Gyógyír – Virtuális tárlat

A Gyógyír című csoportos kiállítást a tavalyi évben nyitottuk volna meg, a járványügyi korlátozásoknak megfelelően azonban bizonytalan időre elhalasztottuk. Virtuális formában most betekintést nyújtunk a tárlatba, amely a Capa Központ újranyitását követően látható lesz.

„A huszonegyedik században az emberek lelki válságba kerülése globálisan érzékelhető problémává vált. Milyen apró lépések segíthetnek az egyéneknek a mentális egészség megőrzésében és melyek az elképzelhető megoldások a kisebb-nagyobb közösségek, illetve a társadalom számára a krízis, a szorongás, a kiégés problémáiból való gyógyuláshoz? Röviden megfogalmazva a kérdést: hogyan legyünk jól? És milyen szerepe lehet mindebben a fotónak? 2019 őszén nyolc alkotót kértem fel arra, hogy válaszokat keressünk és új, elsősorban a fotográfia médiumával létrehozott alkotásokon keresztül vizsgáljuk és mutassuk be a gyógyírt jelentő utakat, lehetőségeket napjainkban. A felkérést követően pár héttel egy világjárvány tette még inkább aktuálissá kérdéseinket és a lehetséges megoldási módokat. A Gyógyír című kiállítás a válságból való kiutak egyéni és társadalmi lehetőségeivel, a gyógyulás témakörével foglalkozik.” (Gellér Judit kurátor)

Kiállító alkotók: Bartha Máté, Csontó Lajos, Fátyol Viola, Gyenis Tibor, Hodosy Enikő, Szatmári Gergely, Szász Lilla, Szombat Éva
Arculat és grafikai munkák: Füredi Tamás

Gyógyír kiállítás a Capa Központban

Ez a Gyógyír című kiállítás virtuális bemutatója. Várjuk látogatóinkat a Capa Központ újranyitását követően, amikor a Gyógyír kiállítás végre teljes egészében látható lesz!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük