Élet és Mű: Stalter György – videó

Az Élet és Mű című beszélgetéssorozatban a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiségek a vendégek. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is.

Nem könnyű csak néhány képet kiválasztani tőle bemutatkozásként. Régebbi és újabb munkái között is számos olyan felvétel van, amelyikre nyugodtan mondhatjuk, emblematikus. A világviszonylatban is jelentékeny hazai szociófotó irányzat második hullámának talán legfontosabb alakja. Azt viszont kevesebben tudják róla, hogy önképeivel, testképeivel egészen más stílusban is alkotott, de képszerkesztőként, alkalmazott fotósként és a fotóoktatás aktív figurájaként is megkerülhetetlen.

Stalter Györggyel Szarka Klára beszélget 2020. február 12-én a Capa Központban © Capa Központ

Stalter György 1956-ban született Budapesten. Még középiskolásként az esztergomi Ferences Gimnáziumban kezdett fotózni. Elvégezte a Práter utcai iskolát és a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporter szakát. 1978 és 1988 között a Magyar Ifjúság című hetilap fotóriportere és rovatvezetője, illetve a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának a tagja (titkára 1983–1986). Majd a legendás Képes 7 című hetilapnál dolgozott 1990-ig, 1992-től 1994-ig a VOLT magazin képszerkesztője, majd szabadúszó. Feleségével, Horváth M. Judittal, aki szintén vendége volt a beszélgetős sorozatnak, több mint tíz év munkáiból 1998-ban jelentették meg albumukat a Más Világot. Józsefvárosi képeiből Stalter Város a városban címmel jelentett meg albumot 2010-ben. Számos hazai és nemzetközi díj és ösztöndíj nyertese.

2020. február 12-én Stalter György volt a Capa Központ Élet és Mű című beszélgetéssorozatának a vendége, Szarka Klára kérdezte.

Válogatás Stalter György képeiből

Stalter György: Kuba, 1985 © Stalter György
Stalter György: Mozambik, 1988 © Stalter György
Stalter György: Etiópia, 1989 © Stalter György
Stalter György: Budapest, 1990 © Stalter György
Stalter György: Hejőpapi, 1994 © Stalter György
Stalter György: Ikrény, 1995 © Stalter György
Stalter György: Ikrény, 1995 © Stalter György
Stalter György: Józsefváros, 2010 © Stalter György
Stalter György: Berlin, Neukölln, 2011 © Stalter György
Stalter György: Berlin, Neukölln, 2011 © Stalter György

Nézd meg az Élet és Mű beszélgetéssorozat többi részét is!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük