Fabricius Anna: Fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.

Otthon az utóbbi időben Stephen Shore Uncommon Places című albumát forgattam a legtöbbet. Évekkel ezelőtt kaptam, valószínűleg meg sem vettem volna, mert ez a fajta amerikai tájábrázolás valahogy nem igazán izgatott. A kisfiam viszont beleszeretett az amerikai autókba, így naponta többször megnézem vele, ez által megtanultam, hogyan olvassam ezeket a képeket. Shore koncentráltan konstruálja és mutatja meg az időt. A fotók amolyan kortalan nyomatként olvashatóak, a városi és emberlakta tájképek közé beékelődnek az emberi portrék, amelyek élővé teszik az urbánus teret. Shore maga mögött hagyta a 35mm-es gépét, amit Warhol Factory-jában használt, és egy 8×10 inches kamerával egy analitikusabb irányba fordult. Ami számomra még élvezetesebbé tette a könyvet, az az, hogy pontos helyrajzi leírások vannak benne, így a Google Street View segítségével sok helyszín megnézhető, hogyan néz ki ma. És ez egyszerűen lenyűgöz. Persze akkor szembesül vele az ember, hogy a hetvenes évek Amerikája mennyivel egységesebb és gazdagabb volt építészetileg, ha Shore képkivágásait összehasonlítjuk a mai látvánnyal: az idők folyamán sok helyen pont az ikonikus homlokzattól fosztották meg az épületeket.

Bal oldalon: Stephen Shore: Uncommon Places, részlet az albumból © Stephen Shore
Jobb oldalon: © Google Street View
Bal oldalon: Stephen Shore: Uncommon Places, részlet az albumból © Stephen Shore
Jobb oldalon: © Google Street View
Bal oldalon: Stephen Shore: Uncommon Places, részlet az albumból © Stephen Shore
Jobb oldalon: © Google Street View

Egy igazán gyönyörű anyag, egy fantasztikusan szerkesztett könyv, amit imádok: Päivi Eronen finn fotográfus The Bathers című albuma. Paivi a fürdőkultúrával foglalkozik, ehhez hozzátartozik a jeges folyóban és lékben mártózás, a melegvízű forrásokban és gyógyvizekben fürdés, és persze az északi kultúrák elengedhetetlen lételeme, a finn szaunakultúra, ami a testnek és a léleknek, a társasági együttléteknek vagy a befelé figyelésnek a helyszíne. A könyvben megfigyelhetjük a privát szaunák sokféleségét, a szaunázás sokféle módját, és valóban, az északi népek természethez fűződő viszonya sokkal zsigeribb. Lételem, amit beépítenek a mindennapokba. A szaunák mellett kitekint különboző népek fürdőkultúrájába, de mindig az embert és a tájat tartja szem előtt. Igazán kontemplatív könyv.

Päivi Eronen Fürdőzők című albuma © Päivi Eronen
Päivi Eronen: Fürdőzők, részlet az albumból © Päivi Eronen
Päivi Eronen: Fürdőzők, részlet a sorozatból © Päivi Eronen
Päivi Eronen: Fürdőzők, részlet a sorozatból © Päivi Eronen

Olgac Bozalp munkáit az Instagram-oldalán követem. Törökországban született és nőtt fel, ma leginkább Londonban él és dolgozik. A különböző kultúrák iránti érzékenysége és a személyes identitások felmutatása jól ötvöződik a dokumentarista szemlélettel, amit áthat a divat, hiszen elsősorban divatmagazinoknak dolgozik. Nagyon megfogtak a migráció kérdésére és problematikájára reflektáró fotói, illetve a vírusra reflektáló, egész alakos portréi, melyeket Ázsiában, egy dél-koreai városban fotózott, az úgynevezett okos városok egyikében, ami azt az életformát és környezetet kívánja felmutatni, ahogy a jövő világa és metropoliszai fognak kinézni. Ezzel szemben, amikor Bozalp megérkezett, egy teljesen kiüresedett és bezárkózott nagyváros fogadta. Szeretem ezeket a képeket, a látványvilágukat.

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük