Wes Anderson (1969) korunk egyik legnépszerűbb rendezője, akinek mindegyik filmjében felfedezhetünk különböző film- és képzőművészeti, illetve popkulturális utalásokat, ugyanakkor a fotótörténet egyik híres alakja, a francia művész és amatőr fotográfus, Jacques Henri Lartigue (1894–1986) is jelentős hatást gyakorolt rá. Anderson két korai filmjében több Lartigue-fénykép is feltűnik – most megmutatjuk őket, illetve a történetüket.

Anderson már a legelső filmje kapcsán nyíltan elismerte, hogy Lartigue munkássága kreatív inspirációként szolgált számára. Az első, talán kevésbé ismert Rushmore (magyar címe: Okostojás, 1998) című filmjének sajtóanyagában a rendező ezt írta: „Azt akartuk, hogy olyasmi érzés legyen, mint egy mese, azt hiszem. És meg akartuk mutatni azt, ahogyan Max [a Rushmore nevű iskola egyik diákja, a film főszereplője – G.B.] látja Rushmore-t, a helyet, amit mindennel együtt végtelenül szeret. És folyton korszakos filmeken gondolkodtam. Powell és Pressburgertől a Blimp ezredes élete és halála (1943), Az ártatlanság kora (Martin Scorsese, 1993) és a Két angol lány és a kontinens (1971) című Truffaut-film. Természetesen, a Rushmore nem egy korszakos film. De ez tűnt a megfelelő ötletnek. Úgyhogy az operatőröm, Bob Yeoman, a produkciós tervező, David Wasco és én együtt megnéztük ezeket a filmeket. És megnéztünk néhány képet Jacques Henri Lartigue-tól, aki engem Maxra emlékeztet, és ez a része lett”.

A Rushmore-ban már a film legelején feltűnik két Lartigue-kép. Rögtön azután, hogy előtűnik a Rushmore Akadémia neve, a kamera egy osztályterembe vezet, ahol iskolai táblára ragasztva láthatóak a fotók, amelyek csak elmosódva látszódnak a gyors mozgás miatt.

Nem sokkal később ugyanaz a két fotó látható újra, másik kettő mellett. Miközben a főszereplő egy újságot olvas az asztalánál, a tanára egy matematikai feladatot ad neki: „Max? Megpróbálod?”. Ezt hallva, Max leereszti a napilapot – mögötte négy Lartigue-fotó van a falra ragasztva: a két baloldali ugyanaz, mint ami a táblán volt.

A bal felső képen Lartigue bátyja, Maurice Lartigue (becenevén Zissou) próbál felszállni a házi készítésű, ZYX 24 elnevezésű vitorlázórepülőjén 1910 szeptemberében, Rouzat-ban.

John Cech a Jacques Henri Lartigue. Boy With A Camera című könyvében ezt írja a kép kapcsán: „Amióta Zissou látta Gabriel Voisint vitorlázni a dűnék felett, azóta repülni akart. És így, a korai, esernyővel való kísérletei után egyik vitorlázórepülőt építette a másik után, amelyekhez gyakran a családi lepedőket használta, a szárny szerkezetére kifeszítve. Jacques, természetesen, az összes ilyen eseményt megörökítette, az első ugrásoktól a javításokon és tökéletesítéseken át Zissou rendkívüli repüléséig a ZYX 24-gyel”. Gabriel Voisin repülése hat évvel korábban, 1904 áprilisában történt, Lartigue azt is megörökítette. A Life magazin 1963. november 29-i számában, amely bemutatta Lartigue életét és képeit, a fotónak egy vágott változata jelent meg az alábbi kommentárral: „Egy nagy lökés és ugrás után Maurice a huszonkettedik vitorlázórepülőgépének alján lóg. Egy barátja segít neki a szárnyak tartásával, míg egy másik elkeseredetten húzza a kötelet, amely a kép jobb szélén tűnik el. A leghosszabb Lartigue-repülés körülbelül egy perces volt”. Ezra Bowen a Jacques Henri Lartigue című könyvében írt a képről a bevezetőben: „Van bármi, amit többet mond ennek a kornak az álomszerű izgalmáról, az emberek önbizalmáról és romantikusságáról? Vagy valójában a tizenhatéves fotográfus biztos látásáról és csodálatos időzítéséről, aki nem csak megörökítette a pillanatot, hanem látta benne a lelkesedés és a bámulatos bohózat keverékét, amely annyi más képének is része?”

A bal alsó sarokban Lartigue híres versenyautós képe található.

Lartigue-ot hamar elkezdték érdekelni az automobil-versenyek, amelyet az apja és nagybátyja, Zissou lelkesedése is ösztönzött. 1912-ben, La Tréportban ezt írta a naplójában: „Jön az első autó! Ott a kanyar, aztán a célegyenes…mellettünk gyorsít, lenyűgöző! Jön a második. Boillot az a Peugeot-val. Lefotózom, ahogy száznyolcvannal szágult és követem a géppel, hogy látszódjon. Az első alkalom, hogy kipróbáltam ezt!” Pierre Darmendrail Lartigue et les autos de course című könyvében ezt írta a képről: „Lartigue nem csak leleményes technikát fejlesztett ki, hanem szándékosan az út szélére állt, közel az autókhoz, ahogy 140 km/órával gyorsulnak előtte. Valószínűleg zsigeri módon akarta érezni a sebességet, teljes valójában, hogy eggyé váljon a témával…ezért a kép által nyújtott vitalitás és intenzitás”.

A fotó Lartigue bejegyzése alapján 1912. június 26-án készült La Tréport közelében, ahová a családjával együtt ment. Más források az 1913-as évre teszik a képet, ez alapján a 6-os számú, Th. Schneider márkájú autót René Croquet vezette (ő tizedik lett a futamon). Ami biztos, hogy a kép az Automobile Club de France nagydíjának egyik versenyén készült, amikor a kocsik még poros, veszélyes utakon száguldottak. Lartigue az úttal párhuzamosan követte a mozgást, így a környezet elmosódott maradt, míg a versenyautó karosszériája és a két utas élesen jelenik meg – őket azonban épphogy csak bele tudta komponálni a képbe. A Life-ban megvágva, 1912-es dátummal szerepel a kép: „Jacques egy sebességtől eltorzított képet csinált egy versenyautóról a dieppe-i francia nagydíjon. Az eseményt három éven át nem tartották meg, és nagy tömeg, illetve negyvenhét nevező üdvözölte a visszatérését”.

A jobb felső sarokban lévő, Zissouról készült fotó a testvér egyik érdekes találmányát mutatja: a gumicsónakot.

John Cech könyvében ez áll a kép alatt: „Zissounak nem mindegyik találmánya igényelt heroikus teljesítményt. Itt az egyik legutóbbit [találmányát] próbálja ki egy gumibelsőben. Ebben beépített gumilábak voltak, így viselhette az öltönyét és nyakkendőjét, amíg a vízen lebegett”. A Life magazinban ezt írták: „a fura csónakok a Lartigue-ok szenvedélye volt. Maurice egy csónakot próbál ki, amelynek az alja egy pár gumicsizma. A medence sekély végén sétált benne, a mély vízben csapkodott a lábaival”. Lartigue nagyon részletes naplót vezetett a fotográfiai tevékenységéről (is), írt az időjárásról és felvázolta az aznap készített fényképek körvonalait. Arról a napról is megvan a naplóbejegyzés, amikor 1911. július 17-én lefényképezte Zissout a gumicsónakjában.

A jobb alsó sarokban találjuk a legegyértelműbb Lartigue-utalást. Ezt a fotót néhány perccel később Anderson újraalkotja a filmben, ahol Zissou helyét Max veszi át. Lartigue képe a bátyját örökíti meg, ahogy az összetört, kerekes „bob”-ján ül. A Donation Jacques Henri Lartigue által adott cím: Zissou bobja kerekekkel, miután meghajlította a kapu, Rouzat, 1908. augusztus. Más források, például John Cech könyve 1909-re datálja ezt a képet.

Anderson a 2005-ös The Life Aquatic with Steve Zissou (magyar címe: Édes vízi élet, 2004) filmje kapcsán is megemlítette Lartigue-ot: „Egy nagyszerű francia fotográfusnak, Jacques Henri Lartigue-nak, aki számos nagyszerű képet csinált a huszadik század elején, volt egy testvére, akinek Zissou volt a beceneve. Ő gyakran szerepelt a képeken, és briliáns volt, rengeteg elképesztő mutatványt csinált, egy fenegyerek volt. Tisztelettel akartam adózni neki, még ha Zissou karaktere a filmben nem is igazán egy fenegyerek”. A Bill Murray által játszott karakter neve tehát direkt utalás Lartigue bátyjára. Ezen kívül, ebben a filmben is feltűnik egy Lartigue-fotó: a francia művész egy 1919-es önarcképe a filmben mint a Steve Zissou halott mentoráról, Lord Mandrake-ről készített fotó tűnik fel.

Stuart McClintock a Wes Anderson-filmekre gyakorolt francia kulturális hatásokat elemző tanulmányában így írt a rendező és a fotográfus kapcsolatáról: „Kétségkívül van, ami összeköti Lartigue és Anderson munkáit. A rendező számos jelenetének kompozíciója látszólag úgy van elrendezve, mint egy fénykép. Lartigue eredetileg a családját fényképezte és a század gyors gépeit: automobilokat, vonatokat, repülőket, amelyek mind érdeklik Andersont is. Lartigue később a párizsi felső tízezret fotózta, és a Riviérát, ahogy társadalmi célállomássá változott. Ahogy Anderson filmjei, úgy Lartigue fényképei is stílusosak és stilizáltak, egyszerre elegánsak és szeszélyesek. Aprólékos és személyes kompozíciókat mutatnak be, amely szintén Anderson egyik védjegye”.

Jacques Henri Lartigue színes képei 2019. június 7. és szeptember 1. között a Capa Központban megrendezett Lartigue – Life in Color című kiállításon láthatóak.

Források:
An Icon – Donation Jacques Henri Lartigue
Stuart McClintock: Texas Francophile: French Influences in the Films of Wes Anderson
Wes Anderson and Jacques Henri Lartigue