A hónap alkotója: Vékony Dorottya

A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.

A hónap alkotója 2019 októberében Vékony Dorottya.

Vékony Dorottya fotográfia alapszakon végzett Kaposváron, majd a MOME-n diplomázott 2014-ben. Háromszor nyerte el a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjat (2015, 2017, 2018). Első önálló kiállítása 2014-ben volt látható a Capa Központ Project Room termében. Munkáival folyamatosan részt vesz hazai és külföldi kiállításokon. 2017-ben beválogatta egy New York-i könyvkiadó a 10×10 Photobooks, How we see: Photobooks by women című könyvébe a Would you be so kind as… című kiadványát. 2018-ban elnyerte a Budapest Galéria rezidenciaprogramját Helsinkibe. 2018-ban az Ena Viewing Space-ben, 2019-ben pedig az AQB-ben volt önálló kiállítása. Tanított a Kaposvári Egyetem fotográfia szakán, jelenleg egy ENSZ által támogatott Demolab nevű művészeti oktatási projektben vesz rész. Évek óta szervezi többedmagával a Köz.kemp Képzőművészeti Alkotótábort, ami fontos közösségépítő szerepet tölt be a fiatal pályakezdő művészek életében.

Munkáiban olyan társadalmi jelenségeket vizsgál, mint az egyén és a közösség kapcsolata, képzelt és valós közösségek. Másik fontos témája a test mint a világgal, a környezettel és az önmagunkkal való viszony primer tükre. A személyes történetek és kritikai megfigyelések gyakran az abszurd  humorral keverednek. Fontos számára a műfajok közötti átjárhatóság. Gyakran dolgozik más művészekkel, akikkel sikeres, külföldön is bemutatott projekteket hozott létre. Szmolka Zoltánnal a Would you be so kind as… című fotóprojekthez kapcsolódó kiadványon dolgozott együtt, Neszmélyi Rékával a Humanotéka projekten, Farkas Júliával az Altars sorozaton. A legutóbb Perlaki Mártonnal közösen készített egy videómunkát, amit a 2019-es Photo London alatt mutattak be.

Vékony Dorottya képeit már a Capa Központban is láthattátok: a Bőrödön viseled. Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai, az INVAREBEST, a Pécsi 25. Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 1991–2016, a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2017 és a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2018 kiállításon. A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj támogatásával készült Would you be so kind as… című munkája megtalálható a Pécsi-ösztöndíj archívumában.

Nézz meg egy válogatást a fotográfus munkáiból és kövesd a blogunkat, hogy jobban megismerhesd Vékony Dorottyát és munkásságát!

Perlaki Márton, Vékony Dorottya: Without Violence (2019), kétcsatornás videoinstalláció
Vékony Dorottya: Birkózók (2019), Átlagos eltérés című önálló kiállítás, AQB Project Space, fotó: Weber Áron
Vékony Dorottya: When it happened I was there (2019), Átlagos eltérés című önálló kiállítás, AQB Project Space, fotó: Weber Áron
Vékony Dorottya: Humanoteka (2017), Grafika: Neszmélyi Réka © Vékony Dorottya
Vékony Dorottya: Would you be… (2017), Grafika: Szmolka Zoltán © Vékony Dorottya
Vékony Dorottya: Would you be…, részlet a sorozatból, 2017 © Vékony Dorottya
Vékony Dorottya: Would you be…, részlet a sorozatból, 2017 © Vékony Dorottya
Vékony Dorottya: Would you be…, részlet a sorozatból, 2017 © Vékony Dorottya
Vékony Dorottya, Farkas Júlia: Altars, részlet a sorozatból, 2013 © Vékony Dorottya
Vékony Dorottya, Farkas Júlia: Altars, részlet a sorozatból, 2013 © Vékony Dorottya
Vékony Dorottya: MAN, részlet a sorozatból, 2014 © Vékony Dorottya
Vékony Dorottya: MAN, részlet a sorozatból, 2014 © Vékony Dorottya

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük