Nyári hangulat kortárs magyar fotográfusok sorozataiban

Nyár. Lógás a téren, sörözés, szünidő. Úszás a vízben, napozás a stégen. Perzselő hőség, tücsökciripelés, aranyhíd. Barakonyi Szabolcs, Pályi Zsófia és Bielik István sorozatai a mindannyiunk számára ismerős nyarak figuráit, jeleneteit mutatják meg.

Barakonyi Szabolcs: Tébánya (2006–07)

Barakonyi Szabolcs: Tébánya, részlet a sorozatból, 2006–07 © Barakonyi Szabolcs

„Tébánya [Tatabánya] első ránézésre egy olyan hely, ami bárhol lehet. Valahol Kelet-Európában járunk, egy volt szocialista iparvárosban. A város történetét persze lehetne részletezni, de nem ez a fontos, ugyanolyan érdektelenül bánt el vele a történelem, mint bármi mással. A szereplők tinédzserek, a képek készítésének pillanatában nagyjából annyi idősek, mint a rendszerváltás. Pont végeznek a középiskolával, és a felnőtté válásuk előtti utolsó nyarat várják, hogy elteljen, és semmi különös nincs abban, amit csinálnak.” (Barakonyi Szabolcs, 2017)

Barakonyi Szabolcs: Tébánya, részlet a sorozatból, 2006–07 © Barakonyi Szabolcs/fotografus.hu

Barakonyi Szabolcs Tébánya című sorozatát már a Capa Központban is látható volt, a 2017/18-ban megrendezett Golden Boundaries – Kamaszkor a kortárs fotográfiában című kiállításon.

Barakonyi Szabolcs Tébánya című sorozata a Golden Boundaries kiállításon a Capa Központban © Capa Központ

Pályi Zsófia: Balaton, a magyar tenger (2013)

Pályi Zsófia: Balaton, a magyar tenger, 2013 © Pályi Zsófia

„Ez a hosszútávú dokumentarista projekt a Balatonról, Közép-Európa legnagyobb taváról szól. A képek hordozzák azt a kelet-európai hangulatot, ami évről-évre tűnik el a modernizáció következtében. Az 1960-as, 70-es években kedvelt turista úti célpont volt a tó, ahol számos munkásosztálybeli magyar és külföldi találkozott, akik a Keleti Blokkból érkeztek. Egyúttal találkozóhelyként szolgált a kelet- és nyugat-németek számára is, akiket 1989-ig a berlini fal elválasztott egymástól, viszont ide szabadon utazhattak és itt tudtak találkozni. A kommunizmus bukásával, a régió veszített népszerűségéből, meglehetősen lepukkant és már csak a magyarok látogatták. Azonban napjainkban új reneszánszát éli. A külföldi turisták újra felbukkantak, de a tó régi bája még mindig érződik.

Pályi Zsófia: Balaton, a magyar tenger, 2013 © Pályi Zsófia

Első pillantásra a képek egy tenger érzetét keltik határtalan horizonttal. Valójában a víz, mint tudjuk, nagyon sekély, átlagosan mindössze három méter mély. A fényképeken az illúziók ugyan szertefoszlanak, a Balaton mégiscsak egy tó marad csupán. A magyarok egymás között ironikusan mégis magyar tengerként gondolnak rá.” (Pályi Zsófia, 2013)

Pályi Zsófia: Balaton, a magyar tenger, 2013 © Pályi Zsófia

Pályi Zsófia Balaton, a magyar tenger című sorozatát már a Capa Központban is látható volt, a 2016/17-ben megrendezett Pécsi 25. Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 1991–2016 kiállításon.

Pályi Zsófia Balaton, a magyar tenger című sorozata a Pécsi 25. Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 1991–2016 kiállításon a Capa Központban © Capa Központ

Pályi Zsófia sorozatából a Pécsi-ösztöndíj archívumának oldalán láthatóak további képek.

Bielik István: Szabadságok (2016–18)

Bielik István: Spanyolország, Barcelona, 2018 © Bielik István

„A magyar nyelv nem tesz különbséget a szabadság hétköznapi és magasztosabb értelmezései között. Bielik István képanyagában tetten érhető a béklyóktól, kötöttségektől, hétköznapi monotóniától és a megszokott életkeretektől mentes életérzés sokféle rétege: a munkaidőn túli „egyszerű” szabadságok, weekendek, üdülések, utazások, bulik atmoszférája ugyanúgy fölismerhető, ahogyan a magunkra figyelés, az érdek nélküli létezés, a kényszerektől mentes tevékenységek és a határok nélküli fantázia filozófiai és egzisztenciális tágassága.

Bielik István: Olaszország, Szicília, 2018 © Bielik István

Szabadságok sokfélesége és sokarcúsága fedezhető fel a fekete-fehér fotográfiákon. Bielik István ezúttal új alkotói arcát mutatja meg – élve önnön szabadságával. Nem riporter, nem tudósító, nem megrendelésre dolgozott, nem szigorú koncepció szerint, projektekben gondolkodó fotográfusként tűnik föl. Megfelelési kényszer nélkül, szabadon fényképezte a szabadságot. Képeiből elégia és valamiféle örökkévalóság árad. Örök nyarak, naplementék, éltető emlékek.” (Szarka Klára, 2019)

Bielik István: Szerbia, Uvac, 2017 © Bielik István
Bielik István Szabadságok című kiállítása a Capa Központ 8F Galériájában © Capa Központ

Bielik István Szabadságok című kiállítása 2019-ban volt látható a Capa Központ 8F Galériájában.

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük