Halász Dániel: Fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.

Adam Broomberg & Oliver Chanarin, Alec Soth, Gregory Halpern, Taryn Simon világa fontos számomra, és inspirált az elmúlt években, az ő munkáikról azonban már volt szó ezen a blogon, ezért most kimondottan olyan alkotókat mutatok be röviden, akik neve talán kevésbé cseng ismerősen Magyarországon.

Stephen Gill az egyetlen európai származású fotós a listán, és egyben a legidősebb: 1971-ben, Brisztolban született. Néhány éven keresztül dolgozott a Magnum fotóügynökségnél asszisztensként és a fotólaborban, majd a saját projektjei felé fordult és hosszú éveken keresztül a kelet-londoni Hackney világát örökítette meg egy műanyag optikás boxkamerával, többek között azt a területet, amit a 2012-es nyári olimpiai játékok miatt teljesen átalakítottak (Hackney Wick, Hackney Flowers). Egy másik sorozatában elásott nagyításokat a föld alá, hogy a helyszín nyomot hagyhasson a felvételeken, de a Best Before End című kötetben kísérletezett energiaitalokkal is. Gyerekkora óta erős kötődése van a madarakhoz, ez szintén visszatérő elem munkáiban: a Pigeons című albumban galambok „élettereibe”, hidak alá, repedések közé kukkant be kamerájával, a legutóbbi, több díjat nyert The Pillar című könyvében pedig egy mozgásérzékelő kamera segítségével rögzíti egy szántóföld melletti póznán az évszakok változásán keresztül a madarak életét.

© stephengill.co.uk
© stephengill.co.uk


Sabiha Çimen 1986-ban, Isztambulban született, autodidakta fotográfus, képein a nők szerepével foglalkozik az iszlám kultúrában. W. Eugene Smith Memorial Fund, Canon Female Photojournalist of the Year 2020 és más díjak mellett a Magnum öt új jelöltjének egyike. Legismertebb sorozata (Hafız: The Guardians of Quran) középformátumú portrékon és csendéleteken keresztül mutatja meg a konzervatív lányiskolák világát Törökország öt városában egy olyan nézőpontból, amivel ritkán lehet találkozni a régióban.

© magnumphotos.com
© magnumphotos.com


Sohrab Hura 1981-ben született nyugat-bengáli, indiai fotós, jelenleg a Magnum tagja. Egyik kedvenc könyvem tőle a The Coast, ami szerkesztési módjában azzal tűnik ki, hogy a képpárokat újrarendezve, az értelmezést folyamatosan felbontva, elbizonytalanító érzést kelt, miközben a valóság és szürreális álomképek között egyensúlyozva tárja fel az ország egyre súlyosabb vallási, kasztrendszerbeli, szexuális és egyéb ellentéteit.

© sohrabhura.com
© sohrabhura.com
© sohrabhura.com

Vasantha Yogananthan francia-tamil alkotó 1985-ben született és hihetetlen volumenű projekteken dolgozik. Tavaly zárta le a hét éven át készített, hét könyvet tartalmazó A Myth of Two Souls című munkáját, amelyben színes fotográfiát, kézzel színezett felvételeket, kollázsokat és videót is használt, miközben feldolgozta a Ramayana epikus történetét Indiában és Sri Lankán.

© vasanthayogananthan.com
© vasanthayogananthan.com
© vasanthayogananthan.com

Hajahisa Tomijasu Csigaszakiban, Japánban született 1982-ben. Képein kiemelt szerepe van az ismétlődésnek, amely néha meditatív (Storen), olykor szexuális tartalmat meglepően absztrakttá tevő (Genitalien), máskor pedig szatirikusan és voyeurisztikusan leplezi le egy pingpongasztal hétköznapjait (TTP), amivel 2018-ban a MACK First Book Award díját nyerte el.

© tomiyasuhayahisa.com



Nézd meg Halász Dániel, 2021. április hónap alkotójának többi posztját is!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük