna. A fiatalkorúak büntetésvégrehajtó központjának az a célja, hogy visszavezesse őket a társadalomba, és megtanítsa nekik, hogyan kell az emberek között működniük. Amikor tizennyolc évesen elhagyják a központot, a tanáraik és a terapeuták segítsége nélkül kell megbirkózniuk a világgal, és nem lesznek ott az addig fennálló korlátok sem. Hogyan használják majd ki a visszakapott szabadságukat?

A Zuza Krajewska által készített portrékat kettősség itatja át. A képekről ránk tekintő alakok egyrészről gyerekesnek, esetlennek és ártatlannak tűnnek, másrészről pedig döbbenetesen felnőttek, mintha már megtapasztalták volna az életet. A testük még a gyermekkorhoz tartozik, a vékony nyakakon és sima felsőtesteken kissé túl nagyok a ruhák. Sima arcukon semmi szőrzet, csak az osztály bajkeverőjének bohókás mosolya villan fel néha rajtuk, vagy az összeszorított ajkak grimasza, amely a könyörtelen konokságba nyújt bepillantást. Az egyik fotón szereplő fiú szemében a lelkesedés és az életteli optimizmus tüze lángol, egy másik képen az azon lévő tinédzser szemében az tükröződik, hogy »ő már mindent látott«. Ezenfelül ott az egységesség tényezője is. Mindegyikük haja rövid, ugyanolyan ruhát viselnek; valahogy levetkőzték az egyéniségük jellemzőit, megpróbálnak a csoport részévé válni. Egy fiatal farkasfalka.” (Michał Suchora és Zuza Krajewska)

Zuza Krajewska Imágó című sorozatát már a Capa Központban is láthattátok, a 2017/18-ban megrendezett Golden Boundaries – Kamaszkor a kortárs fotográfiában kiállításon.

Urbán Ádám: Az Aszódi Javítóintézet (2017)

Urbán Ádám (1976) szabadúszó fotográfusként dokumentarista fotóprojekteket hoz létre, valamint divat-, portré- és reklámfotókat készít különféle ügynökségek számára.

A lopás, a rablás és más bűnök miatt az Aszódi Javítóintézetbe került elítéltek között töltött jelentős idő tette lehetővé számára, hogy betekintést adjon egy zárt közösség életébe.

„Az Aszódi Javítóintézet különleges hely: az ideiglenesen itt élőknek az ittlét egyszerre büntetés és nélkülözhetetlen segítség. Aki már járt ott, biztosan nem fogja elfelejteni – ezt tapasztalatból tudom. Fotográfusként az elmúlt évben hosszabb időt töltöttem együtt a bent lakó srácokkal, akik többnyire lopásért, rablásért vagy más bűncselekményért kerültek be. Sikerült jobban megismernem, hogyan működik a kívülállókat zsigerből elutasító, zárt közösségük. Eleinte engem sem fogadtak el, később aztán megszoktak, megkedveltek és maguk közé engedtek. Sokat elmond, hogy az első képeimet így is közel egy hónap után tudtam csak elkészíteni, addig fényképezőgép nélkül voltam köztük” – írta Urbán Ádám fotográfus az Aszódi Javítóintézetben szerzett tapasztalatairól.

A sorozat külön érdekessége, hogy Urbán Ádám negyven évvel az apja, Urbán Tamás után ment el fényképezni az intézménybe. Ugyanakkor „nem apját utánozta, nem a meglévő képeket rimékelte, hanem beleállt a helyzetbe mint Urbán Ádám, és lefényképezte, milyennek látja egy mai fotográfus az évszázados intézmény mai lakóit. És a külön-külön is figyelemre méltó képek mellett éppen ez adja a két anyag érdekes átjárásait, azt a párbeszédet, mely negyven évet kiált át. Az azonos téma két generáció eltérő formanyelvén megmutatva, a változó emberek és mégis azonos helyzetek, szituációk…a két Urbán más és mégis sok szempontból hasonló előadásában” – írta Kincses Károly fotómuzeológus.

Urbán Ádám az Aszódi Javítóintézetben készült képei a Capa Központban 2018/19-ben megrendezett Esély című kiállításon láthatóak.

Források:
Richard Ross
Juvenile in Justice
Zuza Krajewska
IMAGO by Zuza Krajewska
Urbán Ádám: Esély