A Capa Központ új állandó kiállításán mutatja be a 20. századi fotóművészet egyik legnagyobb alakjának, André Kertésznek az életútját, aki mély érzelmi alapokon nyugvó alkotó volt. Életműve és személyisége szorosan összefonódik a gyermekkori élményeivel, különösen a Szigetbecsén töltött idővel, ahol a fényképezés iránti szenvedélye is kibontakozott. Kertész vallotta, hogy a fotográfiában az érzések fontosabbak, mint a látvány, és hogy képeivel nem dokumentál, hanem értelmez. Mélyen kötődött Magyarországhoz, szoros szálak fűzték Szigetbecséhez, ahová élete végén visszatért, és – egy erősen szentimentális gesztussal – 120 eredeti fotóját adományozta fiatalkori nyarai színhelyének.

Vajon sikerre vihető-e az érzelmeken nyugvó művészi látásmód, ha valaki intuitív módon fogadja be és szűri meg az élet történéseit? Amennyiben André Kertész életművére tekintünk, a válasz egyértelműnek tűnhet: az 1894-es budapesti születésű művész mára az egyetemes fotótörténet egyik meghatározó alakjává vált, akinek képei sok esetben érzelmi kivetülésként értelmezhetők. „Szentimentálisnak születtem, valóságos szentimentálisnak. Elfogadom ezt, és rendkívül jól érzem magam így.” – mondta magáról a világhírű fotográfus BBC Master Photographers című műsorában 1983-ban.

Kopin Katalin az állandó kiállítás kurátoraként különös hangsúlyt fektetett Kertész érzelmekre épülő alkotói megközelítésére. A tárlat címének megválasztásakor is arra törekedett, hogy kifejezze a művész lelki beállítottságát: „André Kertész emocionális alkotó volt, mindent az érzései felől közelített meg, a képalkotás folyamatát is az érzelmei határozták meg. Amikor elmélyültem az életművében, naplójegyzeteiben, interjúiban, a róla szóló írásokban és a hátrahagyott gazdag képanyagban, egy olyan ember személyisége rajzolódott ki, aki a mélyen átélt, sokrétű érzelmei mentén élte az életét. Született szentimentalistának tartotta magát, az érzések megélésének és kifejezésének belső igénye egész életében jelen volt. Ezt a vele foglalkozó szakemberek, fotótörténészek is érzékletesen kifejezték a róla szóló írásokban: többek között Robert Gurbo, az Estate of André Kertész kurátora rengeteg történettel, adalékkal árnyalta a fotográfusról kialakult képünket¹, ezt tette Kincses Károly és Kolta Magdolna is, a Hazai anyag² című kötetben és Fisli Éva, aki az utóbbi évek intenzív kutatásainak eredményét tette közzé André Kertészről megjelent köteteiben, többek között A lélegző archívum³ című háborús naplóit bemutató könyvben, melynek címadása is azt sugallja számomra, hogy a képeken túl érdemes megfigyelnünk és megismernünk az alkotó személyiségét, belső érzelemvilágát is. A cím megfogalmazásakor további kapaszkodót nyújtott az 1983-as BBC portréfilm, melyben szentimentalista alkotónak nevezi saját magát. Továbbá egy Dévényi Dénes által készített 1979-es interjú⁴, melyben kifejezetten sok szó esik arról, hogy az alkotó a teljes lényét, személyiségének valamennyi rétegét mutatja meg fotográfiái által.” 

Az említett 1979-es interjúban Kertész, ekképpen fogalmazott fotográfiai szemléletéről: „Ha valami meghatja az embert, ha valami erős érzelmeket kelt, amikor az ember felfedez valamit, csak hagynia kell, hogy a kamerája megörökítse. Nem a technika teszi, hogy a kép jó, hanem a beleérzési képesség és az emberi érzelmek. (…) Én soha nem dokumentálok, hanem mindig értelmezek a képeimmel. Ez köztem és mások között a különbség. Mindent, amit csinálok, a magam értelmezése szerint csinálom. Azt értelmezem, amit egy adott pillanatban érzek. Nem, amit látok, hanem amit érzek. Ez igen lényeges különbség. A fotográfiában inkább érezni kell, mintsem egyszerűen látni. Az emberek zöme ezt nem képes megérteni. Nem is gondolnak erre, mint lehetséges vagy kívánatos követelményre. A technikai trükkök semmiképp sem helyettesíthetik azokat az érzéseket, amikkel a fotográfusnak rendelkeznie kell.”

Kertész pályafutására és a fotográfiához való viszonyára nagy hatást gyakoroltak Magyarországon szerzett élményei, különösen a Budapesten töltött fiatalkora és gyermekkori utazásai Szigetbecsére. Ezeken a helyszíneken sajátította el a fényképezés alapjait. Szigetbecsén elsőként 1899-ben járt, hat éves korában, amikor a családjával meglátogatták a faluban élő rokonokat. Kertész elmondása alapján ezen a látogatáson kezdett el érdeklődni a fotózás iránt: ekkor találta meg ugyanis nagybátyja, Klöpfer Mihály házának padlásán azokat a fametszetekkel, litográfiákkal illusztrált régi, német családi képes magazinokat – köztük a Die Gartenlaube című lapot – amelyek arra sarkallták, hogy egyszer majd ő is hasonló képeket készítsen. 

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik” – nyilatkozta az idős mester a halálát megelőző évben a Budapesti Tavaszi Fesztivál díszvendégeként. Az 1984-es magyarországi látogatásai alkalmával Szigetbecsére is eljutott. Utolsó becsei útja során ajánlotta fel, az akkor még csak tervben lévő André Kertész Emlékmúzeum számára az eredeti fotóinak egy részét: „Ide ötven darab kép kell!” – mondta miután megtekintette a kiállítótérnek szánt, a Makádi út 40. alatt található épületet (az egykori Klöpfer ingatlant). Ezt követően a Becsei-tónál elkészítette utolsó szigetbecsei felvételét, majd délután hat órakor a Petőfi Művelődési Otthonban önálló kiállítása nyílt. New Yorkba való hazatérte után, végül 120 eredeti fotót küldött a múzeum részére. Hagyatékának amerikai kezelői Kertész 1985-ös halála után mindezt megtoldották lakásának néhány bútordarabjával, használati és dísztárgyainak válogatásával. Az emlékmúzeum 1987-ben nyitotta meg kapuit és azóta is várja látogatóit – Kertész fotóinak bemutatása mellett időszaki kiállításoknak is helyet ad. 

„A címválasztás egyúttal arra a gesztusra is utal, amivel idős emberként, alkotói útja és élete végéhez közeledve gyermekkora meghatározó helyszínéhez fordult és egy nagyvonalú adományozással Szigetbecsének ajándékozott 120 gondosan válogatott, eredeti, szignált fotót. Ez a kiállítás is erre a kollekcióra alapozva jöhetett létre. És hogy mi köthette őt közel 70 év távlatából Szigetbecséhez? Leginkább azok az érzések és élmények, amelyeket ott élt át.” – fogalmaz Kopin Katalin. 

A kiállítás hat tematikus egységen keresztül mutatja be André Kertész életútját, fókuszt helyezve a világhírű alkotó művészi vízióira, a pályafutását meghatározó életeseményekre, kapcsolatokra. Megidézve ezzel személyiségét, gondolkodását, életfilozófiáját. A kiállítás átfogó képet ad Kertész életművéről, bemutatva legismertebb alkotásainak, valamint a hazai vonatkozású felvételeinek egy fontos részét. Végigkísérhetjük karrirejének alakulását, a magyarországi kezdetektől a nemzetközi elismertségig. A Szigetbecsei Emlékházból kölcsönzött fényképek mellett a kiállítás Kertész egyes tárgyait és azok történeteit is bemutatja. A szerzői kópiákon túl a Médiathèque du patrimoine et de la photographie jóvoltából megtekinthető néhány – korábban a franciaországi Kertész-archívumnak adományozott – üvegnegatív képének digitális nyomata is. A tárlaton külön hangsúly kerül Kertész képzőművészettel való kapcsolatára.

1. Robert Gurbo: André Kertész. Parányi képek, de élesek. André Kertész. Korai évek, Vince Kiadó, Budapest, 2005. ↩︎
2. Kincses Károly, Kolta Magdolna: Hazai anyag– Fotónapló. André Kertész és a magyarok, Magyar Fotográfusok Háza, Mai Manó Ház, Budapest, 2005. ↩︎
3. Fisli Éva: A lélegző archívum. André Kertész háborús naplója és levelei, Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ, Budapest, 2024. ↩︎
4. Dévényi Dénes: André Kertész. Fotóművészet, 1979. XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM. 4-9 o. ↩︎

Az André Kertész – A szentimentalista – Válogatás Szigetbecsének ajándékozott képeiből című álladó tárlat március 19-én nyílik a Capa Központban.

A kiállítás kurátora: Kopin Katalin művészettörténész, Capa Központ 

A kiállítást megnyitja: Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

Az eseményen köszöntőt mond továbbá Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója és Sósné Michélisz Edina, Szigetbecse polgármestere.