Zoltai András: Fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve képeket, akik/amik nagy hatással voltak rá.

A kérdés hallatán beugrott rögtön legalább két tucatnyi név, de próbálok olyanokat kiemelni, akik hatással voltak az alkotói munkámra, vagy hasonló témában alkotnak.

Az első legyen egy magyar vonatkozás. Korniss Péter: A vendégmunkás című hosszú távú anyaga már tanuló koromban beindította a fantáziámat. Ez volt az első olyan sorozat, ami mélyebben megpiszkálta az alkotói ambícióimat, hogy valahogy én is így szeretnék dolgozni: lassan és megfontoltan. A Nemzeti Galériában tartott Folyamatos emlékezet (2017) című életmű kiállításán sikerült megtekinteni az anyagot kinagyítva is, óriási élmény volt. Korniss 1978-ban kezdett el foglalkozni a vidékről Budapestre utazó és ott dolgozó vendégmunkások életével. Munkája során ismerkedett meg a tiszaeszlári Skarbit Andrással, aki Budapestre ingázott és ott dolgozott kubikos munkásként. Életét egy évtizedig, Skarbit nyugdíjba vonulásáig követte. Az ebben az időszakban készült fényképeit A vendégmunkás (1988) című albumában adta ki, amit azóta szerencsére sikerült megszereznem, már csak a szerző dedikációját kell begyűjtenem.

Korniss Péter: A vendégmunkás

Korniss Péter: A vendégmunkás

A Leica Oskar Barnack Díjat (LOBA) és az ott finalista fotósokat már régóta figyelemmel követem. Ez a díj olyan anyagokra koncentrál, akik az emberiség és a környezet kapcsolatát vizsgálják a dokumentarista fotográfia eszközeivel. Pár itt díjazott fotóst meg is említenék, csak hogy érezhető legyen a súlya ennek az elismerésnek: Sebastiao Salgado, Jan Grarup, Eugene Richards, vagy David Turnley.

Kezdő fotós korom óta vágytam rá, hogy egyszer én is olyan anyagokat készítsek, amik méltóak ennek a díjnak a nívójához. 2021-ben az indiai anyagomat, majd 2023-ban a Blue Memoirt is jelölte a díjra Virágvölgyi István kurátor, ami óriási megtiszteltetés volt számomra, egy gyerekkori álom beteljesülése. A díj 40. jubileumi évfordulójára készült albumból mutatnék egy new yorki fotóst, Mustafah Abdulazizt, akinek szintén vízre fókuszáló anyagát díjazta a zsűri 2019-ben. A vizuális megközelítést nagyon hasonlónak érzem a sajátoméhoz, lehet azért is mert ugyanazt a kamerát használjuk. Abdulaziz több mint egy évtizede fotózza a világon mindenhol a víz és ember kapcsolatát, narratívája sokkal tágabb és elképesztően nagyban gondolkodik a projekt kapcsán. Ezért nem is meglepő, hogy a sorozatának címe nemes egyszerűséggel a “Water” címet viseli. Idén például a projekt folytatásaként az északi sarkkörnél fotózta az olvadó jégsapkát egy sokkal poetikusabb megközelítéssel.

Ugyanebben az évben “newcomer” kategória díjazottja pedig Nanna Heitmann volt, akinek munkái azóta is lenyűgöznek. A Magnum Ügynökség fotósa elképesztő érzékenységgel készíti a fotósorozatait korunk legfontosabb eseményeiről. A legutóbb a New Yorker magazinnak készített dagesztáni fotóriportja fogott meg (Russia’s Republic of Grief), ami az orosz-ukrán háború következményeit vizsgálta olyan határmenti területein Oroszországnak, mint az egyik legszegényebb Dagesztán is, ahonnan rengeteg katonát soroztak be, akik sosem tértek haza, helyettük csak a gyász maradt.


Matt Black fotós munkásságát nem hagyhatom ki, mert az egyik kedvencem. Az American Geography című munkáját grandiózusnak és elképesztően hitelesnek tartom. 2014 és 2020 között a kaliforniai Central Valley-ban található szülővárosából több száz másik, nagy szegénységben élő közösségbe utazott az Egyesült Államokban. A 20% feletti szegénységi rátával rendelkező városokra, településekre és megyékre koncentrálva felfedezte, hogy parttól partig utazhat anélkül, hogy valaha is túllépné a szegénységi küszöböt. Ennek a rideg amerikai valóságnak a feltárása több mint 100 000 mérföldet és 46 államot érintett, öt az országot átszelő útja során.

A Magnum Photos készített vele egy online kurzust is, amiben részletesen mesél a projekt fejlődéséről, erre előfizettem és a mai napig visszahallgatom egyes részeit. Nála az fogott meg nagyon, hogy mennyire tudatosan építette be a dokumentarista fotográfiák mellé a különböző vizuális eszközöket: archívumot képzett az utazások alatt összeszedett tárgyakból és többek között felhasználta a saját napló bejegyzéseit is, hogy még érzékletesebben tudja bemutatni azt, amivel találkozott, látott.

