2019-ben Csudai Sándor nyerte el a Hemző Károly-díjat a több anyagból álló pályázatával. A zsűri nemcsak a magas színvonalú és változatos tematikájú portfóliót értékelte – háborús tudósítás, képriportok, utcai fotó és drónfelvételek –, hanem azt is, hogy a leginkább „hemzős” pályázat volt az övé.

A Hemző Károly Alapítvány Kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok és az Alapítvány titkára, Szarka Klára kurátor több szinte egyenértékűen nívós finalista közül választotta ki Csudai Sándort a díjra.
A Tanácsadó Testület tagjai – Barakonyi Szabolcs, Cseke Csilla, Bácsi Róbert László, Mucsy Szilvia, dr. Szabó Lajos és a tavalyi győztes, Bielik István – ezúttal tizenkét fotográfust jelöltek a 35 év alatti alkotók számára meghirdetett pályázaton: Csudai Sándort, Mónus Mártont, Ruprech Juditot, Rostás Biankát, Sóki Tamást, Szilágyi Annát, Varga Dzsenifert, Szekeres Mátét, Sivák Zsófiát, Kókai-László Dórát, Hölvényi Kristófot és Simó Szabolcsot. Közülük került ki az idei öt finalista: Mónus Márton, Sivák Zsófia, Simó Szabolcs, Szilágyi Anna és Csudai Sándor, aki a Hemző-díjat június 12-én vehette át a Capa Központban.

Csudai Sándor
1987-ben született, a fotózással egészen fiatal korában ismerkedett meg, mely később hobbivá, majd szenvedéllyé és hivatássá vált. Szakmai tanulmányait a Práter fényképész képzőben végezte el, ahol műtermekben és stúdiókban, napilapoknál gyakorolhatta a fényképezést. 2008-ban gyakornokként a Magyar Hírlaphoz került, ezt követően külső, majd 2010-től belső munkatársa volt a lapnak. 2016-tól az akkor induló Lokál napilap, 2017-től az Origo munkatársa.
Eddigi munkái közül a vörösiszap katasztrófáról készült fotóriportját, az ukrajnai forradalom legsötétebb napjainak bemutatását, a súlyos drog- és alkoholfüggőségben szenvedők rehabilitáción töltött idejének bemutatását, valamint a menekültválság kapcsán görög, macedón, horvát, szerb és magyar határokon végig követett riportjait tartja a legfontosabbnak. Nemzetközi és hazai pályázatokon többször is díjazták munkáit, például a Pictures of the Year-en Award of Excellence díjban részesült, többször is díjazták a Magyar Sajtófotó Pályázaton, 2016-ban a BRASSAI sajtófotó pályázaton, 2015-ben pedig Junior Prima díjat kapott, melyet minden évben többek között a legjobb 30 év alatti fotóriporternek osztanak ki.
Fontosnak tartja, hogy a mindennapok bemutatása mellett az olyan irracionálisnak tűnő pillanatokban is keresse az emberséget és a kérdéseket, melyek túlmutatnak a megszokotton és ez által a szélsőséges megnyilvánulásaik láthatóvá tesznek olyan történeteket, amivel a mindennapi élet folyamán nem lehet találkozni. Ezeknek a történelmi erejű eseményeknek a bemutatása, tudósítása és átélése, azok lecsapódásai az, ami miatt a fényképezést mint eszközt használva jelen lehet és értelmezhet.
Háború az utcán Kijevben







Rehabilitáció





Csudapest







Fesztiválszezon




A tavalyi díjazott, Bielik István Szabadságok című jutalomkiállítása július 22-ig látható a Capa 8F Galériában.
Pingback: Collection of 2019’s best photo selections