Van olyan fénykép mindannyiunk számára, ami valamiért mélyen megérint, és kiemelkedik a többi közül. A Roland Barthes filozófus által punctumként emlegetett jelenség, amely – gyakran a fotós szándékától függetlenül – eltalálja a nézőt, sokszor egy mellékes, apró, látszólag jelentéktelen elemről van szó, amely mégis rendkívül erőteljesen hat az egyénre. Sorozatunkban a fotós szakmán kívülről szólítunk meg szerzőket, hogy osszanak meg egy gondolatot vagy benyomást egy számukra fontos fotográfiáról. Fedezzük fel együtt ezeket a személyes történeteket!

Tóth Krisztina író, költő és műfordító egy családi archívumból származó fotót választott, amelyen férje, Nicolas Richter felmenői láthatók.

Ez a fotó a férjem családjának tulajdonában van, és a nyitott kocsin az ő szépanyja, Újlaki Vilma ül a tesvérével, Pállal.

Goldberg Simon és Kohn Anna 1850-ben házasodtak össze. Nem sokkal az esküvő után megnyitották fotográfiai műhelyüket Komáromban, a Király utca 9. szám alatt. A felvételeket az asszony készítette. A dagerrotípiát csak 1839-ben mutatták be a Francia Akadémián, így rendkívül modern és úttörő vállakozásnak számított, hogy Goldbergék dagerrotípiával kezdtek foglalkozni. A műhelyben gyúlékony anyagokkal dolgoztak, amelyek a korabeli eljáráshoz nélkülözhetetlenek voltak, és a stúdió 1860-ban leégett. A tűzvészben Goldberg Simon anyja is meghalt. Fiuk, Sámuel, orvosként végzett, és egyre jobban zavarta az szűklátókörű butaság, a növekvő antiszemitizmus. Feleségével, és lányával, Vilmával kivándoroltak a Holland Indiákra, ahol az apa katonai orvosként dolgozott és bejáratos lett a legfelsőbb körökbe. Orvosi munkája mellett portréfotókat készített az udvarban a személyzetről. Időközben holland állampolgárok és katolikusok lettek, családnevüket pedig Újlakira változtatták. Pál fiuk már Jakartában született. Az anya később meghalt, a képen az elegánsan öltözött asszony az ajtóban az új feleség. Az apa, Sámuel mellette áll szépen felöltözve. A személyzet egyik tagja egy fehér macskát tart a kezében, a macska ugrana le, nem igazán akar modellt állni a képhez. Valamiért én úgy képzelem, hogy ez a kislány, Vilma kérése lehetett: biztosan ő szerette volna, hogy a cica is rajta legyen a felvételen, ami a jómódot és a beérkezést volt hivatva bemutatni. Később Újlaki Pál visszatért Budapestre, majd ismét Jakartába ment. Egy japán internálótáborban végezte, ahol mint holland állampolgárt megölték. A szépunoka, aki az én férjem, Nicolas Richter, Glasgow-ban született. A kép gyerekkorától ott lógott a falon, mutatva, milyen messziről érkezett a család. Ő még tudja, hogy hol állt Komáromban az az egykori fényképész műhely, és maga is fotózik.