A 2021-es Fotóriporteri Életműdíjas: Benkő Imre

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ – a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Fotóriporteri Szakosztályának szakmai partnerségével – 2018-ban alapította meg a Fotóriporteri Életműdíjat. A díjat 2021-ben Benkő Imre kapta – ennek alkalmából mutatunk be egy válogatást a fotográfus képeiből.

Benkő Imre, Budapest, 2020 © Simonyi Balázs felvétele

Benkő Imre

Benkő Imre 1943-ban született Kispesten. „1968-tól tizennyolc éven át az MTI fotóriporter munkatársa. 1986–1990 között alapításától megszűnéséig a Képes 7, majd 1992-ben az Európa Magazin főmunkatársa. Szabadfoglalkozásúként a párizsi Wostok Press fotóügynökségnek, a Griff, a Vasárnap és a HVG lapoknak dolgozott. A való világ vizuális értelmezése, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása érdekli. Évtizedek óta fényképezi a budapesti utcák emberét, a változó városi életformát” – olvashatjuk róla Arcok című albumában. Számos egyéni és csoportos kiállítás, album és díj fűződik a nevéhez. Balázs Béla-díjas, Magyarország Kiváló Művésze-díjas és Prima Primissima-díjas alkotó.

„Hosszú távú sorozatokban, fotóesszékben gondolkodom, a fekete-fehér vizuális álomvilág foglalja egységbe szubjektív korlenyomataimat. Mindig csak szórt fényekben találok rá jelentéssel bíró arcaimra, sajátos hangulatokra. Alkotóként fontos számomra: a folyamatosan változó látványvilágból kiszakított képkonstrukcióim filmre készüljenek, amik egyben hiteles bizonyítványai a kézműves analóg nagyításaimnak.” (Benkő Imre)

Benkő Imre képei több kiállításon is szerepeltek a Capa Központban (SZIGET 25 – Fesztiváltörténelem fényképeken kiállításon, LÁTKÉP – Az elmúlt fél évszázad magyar fotográfiája 1967–2017), és könyvbemutatót is tartott az intézményünkban (ACÉL-Mű. Ózd, 1986–2016). 2019 februárjában a hónap alkotója volt a blogunkon, melynek során bemutattuk a 2018-as évét; kínai utazásának képeit; és néhány, a számára fontos alkotást. Rögzítés című rovatunkban Török András helytörténész írt az egyik budapesti képéről.

Válogatás Benkő Imre képeiből

Benkő Imre: Gubacsi út. Budapest, 1983 © Benkő Imre
Benkő Imre: Hanoi. Vietnam, 1983 © Benkő Imre
Benkő Imre: Majális. Havanna lakótelep. Budapest, 1984 © Benkő Imre
Benkő Imre: Gorkij Park, Moszkva. Szovjetunió, 1987 © Benkő Imre
Benkő Imre: Lenin körút. Budapest, 1988 © Benkő Imre
Benkő Imre: Műszakváltás. Ózd, 1989 © Benkő Imre
Benkő Imre: Karbantartók. Kohógázüzem. Ózd, 1989 © Benkő Imre
Benkő Imre: Csőszerelő műhely. Ózd, 1989 © Benkő Imre
Benkő Imre: Csirmaz Miklós villanyszerelő. Ózd, 1989 © Benkő Imre
Benkő Imre: Átmeneti szállás. Ózd, 1993 © Benkő Imre
Benkő Imre: Acélmű öntőcsarnok. Ózd, 2000 © Benkő Imre
Benkő Imre: Napfogyatkozás. Siófok, 1999 © Benkő Imre
Benkő Imre: Hajógyári-sziget. Budapest,1999 © Benkő Imre
Benkő Imre: Hajógyári-sziget. Budapest, 2002 © Benkő Imre
Benkő Imre: Hajógyári-sziget. Budapest, 2002 © Benkő Imre
Benkő Imre: Hajógyári-sziget. Budapest, 2003 © Benkő Imre
Benkő Imre: Családi gazdaság. Szécsényfelfalu, 2003 © Benkő Imre
Benkő Imre: Ügető. Budapest, 2000 © Benkő Imre
Benkő Imre: Zsuzsanna and Katalin. Ágfalva, 2008 © Benkő Imre
Benkő Imre: Lakótelep. Hódmezővásárhely, 2013 © Benkő Imre
Benkő Imre: Xi An. Senhszi tartomány. Kína, 2017 © Benkő Imre
Benkő Imre: Jiangxi tartomány. Kína, 2018 © Benkő Imre
Benkő Imre: Shenyang. Liaoning tartomány. Kína, 2019 © Benkő Imre

A Fotóriporteri Életműdíjat 2018-ban Urbán Tamás, 2019-ben Szebeni András, 2020-ban Rédei Ferenc kapta.

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük