A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.
Azt hiszem, elsősorban a gyerekkönyveket tudnám kiemelni, amelyeket igencsak szeretek.
A The Giving Tree (A jóságos fa) című mese Shel Silverstein amerikai író gyermekkönyve. Először 1964-jelent meg, és Silverstein egyik legismertebb munkájává vált, számos nyelvre lefordították, többek között magyarra is, a Leviter Kiadó 2019-ben adta ki.
„A jóságos fa, Shel Silverstein egyik legismertebb műve számtalan nyelven látott napvilágot, és a világ minden táján rajongókra talált gyerekek és felnőttek körében egyaránt. A könyv az Egyesült Államokban rendre toplistás helyen végez mind a »tanárok által ajánlott gyermekirodalom«, mind a »minden idők legjobb gyermekkönyvei« kategóriában. Irodalomtudósok a mai napig vitatkoznak róla, mit is üzen nekünk ez a szívhez szóló történet.” (Részlet a könyv fülszövegéből)
Szintén Silverstein könyve a The Missing Piece (A hiányzó részlet), amely 1976-ban jelent meg. Magyarul 2007-ben publikálta a Studio Art & Sound kiadó, a könyvhöz Vekerdy Tamás a következőket írta: „A régi görögök mesélték, hogy az ember valaha gömb alakú és kétnemű volt. Zeusz azonban félt attól, hogy ezek a túlságosan erős teremtmények még nagyobb erőre kapva megostromolják az eget, és ezért megparancsolta, hogy vágják ketté őket. Azóta a két rész sírva bolyong a világban, és ha igazi felét megtalálja, akkor emésztő szerelemben vele egybeforr. Igen, akár így, akár úgy, hiányzó részünket keresve bolyongunk a világban, és hogy ebben a keresésben a mi modern korunkban mit, hogyan találunk vagy nem találunk, mire jó a magány, esetleg miért nem igazi az igazi sem, és hogy végül is minden rajtunk múlik, de ezt a másiktól kell és lehet csak megtudnunk – erről szó, erről mesél, ezt mutatja képekben Silverstein két remek könyve, amelyik pazarul bánik a térrel és idővel. Egy-egy oldalon csak néhány vonal és néhány szó, még szemlélődve is – amire nagyon csábít – hamar a végére érünk, mégis úgy érezzük, hogy sok mindent tudtunk meg, bölcsebbé váltunk, és az élmény felemelt. Hihetetlen. De erre képes Shel Silverstein.”
Nézd meg Kemenesi Zsuzsanna, 2022. április hónap alkotójának többi bejegyzését is!