Egy fotográfus vagy egy fénykép, aki vagy ami minden másnál többet jelent. Mindenkinek van egy ilyen. Egy fotográfus, akinek a kiállításáért több száz kilométert utazunk, akinek az albumáért egy kisebb vagyont kiadunk, akinek a képeihez mindig visszatérünk. Vagy egy fénykép, amely magába sűríti mindazt, ami számunkra fontos; amelyen ott a barthes-i punctum; amely mindig mutat valami újat, miközben soha nem tudjuk véglegesen megfejteni.

A sorozatunkhoz felkért szerzők egy-egy számukra kedves fotót mutatnak be röviden. Olyan ismert személyeket kérdezünk, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak fényképezéssel, mégis valamilyen módon fontos szerepet játszik, játszhat az életükben a vizualitás.

Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője Gerhes Gábor e és é (4. EIKE) című fotóját választotta.

A kedvenc fotóm egy sorozat része, de ettől most tekintsünk el.

Próbálom megfejteni mi az, ami annyira tetszik ezen a fotón. Elsősorban, hogy fény kép, vagyis ilyen típusú, nem színes ragyogás nincs a valóságban, csak ezen a felületen tud létrejönni: filmszalagon, aztán fotópapíron ezüst zselatinnal. Többféle csillogás van rajta, a főalak, a műteremben reneszánsz portré-helyzetbe ültetett modell homlokán, száján, szemén és aztán egy nagy, a képmező legalább egynyolcadát kitöltő folytonosan, bár nem egyenletesen fényes felületen, a selyemingen. Amit a háttér függönyén megjelenő varieté fények szó szerint ellenpontoznak.

Reneszánszból ismerős megoldás az is, hogy a mellékalak, maga az alkotó kinéz a képből, egyenesen ránk. Itt most kis mosoly játszik a szája körül: na, mit láttok, ti közönség? Közben mutatóujjával lenyomja a gyerekkorunkból (egyidős vagyok a kép készítőjével) ismerős rádió egyik gombját, tehát valami épp meg is szólal, de azt mi hívhatjuk elő a saját emlékeinkből, vagy a fiatalabbak elképzelhetik, hogy vajon mi? Csak a csatornakeresés rejtélyes, más világok létezéséről tudósító hangja, maga a Szabad Európa, vízállásjelentés, vagy esetleg egy színházi közvetítés, amiben a bemondónő elsuttogja mi történik a színpadon? Ahonnan az egyik szereplő épp idekeveredett elénk.

Van egy harmadik arc is a képen, maga a rádió, a két tekerőgombot könnyű két szemnek, az alsó billentyűsort fogaknak látni, szóval beindult az absztrakció, hogy a rádió tetején lévő konstrukcióban, a kép építésére utaló műtárgyban ki is teljesedjen mint folyamat.

Egyébként mielőtt most, az írás előtt újra megnéztem a képet, úgy emlékeztem, hogy a háttérben nem rádió, hanem tévékészülék van, és az az emlék jött elő, amikor életemben először nézhettem este szabadon, ellenőrzés nélkül tévét, mert a szüleim elrohantak Pestre, a MÁV-kórházba, hogy az öcsém megszülessen. Operett-közvetítés ment, az első, önállóan befogadott színházi élményem fekete-fehérben csillogott.

Topor Tünde

Nézd meg a Rögzítés rovat többi részét is!