Matt Black: American Geography

Matt Black: American Geography

Gyakran nyúlok az angol nyelvű National Geographic magazin gyűjteményemhez is, ami mostmár 100 körüli példányszámból áll. Ezekben a 80-as 90-es évekbeli magazinokban a fotográfia klasszikusai sorakoznak fel és sokat lehet tanulni egy-egy anyag tanulmányozásával, nem beszélve arról, hogy képszerkesztés és a nagyon magas szinten megírt szövegek inspirációként is szolgálhatnak. Legutóbb Ed Kashi egyik első magazinos megbízása került a kezembe 1992-ből, ahol a Kurdok életét és küzdelmeit fotózta. De a Blue Memoir kutatómunkája alatt sokszor lapoztam fel a 94-ből a vizes különszámot is.

Denis Dailleux-vel tavaly találkoztam a Paris Photon, nyomban dedikáltattam is vele egy könyvét. Az ő munkáit is muszáj megemlítenem, mert fotográfiai értelemben szuper klasszikus, és lehengerlően egyszerű. A 6×6-os filmre fotózott képeinek különleges hangulata van és látszik, hogy mélyen ismeri azt, amit fotóz. Ez a fajta átgondoltság és nyugalom egyértelműen átüt a képeiből, amiket hosszú évek alatt fotózott Egyiptomban, bemutatva a társadalomnak egy roppant érdekes szeletét.

Denis Dailleux: Misr – L’Égypte

Denis Dailleux: Misr – L’Égypte

Denis Dailleux: Misr – L’Égypte

Az idén sikerült eljutnom az arles-i fotófesztiválra, ahonnan körülbelül egy tucat inspirációt tudnék felsorolni, de most csak hármat fogok. Mathieu Asselin munkáját és könyvét a Monsanto: A Photographic Investigation-t már korábban is egyfajta bibliának tartottam. Azt a szintű kutatómunkát, amit ő beletesz egy projektbe egész egyszerűen lenyűgőző és rámutat arra az igényre, hogy mennyi réteget elbírhat egy dokumentarista fotóprojekt. Mathieu Arles-ban él így most a saját környékén fotózott egy szerintem ismételten formabontó, és egyben oknyomozó fotóriportot (Hunting the Tarasque) készített a Rhone folyó ipari szennyezéséről.

Ha már víz és klímaváltozás, akkor Arko Datto legújabb munkája mellett sem tudok elmenni szó nélkül. A “Kings of a Bereft Land” című fotótrilógia a Bengáli öbölben, a Gangesz deltájánál vizsgálja az emberek életét három különböző aspektusból a klímaváltozás által leginkább sújtott területeken. A fotográfiák ugyanakkor kilépnek a megszokott vizuális sémákból és az alkotó éjszakai infra-felvételeket használ a probléma hatásosabb megjelenítéséhez, ami egészen különleges helyzetbe hozza a képek nézőit.

Ebben a sorban említhetnék még rengeteg alkotót, akik folyókat, vagy vizeket fotóztak. A teljesség igénye nélkül: Nadav Kander: Yangtze sorozata jelenti ebben a műfajban az origót,  Chloe Dewe Mathews: Caspian című könyvére pár éve találtam rá, és nagyon tetszett a fotográfiai megközelítésmód. Az örmény Anush Babajanyan szintén nagyon poetikusan közelít a vízhez. A Battered Waters című anyaga meg is nyerte az idei World Press Photo egyik nagydíját. (Hosszútávú projekt — Ázsia), ami szintén ösztönzőleg hatott rám, hogy van értelme ezzel a témával foglalkoznom.

Nadav Kander: Yangtze, Chongqing XI, Chongqing Municipality, 2007 © Nadav Kander
Anush Babajanyan: A Battered Waters című sorozatból © Anush Babajanyan

Ezen a ponton még eszembe jutottak olyan kedvenceim, mint Kadir Van Lohuizen, akitől nagyon sokat tanultam különböző mesterkurzusokon és végigfotózta a világ 7 nagy folyóját forrástól a deltáig vagy Sarker Protick “Of River and Lost Lands” című elképesztően epikus sorozata, vagy hogy egy igazán friss alkotót említsek, Fabiola Ferrero Carmignac nagydíjas “The Wells Run Dry” című munkája Venezuelából, aminek párizsi kiállítását szerencsém volt megtekinteni és konkrétan leesett az állam. De ezek kifejtése helyett most inkább csak lezárom az egyik kedvenc fotósom, Alex Webb, egyik vizes tematikájú diptichonjával a “The Suffering of Light” című albumból.

Alex Webb: The Suffering of Light

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük