A hónap alkotója: Koronczi Endre

A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.

A hónap alkotója 2020 januárjában Koronczi Endre.

„Egy nagyon kedves barátom, Fabricius Anna, egy kellemes nyári művésztelep alkalmával a »Közép-Európa legrosszabb fotósa« címmel illetett. Ez azért volt számomra egy nagyon fontos és hízelgő pillanat, mert fotósnak tituláltattam egy általam nagyra tartott fotóművész által. És ki ne vágyott volna rá, hogy fotós lehessen, aki Antonioni Nagyításán nevelkedett, és vérébe ivódott az a mozdulat, ahogy Thomas a jobbkormányos kabrió Rolls-Royce faberakásos kesztyűtartójába hanyagul beteszi az F3-at. A filmmel nagyjából egyidős vagyok, de fotózást professzionális módon nem tanultam soha. Viszont képzőművészetet igen.

A sorsom valószínűleg 1982-ben dőlt el, amikor a Kisképző diákjává váltam. Onnan már kérdések nélkül vezetett az út a Képzőművészeti Egyetemre (akkor még főiskolának hívtuk), majd abba a tudatmódosult állapotba, melyben műtárgyak és projektek formájában jelenik meg az, hogy mit jelent nekem a világ, és mit jelenthetek én a világnak. A diplomamunkámat is képező konceptuális grafikai sorozat után egy festészeti programba kezdtem, mely az Önfestő képek címet kapta. A tárgyak, felületek, események, emberek, mozgások között létrejövő bonyolult, az idő dimenziójával árnyalt kapcsolatok és kölcsönhatások, az önmagukra visszaható folyamatok érdekeltek. A szigorú értelemben vett festészeti eszközök használata után a hétköznapi tárgyakon és helyzetekben kezdtem vizsgálni az egymásra ható folyamatokat. Ez a több éven át tartó, és több médium használatával operáló sorozat a Szinkron címet kapta. A kísérletek eredményeinek megmutatásában ekkor már nagy szerepet kapott a fotó, viszont jellemzően képzőművészeti megközelítésben. Ebben az időszakban a lelkes fotóamatőr énem tapasztalatai már fontos segítséget nyújtottak a konceptuális sorozatok létrehozásában. Az egyik legismertebb ilyen kollekció a Testnyomatok sorozat még 1999-ből. Azóta eltelt több mint két évtized, melyben számtalan eltérő fókuszú kérdésfeltevés eredményeként jöttek létre különböző projektek és kiállítások. Ezek közös jellemzője, hogy a technikai képet a megmutatás eszközeként használják. Némely esetben viszont egy táblakép formájában kiállításra kerülő fotó képezi a projektmunka végeredményét. Ilyen volt a 2003–2004-ben Gyenis Tiborral közösen végzett provokatívan feltárulkozó vállalkozás, mely egy-egy pszichotablóba próbálta besűríteni egy fontos életszakasz drámáját, és az alkotók teljes kapcsolati hálójának allegorikus ábráját. Más munkák során a fotó és a videó sokkal szikárabban és tárgyilagosabban formálja meg a megfogalmazható kérdéseket. Az ExtrémAlvás című projektben a kamera előtt és mögött látható figura a néző számára is jól érzékelhetően azonos személy, sőt az egyik szerepből a másikba történő átlépés is része a műnek. A dokumentáló és a dokumentált, a végrehajtó és a kísérleti alany személye egymásba csúszik. A kamera jelenléte kiemelt szerepet kap ezekben a helyzetekben, a kamera nem csak dokumentál, hanem fontos résztvevője a folyamatnak. Ugyanez jellemző a Kikényszerített vallomás című projektre is, ahol a két kamera egyidejű használata és a szituációt döntően befolyásoló jelenléte a mű végső formájában is megmutatkozó fontos elemmé vált. Öt ismerős és öt számomra teljesen ismeretlen hölgyet kértem meg arra, hogy a felvétel kedvéért valljanak nekem szerelmet. Ebben a fokozottan feszült helyzetben az eszköz jelenléte a dráma harmadik szereplőjének szintjére emelkedett. 2011-ben a MODEM-ben nyílt egy nagyobb kiállítás Nehezen feltehető kérdések címmel, mely az »emberkísérletek« típusú műveket foglalta össze.

Több projekt mellet elkanyarodva az út a Ploubuter Parkba vezetett, mely 2010 óta állandó helyszíne a munkának. Ez az áltudományos és metaforikus környezet egy új faj felfedezésének és tanulmányozásának a terepe. Mind az első periódusban – a rátalálás és dokumentálás időszakában –, mind a későbbi ciklusokban – a kreáció és az építés fázisában –, nagy szerepet kapott a fotó és a videó, mint a megmutatás eszköze. A projekt vizsgálati terében a természeti környezet, a táj domináns szerepet kapott. A kísérletek egyik elengedhetetlen alkotóelemét képezi a szél, a természetes szél, mely az épített objektumok életre keltésében nélkülözhetetlen szerepet játszik. A természet erői által életre keltett építmények képi feldolgozásakor a technikai kép ismét kilép a pusztán dokumentáló szerepből. Az éppen aktuális időjárás, a természetes környezet és az installációk együtt lélegzésének megmutatása újabban olyan feladat elé állít, mely már jóval túlmutat a tárgyilagos dokumentáláson. A Ploubuter Park imaginált terében készülő képanyag státuszának vizsgálata volt az egyik célja a 2017-ben nyílt kiállításnak a Capa Központban, ahol a projekt vizuális eredményeire fotós szemmel próbáltunk rátekinteni.

A dokumentarista igényű képhasználattól még egy jó nagy lépésnyit távolodva egy mozifilm is készült A szél mögött címmel, mely szigorú szerkezetbe illesztve kilenc konstruált jeleneten keresztül igyekszik megállapításokat tenni a szélről, a Ploubuter Parkban vizsgált élőlények  éltető elemének a természetéről. A film 2019-ben a 64. Országos Függetlenfilm Fesztiválon a Legjobb kísérleti film elismerést kapta.” (Koronczi Endre)

Koronczi Endre tárlatvezetést tart a Paratusspiritus manuatum (Háztáji lélekkeltetős) – Széljegyzetek a Ploubuter Parkból című kiállításán, 2018. február 5-én, a Capa Központ Project Room termében © Capa Központ

Koronczi Endre képeit már a Capa Központban is láthattátok, a Bőrödön viseled. Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai, a LÁTKÉP – Az elmúlt fél évszázad magyar fotográfiája 1967–2017, az Átcsúszás és a Paratusspiritus manuatum (Háztáji lélekkeltetős) – Széljegyzetek a Ploubuter Parkból című kiállításokon.

Nézz meg egy válogatást Koronczi Endre műveiből és kövesd a blogunkat, hogy jobban megismerhesd a képzőművészt és munkásságát!

Koronczi Endre: Szinkron képpár, 1996 © Koronczi Endre
Koronczi Endre: Szinkron, 1997, 2 db fekete-fehér fotó, egyenként 100×100 cm © Koronczi Endre
Koronczi Endre: Testnyomatok sorozat, 1998–1999, c-print, 100×90 cm © Koronczi Endre
Koronczi Endre: ISTEN (projekt), 2000, preparált autógumik, preparált cipőtalpak, c-print, 180×100 cm © Koronczi Endre
Koronczi Endre: Bianco projekt, Bianco100images, 2003, digitális panorámaképek, változó méret © Koronczi Endre

Gyenis Tibor, Koronczi Endre: Basic projekt, pszichotablók, 2003–2004, c-print, 185×242 cm, 200×252 cm © Koronczi Endre
Koronczi Endre: ExtrémAlvás, 2007, 4 csatornás videóinstalláció, loop © Koronczi Endre
Koronczi Endre: Kikényszerített vallomás, 2007–2008, négy csatornás videóinstalláció © Koronczi Endre
Koronczi Endre: Nem én voltam, Kísérlet a saját műveimre vonatkozó felelősségem elhárítására, 2007–2008, c-print, 180×100 cm © Koronczi Endre
Koronczi Endre: Popszinergia, 2008, kétcsatornás videóinstalláció, loop © Koronczi Endre
Koronczi Endre: Tükör projekt, 2009, videó és lambda print (dura) diptichon, 19′ 58′ loop és 160×122 cm © Koronczi Endre
Koronczi Endre: Kétely, 2010, fotó © Koronczi Endre
Koronczi Endre: Ploubuter Park, 2010-től, projekt, open air installációk, fotók, videók © Koronczi Endre

Nézd meg Koronczi Endre, 2020. január hónap alkotójának többi posztját is!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük