A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Zellei Boglárka Éva az utóbbi időben látható kiállításairól és készülő sorozatáról mesélt.
Nagy kaland volt ez az év is. 2020 óta a Magyar Művészeti Akadémia 3 éves alkotói ösztöndíjprogramjában veszek részt, ami folyamatos alkotói munkára és megújulásra késztet. A legfrissebb projektem, amit 2021 őszén kezdtem el, a Női lelkiség munkacímet viseli. A nőiség tudatosítása az utóbbi években vált egyre aktuálisabbá számomra, és a világban is egyre inkább felszínre kerülnek a női szempontú megközelítések, ám a vallásos és lelki életben van még bőven tennivaló ezen a téren. A sorozat gerincét a beszélgetések részletei adják, amelyekben a lelki útjukról kérdezem meg a legkülönfélébb spirituális háttérrel és világnézettel rendelkező nőket. Az idézeteket a róluk készült portrék kísérik, valamint a beszélgetésekből és saját tapasztalataimból inspirálódó és a vizuális kulturát bemutató képek. Az a célom, hogy közösen fedezzük fel azt, milyen rendhagyó vagy elfeledett tartalmakkal tudjuk gazdagítani a lelki életet és a spiritualitásról alkotott általános mai képet.




Nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy tavaly a Pannonhalmi Főapátság felkért, hogy Czene Márta és Imre Mariann mellett én is járuljak hozzá a kortárs gyűjteményhez egy Mária-Jézus ábrázolással. A Pilist járva akadtam rá egy csodás fára, amelyben megláttam a Pietát, és egy lehullott ágat helyeztem az „ölébe”, ahol a gyökerek kettéválva kapaszkodnak lefelé, keretezve a fa alatt tátongó sötét üreget. A képet a Mária, újul világ nevedben című kiállításon mutatták be augusztusban, a pannonhalmi Boldogasszony kápolnában, ahol a kurátor, Mélyi József klasszikus ábrázolásokkal párosította a képeinket. Nagyon inspiráló volt látni, hogy képzős diákok egy csoportja az Arcus Temporum művészeti fesztivál keretén belül a gyász fázisait feldolgozó performansszal reflektál a műveinkre. Rég éreztem már ennyire, hogy érdemes alkotni.

Kellett is az új lendület, hiszen az év addigi részét intenzíven meghatározta a két őszi egyéni kiállításom előkészítése, amiket az alapoktól kezdve dolgoztunk ki Körösvölgyi Zoltán művészettörténésszel. Az Ösvény című augusztus végén nyílt meg az Art9 Galériában Balla Gergely (Platon Karataev) fellépésével. A kiállítás egy labirintus-installáción keresztül mutatta be a Pilisben zajló zarándoklatomat. Különleges része volt a kiállításnak egy hangtáj, amelyet Máthé Ágnes Klára zeneszerző komponált a Pilis hangjaiból és Vigh Roland furulyajátékából, akivel az utam során ismerkedtem meg. Nagyon élveztem, ahogy a semmiből kibontakozik az installáció a két kezem között. A labirintus egyes falait alkotó paravánokat ugyanis saját kezűleg terveztem és barkácsoltam össze, a rajtuk függő képeket pedig falapokra kasíroztam.

A Kolta Galériában rendeztük meg az év második önálló kiállítását, ami a Keresők címet viselte és szeptemberben nyílt meg. 2018 óta kutatom a saját generációm fiatal istenkeresőinek alternatív és hagyományokat újraértelmező gyakorlatait és vizuális kultúráját. Fontos volt számunkra, hogy a kiállítás teret adjon a párbeszédnek, az interaktív tárlatvezetéseken túl a kiállítást két zeneszerzővel, egy lelkésszel, két antropológussal és egy szociológussal folytatott beszélgetések, valamint egy fergeteges koncert kísérte.


Végül fontos állomása a lelki és alkotói életemnek, hogy része lettem az ÍME Kult Tér alapító csapatának. Ebben a nyitott alkotóközösségben az a célunk, hogy egy olyan támogató teret és kapcsolati hálót építsünk ki, amelyben helye van a mélyebb párbeszédnek és különböző művészeti ágak találkozásának. Eddigi tagjaink közt vannak képzőművészek, írók, színészek, táncosok és filmesek. Szeptember óta kéthetente, hétfő esténként találkozunk és megosztjuk egymással a gondolatainkat az alkotói lét során felmerülő kérdésekről, amelyhez bármely aktív művész csatlakozhat. Első kiállításunk december 16-án fog nyílni izgalmas összművészeti kísérő eseményekkel.
Nézd meg Zellei Boglárka Éva, 2022. december hónap alkotójának többi bejegyzését is!