Ahogy 2018 óta minden évben, idén is megkérdeztünk kurátorokat, művészeket és elméleti szakembereket, hogy mely fotósorozatok, kiadványok, kiállítások és események ragadták meg a figyelmüket, voltak fontosak számukra az elmúlt esztendőben.

Bánkuti András fotóriporter kedvencei a 2025-ös évből.

Hegedűs 2 László: TÓL-IG
2025. február 14–március 9.
Helyszín: Hírös Agóra, Kecskemét

Kecskeméten Február 14-én nyílt meg a Hírös Agóra Kamaratermében Hegedűs 2 László
Munkácsy Mihály és Balázs Béla-díjas alkotóművész Tól-ig című jubileumi kiállítása. Neki 50 évvel ezelőtt ugyanebben a térben, a frissen megnyílt Bács-Kiskun Megyei Művelődési Központ aulájában volt a legelső önálló kiállítása. A tárlatot akkor Ruszt József, a Kecskeméti Katona József Színház főrendezője nyitotta meg, és a megnyitón ott volt a város vezető értelmiségének színe-java. „Fotográfiai harmóniának nevezném Hegedűs 2 fotóuniverzumát” – a Mennyei harmónia mintájára jutott eszébe Esterházy Péternek így jellemeznie Hegedűs 2 László képeit. Kísérletei, képi transzformációi elindítják a gondolkodásunkat. Mit akart mondani, kifejezni az alkotásaival? Az is egy érdekes szakmai kérdés, hogyan készültek a képei. A fotóművész a meghívóján szereplő fotón keresztül avatott be a fotómanipuláció folyamatába.

„A szórólapon lévő önarcképed hogyan készült? A képleteknek és a dominóknak az esztétikán kívül van-e mondanivalója, üzenete?”

„Az önarckép tükör előtt, mobilfotóval készült. A meghívólapon ezt az alapképet Photoshoppal egy áttörölt iskolatábla elé helyezve egészítettem ki, majd egy bonyolult képletet másoltam rá, ami már az arc előterét is lefedte. Így a kézzel írt fedőréteggé váló egyenlet az előtér szabályos betűivel kontrasztba hozva irreális teret hozott létre. A kiegészítő dominósor elsősorban vizuális elemként jelenik meg, mivel számomra a kép összessége, látványa az elsődleges. Viszont, ha le akarnám fordítani a jelentésüket, akkor a dominó rendezetlen sora arra utal, hogy a világ rosszul van összerakva. A képek jelentése, a részletek megfejtése (ha ez egyáltalán szükséges) számomra is a képi elemek miértekre adható, változó variációjú válaszát jelenti.”

PETER LINDBERGH: VALÓDI SZTÁRFOTÓS VOLT A SZTÁROK FOTÓSA
2025. 03. 29-06. 22.
Helyszín: Műcsarnok, Budapest

Lindbergh a divatfotózásról alkotott újító nézeteket. A német fotós ugyanis hadat üzent a műviségnek, a retusálásnak, de még a sminknek is. Lindbergh egy 2016-os, a Time-nak adott interjúban: „Ez egy lehetőség számomra, hogy megmutassam, hogyan kell ma bánni a szépséggel, mert a szépséget ma elrabolta a kereskedelem. És elkezdjük azt hinni, hogy ezek a nőkről és ruhákról készült magazinok mind gyönyörűek. Én nem hiszem. Vagy ezek a túlretusált szörnyek mind tökéletesek akarnak lenni.” Ezt a véleményét tovább tökéletesítette a 2017-es Pirelli-naptárhoz írt szövegében: „Abban az időben, amikor a nők a médiában és mindenütt a tökéletesség és a fiatalság nagyköveteiként jelennek meg, fontosnak tartottam mindenkit emlékeztetni arra, hogy van egy másik szépség, valóságosabb és igazabb, amelyet nem manipulálnak a kereskedelmi vagy más érdekek, a szépség, amely az egyéniségről, az önmagad bátorságáról és a saját érzékenységéről beszél.” A berlini képzőművészeti akadémián tanult, majd 1978-ban Párizsba költözött, hogy folytassa karrierjét. Az 1990-es években olyan modellek fotózásával indította el a szupermodellkorszakot, mint Naomi Campbell, Cindy Crawford és Linda Evangelista. Munkái a lenevesebb magazinokban jelentek meg, mint a Vogue, a Vanity Fair, a Harper’s Bazaar és a The New Yorker. Arról volt ismert, hogy megörökítette alanyai természetes szépségét. „Utálom a retusálást, utálom a sminket. Mindig azt mondom: »Mosd le a sminket!«” – nyilatkozta egyszer a brit Vogue-nak, s ez a rövidke mondat a munkamódszerének lényegét jelenti. Lindbergh befutott fotósként Párizsban, Arles-ban és New Yorkban élt. Munkáit olyan múzeumokban mutatták be, mint a párizsi Pompidou Központ vagy a New York-i Modern Művészetek Múzeuma. Peter Lindbergh-nek személyes kedvence az Angel Story, amit Wim Wenders filmje, a Berlin felett az ég ihletett. Tisztában volt azzal, hogy az olyan színészek portréi, akik sokak kedvencei a filmvászonról, még nagyobb érdeklődést válthatnak ki világszerte. Ezért a modellek mellett a munkái között megjelentek a színészek és a színésznők is. Nicole Kidmant, Monica Belluccit vagy Adrien Brodyt is megörökítette.

