Tombor Zoltán: Fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve képeket, akik/amik nagy hatással voltak rá.

William Eggleston

Eggleston munkáját viszonylag későn, csak 2011-ben ismertem meg, miután New Yorkba költöztünk, és mondhatom, a képei már első látásra elvarázsoltak. William bácsi egész életében Memphisben, Tennessee államban élt, és a mai napig ott fényképez. Egy ilyen, világszinten meghatározó életművet létrehozni egyetlen megye határain belül – ez számomra szinte értelmezhetetlen. Körülbelül olyan, mintha Kertész egész életében kizárólag Szigetbecsén alkotott volna…

A képeinek ráadásul nemcsak a műfaját nehéz meghatározni, de nekem még a témáinak konkretizálása is nehezen megy. A szakirodalom demokratikus alkotónak nevezi, mivel a fotókon mindennek ugyanolyan figyelmet szentel – legyen az ember, egy ketchupos üveg, vagy akár egy véletlenszerűen lekapott utcarészlet. Egyik téma sem fontosabb a másiknál, sőt véleménye szerint minden fotó nagyon hasonló, hiszen a földön élünk, tehát minden kép nagyjából ugyanazt örökíti meg. A varázslat számomra abban rejlik, hogy látszólag jelentéktelen dolgokat helyez fókuszba, amelyek mégis jelentőssé válnak az ő szemén keresztül. A „semmi”-t fényképezi, ami a szelleme révén gyönyörűvé válik. Itt a The Democratic Forest című kiadványból hoztam példákat.

Én egy fotográfus munkájában mindig a „más érzékelés”-t keresem, azt, ahogyan az általam megfigyelt dolgot másként látja (és láttatja), vagyis máshogyan értelmezi. A jelenlegi vizuális túlkínálatban (vagy inkább zajban) azonban nagyon kevés olyan fotográfust ismerek, akinek a víziója ennyire egyértelműen felismerhető volna első blikkre.

William Eggleston: The Democratic Forest. Selected Works © William Eggleston
William Eggleston: The Democratic Forest. Selected Works, részlet az albumból © William Eggleston

Larry Sultan

Talán azért lett olyan fontos számomra Sultan munkássága, mert furfangosan, ugyanakkor nagyon látványosan mutatja be Amerikát – kívülről és belülről egyaránt. Azt a helyet, amit hosszú évekig szerettem volna az otthonomnak tekinteni, ám ez soha, egyetlen percre sem sikerült. Larry Kaliforniában élt, és projektjeinek zömét az amerikai külvárosi középosztály családi élete inspirálta. Munkája a dokumentarizmus és a megrendezett portré műfaja között helyezkedik el, ahol nem lehet (és nem is érdemes) különbséget tenni az elkapott és az eljátszott között.

Egyik kedvencem a Pictures from Home című munkája: egy a közel tíz évet felölelő intim sorozat a saját szüleiről. Sultan néhol humoros, máskor kompromittáló helyzetekben vizsgálja a legközelebbi hozzátartozóit. Ezek a fotók annyira igazinak tűnnek és olyan pontossággal mesélnek a készítőjükről, mintha vendégségben járnánk náluk San Fernando Valley-ben. A könyvben remek szöveges eligazítást kapunk a képekhez vallomások, viták és visszaemlékezések formájában, melyekben a szülők és gyermekük közti különbségekről, a generációs eltérésekről, a világ hanyatlásáról, vagy épp reményről és búcsúról mesélnek.

Larry Sultan: Pictures from Home © Larry Sultan
Larry Sultan: Pictures from Home, részlet az albumból © Larry Sultan

Jim Goldberg

Van olyan barátom, aki mélyszegénységben él, és amióta az eszét tudja, nélkülöz – az esélye a kitörésre és egy jobb életre gyakorlatilag nulla. És vannak barátaim, akiknek saját repülőgépük és hatalmas hajóik vannak, sőt olyan is akad közöttük, aki több tízezer lakás birtokosa Amerikában – az ő életük pedig a kényelem és a biztonság jegyében telik.

Jim Goldberg a Rich and Poor című könyvében arról beszél, hogy semmivel sem szürreálisabb egy szakadt hajléktalan, mint egy báli ruhában pompázó arisztokrata.

Goldberg egy fejlettebb társadalomra vágyik, ahol a javak, ha nem is egyenlően, de legalább humánusabb elvek szerint kerülnek elosztásra. Az 1977 és 1985 között készült Rich and Poor nyilván politikai színezetet kap, de közben nagyon személyes is, miután a kiszolgáltatottságról, az előítéletekről, az elnyomásról és küzdelmekről szólnak. A képek alanyai megnézhették a róluk készült felvételeket és írhattak egy-egy személyes üzenetet hozzájuk. Volt, aki teljes reménytelenségéről mesélt, más önmagát ajnározta.

Goldberg húsz évvel később mégis csalódottan nyilatkozott erről a könyvről, mert korábban azt gondolta, a munkája változást hozhat az alulreprezentált tömegek életében.

Számomra azért olyan fontos ez a könyv, mert a dokumentarista fotózásból jól ismert nyomort a portré fotó eszközeivel és az újszerű narrációval magasabb nívóra emeli.

Jim Goldberg: Rich and Poor © Jim Goldberg
Jim Goldberg: Rich and Poor, részlet az albumból © Jim Goldberg

Nézd meg Tombor Zoltán, 2021. december hónap alkotójának többi posztját is!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük