Ünnepelni szeretnénk, egy pillanatra megállni, visszatekinteni, négy évtized már lehetőséget nyújt az összegzéshez. 40 éves a Magyar Sajtófotó Kiállítás, s ha egyetlen szóval szeretném jellemezni a sajtófotográfia történetét az elmúlt négy évtizedben, a változás szót választanám. Semmi nem olyan már, mint 1982-ben volt, amikor Szalay Zoltán fotográfus egy új koncepció mentén tette falra az előző év sajtófotóit, s elkezdtük számozni a kiállításokat. Megváltozott a sajtó, Magyarországon megváltozott a politikai berendezkedés; más lett a technika, a jogi környezet, megváltozott a képek nyilvánosságra kerülésének módja és gyakorisága. A legfontosabb azonban nem változott: a fotóriporterek elkötelezettsége. (Részlet a könyv bevezetőjéből)

A 40 év fotói kiadvány kapható a Capa Központban!
„A hétköznapi emberek életét, gondjait, a politikát, művészeteket, sportot, a természet és vadvilág szépségét és a természetkárosítás szörnyűségeit, a háborúkat és forradalmakat, híres és ismeretlen arcokat nagyrészt fényképek reprodukciójaként őrizzük a memóriánkban életünk végéig. Köztük olyan képeket, amelyek bekerülnek a történelemkönyvekbe is. Sok közülük a fotóművészet történetébe is. A fényképek nélkülözhetetlen részei életünknek.
Ebben a kötetben csak olyan fotó van, amit készítője beadott valamikor a Magyar Sajtófotó Pályázatra, vállalva a megmérettetést, a zsűri ítéletét. Nem kis felelősség 40 év anyagaiból válogatni. Felkutatni régen archívumokban pihenő képeket. A pályázat első tíz évében nem készült évkönyv, sok kolléga arra sem emlékszik, hogy melyik képével nyert díjat. Az egyik eseményt felülírta a másik, »fontos emberek« tucatjaira ma nem emlékszik a kutya sem. Teljességre tehát ne számítsanak, az lehetetlen egy kiállítás és egy könyv adta lehetőség keretében. Amit nyújtani tudok, az csupán áttekintés az 1981-es pályázattól a 2020-as pályázatig, és egy kis ráadás, a 2021-es év számomra fontos képriportja. Nagy nevek, mint Urbán Tamás, Korniss Péter, Benkő Imre, Horváth Dávid ma már klasszikus képeiből éppen úgy van itt, mint a derékhad napi munkáiból. Kérem, aki kimaradt ebből a válogatásból, az se tekintse magát vesztesnek, mert 1992-től 2021-ig rendszeresen megjelentek Az év fotói című könyvek, amelyekben bőven találhatóak még nagyon Jó riportfotográfiák, továbbá a sajto-foto.hu honlapon nemcsak a győztes, hanem az összes beadott képet megnézhetik, és akár szerzőkként és témákként is kereshetnek. Ezt az archívumot is folyamatosan bővítjük.
A Magyar Sajtófotó Pályázatot és Kiállítást minden évben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya hirdeti és szervezi meg. Az 1990-es évek elejétől a Magyar Fotóriporterek Társaságával közös lett a kiállítás, majd a társaság 2009-es megszűnése óta újra a MÚOSZ az egyedüli rendezője mindkét eseménynek. Köszönöm azok munkáját, támogatását, akik szabad, cenzúramentes kiállításainkat és könyveinket évről évre sok-sok munkával és pénzzel segítik. Hálás vagyok minden fotóriporter kollégának, hogy tekintet nélkül a világnézeti hovatartozásra, a pályázatot és a kiállítást fontos szakmai eseményként és a sajtófotó ünnepeként rendezhetjük meg minden évben.”
(Bánkuti András Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a könyv szerkesztője)
A Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból című kiállítás 2022. május 29-ig látható a Capa Központban!