A Műcsarnoki kiállítás a szerző minőségéhez, ismertségéhez kicsi volt. Munkássága megérdemelt volna még egy vagy két termet, de így is jó volt találkozni képeivel.

SZABÓ DEZSŐ: JELENSÉG
2025. február 20. – április 6.
Helyszín: Mai Manó Ház
Kurátor: Pfisztner Gábor, Mai Manó Ház

A kiállítása elött két hónappal beszélgettem vele.

TRAGÉDIÁKTÓL VULKÁNKITÖRÉSIG – SZABÓ DEZSŐ VILÁGA

Képzőművész. 1990-től 1997-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola festőszakára járt. A festészeti munkák után a fotografikus képrögzítésben ért el kiemelkedő eredményt. Híradókban és tudományos filmekben látott pillanatok inspirálták képeit, amelyek az általa épített és fényképezett makettekkel kaptak új életet.

BA: „Volt egy repülőgéproncsod is. Ilyenkor veszel egy repülőgépmodellt, és megrongálod, vagy építesz egyet?”

SzD: „Egy részét magam építettem, illetve átalakítottam a célomnak megfelelően. Ami megvásárolható kész termékként, azt megvásároltam és átalakítottam, mert a terepasztal- és vasútmodellvilág nem alkalmas arra, hogy jó képet csináljak. Egész másképp kell hozzáérjek ezekhez a tárgyakhoz is. Inkább úgy gondolkodik az ember, mintha festő lenne, megszerkeszt, megkonstruál mindent, miközben a kamerába néz. Nem részletekbe menő tökéletességről van szó, inkább a nagyvonalú, festői foltokban, kompozícióban és fényekben gondolkodom. Ha valamit nagyon valóságossá akarnék tenni, az apró részletekig mindent pontosan megépítenék, csak az nehezen hihető, idegen, szürreális érzést keltene. Úgy csináltam meg, hogy hihető legyen. Ne felejtsük el, hogy a fotón minden egynézetű, abból a nézőpontból kell megépítenem, ahonnan a kamera figyeli.

Önmagában a fotográfiai médium azt az alapkérdést veti fel, hogy a makettes munkáknak milyen köze van a valósághoz, a külvilághoz, amiből a képeket létrehozza. Úgy éreztem, sikerült megtalálnom valamit azzal, hogy újraépítettem a látványt a kamera előtt, és azt a megállapítást tudtam tenni, hogy a fotográfia abban az értelemben objektív csak, hogy a tárgyakról visszaverődő fény bejut a kamerába, és rögzíti, ami előtte van, de az nem biztos, hogy valóságos.”

BA: „Sokan eredeti, valóságos eseményekről készült fotóknak vélik a képeidet, annyira realisztikusak. A romos hotelképed is készülhetett volna Gázától Ukrajnáig szinte bármely, háború által sújtott országban. Ha adsz neki egy hamis képaláírást, és megjelenik egy újságban, szinte mindenki elhinné, hogy igazi riportkép.”

SZD: „Igen. Voltak, akik félreértelmezték szakmán belül is. Budapesten 2009-ben a Dorottya utcai Galéria kirakatában voltak Time Bomb-képeim 120×180 centis méretben, és amerikai turisták felháborodtak, hogy ilyen képeket nem szabadna kirakatba kitenni. Explicit szörnyűségeket láttak, pedig elégett emberi test helyett műanyag bábu és felrobbant autó volt a képeken.”

A kiállítás elgondolkodtató mivel nem a valóságot látjuk mégis azt hisszük. A valóság még ennél is sokkal szörnyűbb. Hiába figyelmeztetnek Szabó Dezső képei. A tárlaton a High Voltage-anyaghoz a villámot egy Tesla-transzformátorral csinálták, amit egy éven keresztül építettek egy tudós kollégával. Volt egy repülős sorozat, amit elektromos szerkezettel készítettek, míg a harmadik képsort vulkános pirotechnikával valósították meg. Mellettük werkfotókon Kisérő jelenség címmel azokat a fotókat mutatták be, amelyeken az látható, hogyan készültek ezek a makettek és képek.

FELTÁMADÓ PÉCSI FOTÓSÉLET

Fiatalkoromban, mintegy 45 éve, Pécsett virágzott a fotográfiai élet. Ez eltartott talán a kilencvenes évekig. Emlékszem, akkor még a diaporáma-vetítések (hanggal, többnyire zenével kísért, tematikus diapozitív-összeállítás) jelentették az újdonságot. Tám László pécsi fotóművész volt akkoriban ennek a mestere. Sok előadást és kiállítást tartottak. Az 1995-ben induló Pécsi Fotóbiennálé a kortárs magyar fotográfia felkarolását, támogatását tűzte ki célul. Az esemény motorja a Mecseki Fotóklub volt. A kétévenként megrendezett esemény 2011-ig tartott, ám idén felébredt Csipkerózsika-álmából, és remélhetően ébren is marad. Jót tenne a magyar fotográfiának ez az esemény, amely évi váltásban jelentkezne az Esztergomi Fotóbiennáléval. Jó lenne a fotóklubrendszert is feléleszteni Magyarországon. A nyomai még megtalálhatók, de néhány évtizede ez is jobban működött. A fővárosban jól elvagyunk a Budapest FotóFesztivállal, mert szinte naponként nyit nívós fotókiállításokat, mondhatnám úgy is, kényeztet minket. Milyen jó lenne, ha más városokban is lennének évente visszatérő, megerősödő, közösségépítő fotós ünnepek.

A Pécsi Fotótavasz keretében négy korszakalkotó női fotós mutatja be munkáit a Zsolnay Negyed m21 Galériájában, különleges perspektívát adva a világról, amely körülvesz minket. A március 27-én induló Pécsi Fotótavaszhoz májusban csatlakozik a X. Pécsi Fotóbiennálé.

Nők a lencse túloldalán – Jön a Pécsi Fotótavasz!

A Fotótavasz kiállításai idén a női látásmód sokszínűségére helyezik a hangsúlyt, bemutatva, hogyan reflektálnak az alkotók a személyes és kollektív tapasztalatokra. A tárlatok különböző műfajokat és technikákat ölelnek fel, a dokumentarista fotográfiától az absztrakt megközelítésekig, új nézőpontokat nyitva a nézők számára.

1956: Odüsszeia – Ata Kandó személyes és kollektív történetei
2025. március 27. – június 1.
Helyszín: m21 Galéria

Ata Kandó (1913–2017) magyar származású fotográfus, akinek munkássága az 1956-os forradalom utáni menekültválságot örökítette meg. Fényképei különösen azokat a gyermekeket állítják középpontba, akiknek sorsát a történelem vihara formálta. Képei egyszerre dokumentálnak és érintenek meg érzelmileg, bemutatva az emberi kitartást és törékenységet.

Kurátor: Csizek Gabriella

Bertien van Manen – Téli utazás: Budapest 1975
Időpont: 2025. március 27. – június 1.
Helyszín: m21 Galéria

A nemzetközi dokumentarista fotográfus, Bertien van Manen 1975-ös budapesti látogatása során készített képeit először a pécsi közönség láthatja. Nagyon izgalmas látni, hogy egy erős korlátokkal működő országban, egy a szabadság minden formájához szokott dokumentarista mit vesz észre és mit örökít meg. A sorozat betekintést enged a vasfüggöny mögötti élet hétköznapi pillanataiba, különlegességeibe.

Kurátor: Claudia Küssel

Nádor Katalin – A formák fénye
Időpont: 2025. április 3. – június 1.
Helyszín: m21 Galéria

Nádor Katalint évtizedekig, mint a Janus Pannonius Múzeum műtárgyfotósát, vagy mint a Pécsi Műhely csoport kiállításait és kültéri akcióit dokumentáló fotográfust ismerték; absztrakt fotográfiái kevés figyelmet kaptak. A kiállítás célja, hogy méltó helyre emelje munkásságát a magyar fotográfia történetében, és bemutassa, milyen egyedi látásmóddal közelített a természetes és épített környezethez.

Kurátor: Kopeczky Róna

Göbölyös Luca – Háttér
2025. április 3. – június 1.
Helyszín: m21 Galéria

https://art.pte.hu/hu/videotar/pecsi-fototavasz-nador-katalin-es-gobolyos-luca-kiallitasa

Göbölyös Luca sorozata egy különleges történeti alapanyagra épül: 19. századi viktoriánus csecsemőportrékra, amelyeken az anyák eltakart alakja csupán háttérként jelenik meg. A művek a láthatóság és láthatatlanság határán mozognak, és mély érzelmi, társadalmi és vizuális asszociációkat keltenek.

Kurátor: Fekete Valéria

Magángyűjtemény – Kálmándy 75
2025. április 25. – május 22.
Helyszín: Martyn Galéria és a Művészetek és Irodalom Háza Játéktere

A Magángyűjtemény – Kálmándy 75 című tárlatra a művész, fotóriporter 75. születésnapja adott alkalmat, hogy mint mindenki, aki eléri ezt a kort, egy kiállítás keretében mérleget vonhasson. Dokumentarista és művészi alkotások egyaránt jelen voltak munkásságában. Pécs művészeti életét és a város mindennapjait is megörökítette. Kedvenc témája a zenészek. Hivatásos fotóriporterként az (MTI, 1982–2012) egyik legjobb fotótudósítója volt. A Mecseki Fotóklubhoz 1977-ben csatlakozott. A Focus Alkotócsoport alapítótagja. Még eredeti, régi telefotóiból is bemutatott néhányat.

Kurátor: Százados László

CIRCLE/KÖR
2025. május 10. – június 10.
Helyszín: Pécs, JPM Csontváry Múzeum

A Circle (Kör) című csoportos kiállítás – 122 kiállító fotóművész részvételével – a kör formáját és filozófiai jelentését vizsgálta különböző alkotóművészeti megközelítéseken keresztül. A tárlat a geometriai, ciklikus és szimbolikus aspektusait, valamint a kör univerzális jelentését is érintve kiemelkedő helyet foglalt el a biennálé programjában. Meglepetés volt számomra, milyen sok és érdekes képet küldtek be a fotós kollégák erről a témáról. Természetesen nem a képek színvonala lepett meg, hanem az a gondolati gazdagság, az a nagyszámú variáció, amit a szó: „kör” előhívott. Pozitív dolog, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége komoly kiállításokat szervez és valósít meg végre hosszú évek csendje után, a korábbiaknál sokkal nehezebb körülmények közt.

SYLVIA PLACHY: AJÁNDÉKOK A XX. SZÁZADBÓL ÉS AZON TÚL
2025. április 5. – október 5.
Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
(A Budapest FotóFesztivál programjának a része.)

Érdekes kiállítás volt. A méteres képektől a kisebbekig. Sok izgalmas portré és életkép várta a látogatókat. Sok jól elkapott, régen riport- vagy életképnek nevezett alkotást láthattunk. Ma már streetfotónak hívják. Több bensőséges Adrien Brody képet is megtekinthető volt. Nem véletlen. Adrien édesanyja Sylvia. Brody 2025-ben második Oscar-díját nyert el a legjobb férfi főszereplő kategóriában, idén A brutalista című filmben nyújtott alakításáért. Sok látogatót vonzott a kiállításra, hogy megnézzék a friss Oscar-díjas anyukájának képeit. Nem kellett csalódniuk. Nekem nem igazán jött be, hogy Sylvia nem engedte, hogy fotói alá képaláírások kerüljenek. Bár volt egy képlistás füzet, de azt nem mindenki vette észre. Így sokan elsétáltak többek közt André Kertész és Tom Jones mellett úgy, hogy nem tudták ki van a képeken. „Robert Frank Amerikaiak című albuma óta nem találkoztam ilyen mélységű és erejű életművel. Megnevettet, és megszakad tőle a szívem. Erkölcsi lény. Ő minden, aminek egy fotográfusnak lennie kell” – írta Sylvia Plachyról Richard Avedon. Sylvia Plachy magyar származású, New Yorkban élő fotográfus. André Kertész barátja és tanítványa volt.

Kurátor: Csizek Gabriella

AUSTRALIA & THE NEW WORLD
FESTIVAL LA GACILLY-BADEN PHOTO 2025
2025. június 13. – október 12.
Helyszín: Baden, Ausztria

A világ egyik legnagyobb szabadtéri fotókiállítása 2025-ben új földrészre fókuszált: a La Gacilly- Baden Fotófesztivál témája Australia & The New World. Az ausztrál kontinens természeti csodáit, őslakos kultúráját, valamint a déli félteke környezeti és társadalmi kihívásait mutatja be remek fotográfusok lencséjén keresztül. A La Gacilly-Baden Photo elnevezésű esemény nem más, mint egy szabadtéri fotófesztivál, amely Franciaországban, La Gacillyben kezdődött 2004-ben, majd 2018 óta kiegészült az ausztriai Baden helyszíneivel is. Jacques Rocher, az Yves Rocher biokozmetikumokat gyártó vállalat örököse és La Gacilly polgármestere alapította a francia rendezvényt a környezettudatosság jegyében, míg a badeni esemény kurátora és vezetője Lois Lammerhuber osztrák fotográfus és könyvkiadó, akinek barátsága Jacques Rocher-vel alapozta meg az osztrák-francia együttműködést. A badeni fesztivál azóta minden évben visszatérő látványosság: szabadtéri tárlatokon 1500-2000 nagy méretű, ingyenesen megtekinthető fotót mutat be a város parkjaiban, terein és utcáin nyaranta. A teljes kiállítási útvonal mintegy hét kilométer hosszú, a tematika változatos, de mindig a természetvédelem áll a középpontban, a kultúra és a fotóművészet találkozásánál.

2025-ben 36 kiállítást lehetett megnézni középpontban Ausztráliával. A szokatlanul nagy méretű szabadtéri installációkon a bolygó egyik legősibb kultúrájával, a klímaváltozás hatásaival, a biodiverzitás drámai átalakulásával, valamint az ember és természet közötti, egyre törékenyebb kapcsolattal. Az „Új Világ” fogalma a kiállítás címében a rendezők szándéka szerint szimbolikus– újfajta gondolkodásra, felelősségre és együttműködésre hívott fel. Nem csak ausztrál képeket mutattak be, láthatók voltak víz alatti fotók, egy CERN-központú Code of the Universe kiállítás, és az osztrák erdők 100 éves történetét bemutató tárlat is. A hazánkban is méltán népszerű CEWE is bemutatta pályázatának legjobbjait, és megnézhettük egy remek történeti áttekintésen keresztül az osztrák vasút fejlődését és hatását a társadalomra. Az Art Meets Health program részeként meditációs pontok kerültek ki a parkokba a látogatók testi-lelki jólétének támogatására. A badeni kiállítássorozat az évek alatt nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem egyre erőteljesebben hívja fel a figyelmet Földünk törékenységére és arra, hogy közös jövőnkért mindannyiunknak tennünk kell.

The who’s who of photography visits Baden bei Wien

A MAGYAROS STÍLUS MESTERE: VADAS ERNŐ

Volt egy nagyon jó fotókönyv menedzser, aki szívét lelkét beletette, hogy minél több jó fotográfusnak legyen kiadott könyve. Gera Mihálynak hívták. Nagyon hiányzik. Volt régen egy Magyar Fotográfiai Múzeum-igazgató, Kincses Károly (húsz éve lemondott), de előtte a magyar fotótörténet legjobbjairól könyvsorozatot csinált. Azóta kevés tudatos, előre megtervezett hasonló kezdeményezésről tudok. Szerencsére egy könyv erejéig visszatért Kincses Károly és szerkesztett egy Vadas Ernő (1899–1962) könyvet. Ahogy írja Egy alig elismert világsztár. Libák című képével 1931-ben, a svájci Camera fotópályázatán megnyerte az ezer aranyfrankos első díjat. Ez akkoriban egy kisebb budai villa ára volt. A két világháború között az egyik legnagyobb hatású fotográfus, a magyaros stílus egyik legismertebb képviselője volt. Sikert, sikerre halmozott, majd zsidó származása miatt munkaszolgálatos lett. Később a mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborok foglya volt. 1945-ös visszatérése után újrakezdte a fényképezést, majd államosították üzletét. Felszerelését és a negatívjait is. Jelenleg az MTI-ben őrzik negatívjait. Utoljára 2011-ben jelent meg róla kötet, ideje volt, hogy Vadas Ernő újra jelen legyen a könyvesboltokban is. A Városháza Kiadó gondozásában, Kincses Károly előszavával és válogatásával jelent meg – a Csak képek-sorozat részeként – Vadas fővárosi fényképeinek mintegy száznegyven darabja. Utcaképek, életképek, gyárak, vasút, Duna és a Budai Vár, asszonyok, gyerekek, tél és nyár, oldalanként találóan képpárokba rendezve elevenítik fel körülbelül negyven év jeleneteit.

BÓDIS KRISZTIÁN ÉS SOÓS BERTALAN BUDAPEST-ALBUMA

A streetfoto, a városfényképezés napjaink fontos és divatos tevékenysége lett. Két profi fotográfus Bódis Krisztián, aki több díjat is nyert városfotóival és Soós Bertalan, akik egymásra reflektáló képeket úgy rendezik párokba, hogy azok ne csak valami külső hasonlóságot mutassanak egymással, hanem új tartalommal gazdagítsák a látványt. A végeredmény csak akkor lesz jó, ha a fotók önmagukban, egyenként is jók, tartalommal és érzelmekkel teltek. Ilyen albumot kaptak most Budapest kedvelői a kezükbe. Mindketten budapestiek, és évek óta fotózzák a várost. Ebbe a kötetbe 15 év külön-külön elvégzett munkáiból kerültek képek úgy, hogy most új minőséget, egy fotóalbumot alkotnak az oldalak lapozgatásával.

KÖZELKÉPEK 2.
Barcsay Jenő alakja az 1960–1980-as évek portréfotózásának tükrében
2025. május 29. – 2025. szeptember 21.
Helyszín: Ferenczy Múzeum, Szentendre

Barcsay emblematikus figuráját, jellegzetes alakját idézték meg az 1960-80-as évek portréfotóin keresztül. Az 1960-as évek második felétől szaporodtak meg a mestert életének három fő helyszínén megörökítő fényképsorozatok: Szentendrén (leginkább Zenta utcai műtermében, vagy az utcákat róva), budapesti, Kodály köröndi lakásán, vagy a Képzőművészeti Főiskola anatómiatermében. „A fényképsorozatok a korszak legismertebb fotósaihoz fűződnek: Tóth István, Féner Tamás, G. Fábri Zsuzsa, Molnár Edit, Keleti Éva, Balla Demeter, Gink Károly, Bojár Sándor is fényképezte Barcsayt. A kiállítás kapcsán sikerült fellelni egy André Kertész által 1934 végén, a budapesti Nemzeti Szalonban készített fotót, amelyen felismerhető Barcsay Jenő alakja is, továbbá soha nem publikált színes képek kerültek elő a szentendrei mozaik munkálatairól Gajzágó Jolán múzeumi fotós hagyatékából” – olvasható többek közt a kiállítás ismertetőjében. A szemüveges, szakállas Barcsay Jenő korának kétségkívül egyik legközismertebb művésze volt, aki a társadalom széles rétegei számára testesítette meg a művész fogalmát. A kiállításon huszonöt fotóművész és négy képzőművész alkotásain elevenedett meg Barcsay Jenő karakteres figurája.

WORLD PRESS PHOTO
2025. szeptember 26. –november 6. Helyszín: Fővárosi Állatkert Biodóm
Nem családi program, de a felnőtteknek nagyon ajánlanám.

Ismét a Fővárosi Állatkert adott otthont a Biodómban a World Press Photo pályázat eredményeit bemutató kiállításnak. A 2024-es év legjobb és legfontosabbnak ítélt sajtófotóit 141 ország 3778 fotósának 59 320 fényképe közül válogatták ki, két menetben. A 2022-ben átalakított pályázati rendszer idén is újabb finomításra szorult (és valószínű nem ez volt az utolsó). Először a pályázat vezetői által meghatározott hat régióban döntött a helyi zsűri a három-három legjobb anyagról két kategóriában (Egyedi képek, Sorozatok), majd választottak egyet a Hosszútávú projektek közül. Így a hat régióból hét-hét, összesen 42 pályázat került a nemzetközi zsűri elé, hogy az először kiválogassa a három legjobbat, majd eldöntse, közülük melyik munka érdemli meg a fődíjat és lesz az Év fotója. Ezt a fődíjat egy jelenleg Dohában élő palesztin fotós, Samar Abu Elouf nyerte el, aki a The New York Times számára készítette a fotót, amelyen egy fiatal fiú, Mahmoud Ajjour látható, aki Gázában sérült meg, miközben egy izraeli támadás elől menekült.

A két másik, döntőbe jutott kép is súlyos konfliktusokról számol be a maga csendes, elgondolkodtató módján. Az egyiken, John Moore képén egy szépen világított, de zaklatottnak tűnő, esőkabátokba burkolódzó kínai család látható, a képaláírásból kiderül, hogy éppen átkeltek az amerikai-mexikói határon. A másikon, Musuk Nolte fotóján egy férfi áll egy homoksivatag szélén. A szöveg árulja csak el, hogy az Amazonasnál járunk, egy kiszáradt folyómederben, ahol néhány éve még csónakkal kötöttek ki. Az idei év fő témái a politikáról, a nemek közötti egyenlőségről és a migrációról szóltak, illetve a konfliktusokról és az éghajlati válságról. Többségében kemény, gyomorszorító képek, nem családi programnak való a tárlat megtekintése. Az emberi szenvedés olyan skáláját mutatja be, amely mellől nagyon is hiányoznak a korábbi pályázatok sport- és természetfotói, az élet naposabb oldalának jelenetei. Mert ezek is a mindennapok részei, és ugyanúgy a sajtófotóba tartoznak, mint a háborús felvételek. Nagyon is szükség van a pályázat immár hároméves, új koncepciójának további reformjára, hogy a valós élet gazdagságát ennél színesebben mutassa be a World Press Photo tárlata.

URBÁN TAMÁS: A FOTÓRIPORTER NAPLÓJÁBÓL 1945–2000
Egy pályafutás történetei – Urbán Tamás naplója

Urbán volt az egyik, aki miatt nem régészeti fotográfus lettem. Annyira tetszett, ahogy fényképezett. Ki ne ismerné a puha tapintású, műbőr bevonatú, A/5-ös formátumú tömzsi kis határidőnaplókat. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a digitális világ előtt legalább egyszer már mindenki belekezdett egy ilyennek a lapjain a naplóírásba, vagy egyéb, fontos jegyzetek készítésébe. De olyan naplót azért keveset látni, ami az első laptól az utolsóig tele van írva, és olyat meg talán egyet sem, amelyikben nyomtatva állnak a napi bejegyzések. Most egy ilyen csuda memoárt tarthat a kezében minden olvasó, aki szeret belesni a sajtó kulisszái mögé, és érdeklődik a fotóriporterek, bűnügyi tudósítók szakmai fogásai iránt. A Fotóriporteri Életmű-díjjal kitüntetett Urbán Tamás ugyanis ezt a formátumot választotta pályafutása alatt megélt történeteinek leírásához. A kötet nyomdai kivitelezése is igényes, sok-sok fotóval vannak teli a lapok, a szöveg és a kép remekül egészíti ki egymást, a gyakran hiányzó képaláírásokat pedig pótolják a történetek. Csak azokkal a hajtásokba szerkesztett képekkel ne bánt volna ilyen csúnyán el a tervező! A monitorok sík felületén az oldalpárok átmenő fotói bizonyára gyönyörűen mutatnak, de a könyv fizikai valóságában csak bosszankodni lehet a hajtásba került fotókon. És sajnálni az így elrontott látványt. Mondhatnám, hogy több mint 300 oldalon át sztorizik Urbán, érdekes és kevésbé érdekes történeteket sorol a beszélt nyelvhez közelítő, egyszerű, gördülékeny stílusban, és én, aki ismerem őt, olvasás közben szinte hallom kissé rekedt hangját is. De hallok mást is: egy kitűnő, tapasztalt, a szakmáját mesteri szinten végző fotóriporter beszámolóját az elmúlt évtizedek megannyi aspektusáról. Ha figyel az olvasó, sokat megtudhat a rendőrség belügyeiről, a mentők munkájáról, a fiatalok életéről a szocializmus évei alatt, és még tovább. Ez nem sztorizás, a könnyed hangvétel mögött a szakma feltétlen szeretete, a fotóriporteri híradás sürgető belső igénye áll. Sokat tanulhat belőle az, aki a fotóriporteri hivatás felé kacsingat.

NEWTON, RIVIERA / DIALOGUES – kettős kiállítás
2025. szeptember 4. – 2026. február 15.
Helyszín: Helmut Newton Museum für Fotografie, Berlin, Jebensstraße 2. Németország

A kettős kiállítás egyszerre múltidézés és újraértelmezés. A napfény, a test, a hatalom és a látvány világában Newton fotói ma is azt üzenik, hogy a kép sohasem pusztán látvány, hanem történet.

A Newton, Riviera a fotós 1980-as évekbeli korszakát idézi, amikor Monte-Carlóban élt a feleségével, June Newtonnal (Alice Springs). A Riviéra fényében minden más, a tengerparti villák, a napfényben fürdő testek, a magányos betonmedencék mind Newton kedvenc motívumai közé tartoztak. A kiállítás több mint száz ritka fotót mutat be, köztük vintage nagyításokat is. A képek nem csupán a luxus és az elegancia díszleteit ábrázolják, sokkal inkább egy pszichológiai térbe visznek, a hatalom, a vágy és a szabadság furcsa hármasába. A fény itt nemcsak technikai elem, hanem narratív erő, a kontrasztokból születik meg Newton sajátos feszültsége.

A Dialogues igazi kurátori kísérlet. Bettina M. Busse és Matthias Harder több mint hatvan képpárt állítottak össze a bécsi FOTOGRAFIS-gyűjteményből és Newton életművéből. Itt Newton fotói olyan mesterekkel kerülnek párbeszédbe, mint Diane Arbus, Man Ray vagy August Sander. Az eredmény gondolatébresztő vizuális játék, amely felveti, vajon mi választja el a divatfotót a társadalmi tükörtől?

Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 11:00 és 19:00 közt, csütörtökön 20:00-ig. Belépő:12 €; kedvezményes: 6 €, 18 év alatt ingyenes.

Newton, Riviera

SZILÁGYI LENKE: ARBORES
2025. november 7-30.
Helyszín: FUGA Budapest, Janáky István terem

„A tudományos vizsgálat tárgyait latinul szokták elnevezni. Arbores – Fák. Ezt a címet adtam a megfigyeléseimnek, ami ugyan nem tudományos, és nem is természetfotókról van szó a szokásos értelmezés szerint. Mintázatokat próbáltam találni, amik valamely egyéni karakterét ragadják meg ezeknek a mindenhol jelenlévő furcsa lényeknek, kiemelik őket a hétköznapi észrevétlenségből, és egy keret határai között képpé állnak össze” – írja Szilágyi Lenke a kiállításáról, amely egyben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiára szóló székfoglaló tárlata is. A tagság szép elismerése a mintegy fél évszázada fényképező művész munkásságának. És ha kissé sejtelmesnek találják e megfogalmazást a tárlat milyenségét illetően, az nem véletlen, két évtizede megjelent albumának művészettörténeti elemzésében is már olvasható volt, hogy „stílusának formai szempontok szerinti meghatározása eleve meghiúsulásra ítéltetett, műveinek megfoghatatlansága összecseng személyének labilitásával, mely labilitás e megfoghatatlansághoz való irigylésre méltó állhatatos hűség”.

AZ EMPÁTIA CSENDJE
2025. október 17. – 2026. január 11.
Helyszín: Mai Manó Ház

Mary Ellen Mark kiállításra már évtizedek óta várok, mint dokumentarista fotográfus. A mostani tárlat elég erős képekkel és nem a felső tíz- vagy százezer nő problémáiról szól. Jó válogatás, bár nekem hiányzik a Falkland Road képanyaga, amelyben a indiai Bombay (ma Mumbai) prostituáltjainak életét mutatta be. Mary Ellen Mark szinte mindig oda ment, ahová más nem. Harminchat napot élt együtt pszichiátriai betegekkel az oregoni Ward 81 zárt részlegén. Streetwise hajléktalan tinédzserei mind ugyanarról beszélnek: a nők erejéről, akik nem a reflektorfényben, hanem a mindennapok harcában élnek. Mark egyik legmeghatóbb kapcsolata Tinyvel, egy 13 éves seattle-i lánnyal szövődött, akit a Streetwise fotósorozatának készítése közben ismert meg. Tiny életét több mint három évtizeden át követte. Barátságukból egy képsorozatnál is nagyobb dolog született, egy közös történet a felnövésről, túlélésről és szeretetről. Érdemes megnézni a kiállítást azoknak, akik szeretik a dokumentarista fotográfiákat.

Kurátor: Anne Morin, társkurátor: Baki Péter

TOMBOR ZOLTÁN: LOST & FOUND
2025. október 14.– 2026. január 18.
Helyszín: Capa Központ

„A Lost & Found életem eddigi legszemélyesebb sorozata, kitárulkozás és szembenézés a függőségemmel. A fényképek elsődleges célja az volt, hogy kifényképezzem magamból azt a rengeteg élményt, amit az addikcióm révén éltem meg, és képként tekintve rá értelmezhetőbbé váljon számomra is. Kettős világ ez, tele borzalommal és gyönyörrel, olyan örvénylő valóság, ahol egyrészt lassan elveszítettem a kapcsolatot azzal az emberrel, aki inni és drogozni kezdett, másrészt kiépült egy új és minden addiginál erősebb szövetség az anyag és köztem. Erről a küzdelemről, örömről és bánatról, extázisról és halálfélelemről, sóvárgásról és megbocsátásról szóló sorozat intim közelségből mesél a függés sokrétűségéről” – írja Tombor a tárlaton látható, erre a kiállításra megszületett képegyüttesről, amely mellett régi családi fotók, a témához illően összeválogatott divat- és alkalmazott fotográfiák várják a látogatókat. Az idén 52 éves Tombor Zoltán Magyarországon kezdett fényképezni, majd 2003-ban Milánóba költözött, ahol főként divat-, reklám- és portréfelkéréseket teljesített. Innen 2011-ben New Yorkba tette át lakhelyét, ahol azonos témákban dolgozott, és neves magazinok számára készítette képeit. 2019-ben költözött vissza Magyarországra, s bár jó néhány éve felhagyott a divatfotózással, mégis e terület egyik legismertebb képviselője hazánkban. Mostani kiállítása személyes vonatkozásai mellett bepillantást enged ebbe a sokak által irigyelt világba is. Elég őszinte kiállítás. Remélem gyógyulást hozott.

Bánkuti András