A hónap alkotója: Vékás Magdolna

A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.

A hónap alkotója 2022 márciusában Vékás Magdolna.

© Vékás Magdolna

Vékás Magdolna Budapesten született 1956-ban. Az érettségi után a Dési Huber István Szakmunkásképző iskolában (Práter utca) tanulta a fényképész szakmát. Az iskola elvégzése után a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum fotósa lett. A műtárgyak fotózása mellett a fotográfiára mindig az önkifejezés eszközeként tekintett.

1979-ben jelentkezett, majd felvételt nyert a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába. Itt találkozott sok kortárs alkotótárssal és a Stúdióban rendszeres előadások keretében megismerkedett a fotográfia történtével, esztétikájával, etikájával. A stúdiós évek szinopszis munkái és a nyári táborok alatt készült, zömében dokumentarista sorozatai (Budapesti mozik, Cementgyár, Erőmű, Halandó arcok, Bizonytalan vallomás) a mai napig fontos részét képezik eddigi életművének.

1983-ban, miután „kiöregedett” a Stúdióból, a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Művészeti Alapnak (MAOE) tagja lett. 1987-től szabadfoglalkozású fotósként dolgozott, főképpen múzeumi, könyvkiadói területen. Ezalatt az idő alatt kapcsolódott be a Kincses Károly és Flesch Bálint által szervezett gödöllői fotótechnika történeti táborok munkájába, ahol megismerkedett az archaikus fotóeljárásokkal. Ettől kezdve az itt elsajátított technikák nagyrészt meghatározzák további munkásságát. Digitális fényképezőgépet, sőt telefont is használ, az utóbbira példa a 2018-ban megrendezett Budapesti Fotó Fesztivál Csöndesen című kiállításán bemutatott Földi Csendéletek című munkája.

Az erdélyi falurombolás elleni tiltakozásul készített sorozata, melyet a Váci utcai fotógalériában rendeztek meg 1989-ben Mementó címen, már textil hordozójú cianotípiákból áll. Ezt követte több régi technikás sorozat (Cianotípiák, Víz, Kis herceg, Űrutazás).

A kilencvenes években kezdett tanítani, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium fotó alkotókörét vezeti a mai napig, emellett hosszú ideig a Théba Művészeti Szakközépiskola alkalmazott fotográfus képzésének gyakorlati tanára volt. Jelenleg Magyar Képzőművészeti Egyetemen Zalka Imrével együtt a klasszikus fényképészeti eljárásokra tanítja a grafika tanszék hallgatóit.

1998-ban Részletek című munkájával elnyerte az Esztergomi Biennálé fődíját és a Divald-díjat is. 2000-ben Balogh Rudolf-díjas lett. Képei számos egyéni és csoportos kiállításon jelentek meg hazánkban és külföldön.

Többször nyerte el az NKA alkotói ösztöndíját és két kis kötete, az 1997-ben megjelent Cianotípiák és a 2007-ben kiadott Űrutazás is az alapítvány támogatásával jelent meg. 2020–21-ben a Magyar Művészeti Akadémia egyéves ösztöndíjának segítségével sikerült az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség sokoldalú segítőmunkáját (hajléktalan ellátás, iskolák, idősek otthonai, stb.) megörökíteni. Ezek a képek még feldolgozás alatt állnak, a későbbiekben kerülnek közönség elé.

Vékás Magdolna képeit már a Capa Központban is láthattátok: a LÁTKÉP – Az elmúlt félévszázad magyar fotográfiája 1967-2017 című tárlaton. 2018-ban ő nyitotta meg a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2017 című kiállítást. Jelenleg a Capa Központ 8F Galériájában megrendezett az A fényképhez nem vezet tömegközlekedés. In memoriam Gera Mihály című tárlaton láthatóak munkái.

Nézz meg egy válogatást Vékás Magdolna munkáiból és kövesd a blogunkat, hogy jobban megismerhesd a fotográfust és munkásságát!

Vékás Magdolna: Mozik, részlet a sorozatból, zselatinos ezüst, 1978 © Vékás Magdolna
Vékás Magdolna: Gyárfal, zselatinos ezüst, 1978 © Vékás Magdolna
Vékás Magdolna: Bizonytalan vallomás, dokubrom nagyítás, 1979 © Vékás Magdolna
Vékás Magdolna: Mementó, cianotípia, 1989 © Vékás Magdolna
Vékás Magdolna: Az üveg dicsérete, művészkönyv, részlet, cianotípia, 1995 © Vékás Magdolna
Vékás Magdolna: Kisherceg, cianotípia, 2003 © Vékás Magdolna
Vékás Magdolna: Űrutazás, argenotípia, 2007 © Vékás Magdolna
Vékás Magdolna: New York, fotóemulzió ofszet lemezen, 2002 & Budapest, fotóemulzió márványlapon, 2018 © Vékás Magdolna
Vékás Magdolna: Fűtött utca, digitális print, 2021 © Vékás Magdolna

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük