5 dolog, amit André Kertésztől tanulhatsz a fotográfiáról

André Kertész (eredeti nevén Kertész Andor, 1894–1985) magyar származású fotóművész volt, akit az egyetemes fotótörténetben a modern fotográfiai látásmód egyik megteremtőjeként tartanak számon. Érzékenysége, képeinek líraisága számos későbbi fotográfusra nagy hatást gyakorolt. Most megmutatunk öt dolgot, amelyre pályafutása és képei tanítanak.

André Kertész: Árnyék önarckép, Párizs, Franciaország, 1927/1967 © André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse

1. Fényképezz fejben (is)!

Kertész saját elmondása szerint már egészen fiatalon, gyermekkorában úgy nézte a világ dolgait, hogy hogyan fogja megörökíteni azokat, ha lesz majd gépe. „Hatéves koromban vendégségben jártam rokonaimnál, ahol is nagyon szép régi fametszetekkel illusztrált magazinokat találtam. Nagyon megszerettem ezeket. Úgy gondoltam, később majd én is ehhez hasonlókat csinálok – s attól kezdve úgy néztem a dolgokat, ahogyan később fotografáltam. Helyesen tettem. Ténylegesen azonban csak 1912-ben kezdtem fényképezni. Ekkorra kompozicionálisan már pályakész voltam. Ez volt az első, amit megtanultam, egyensúly és vonal ösztönösen együtt volt.” Később aztán szinte mindig volt fényképezőgép Kertésznél, így meg is örökítette azt, amit látott. Ugyanakkor mindig hasznos gyakorlat lehet, ha „fejben” (is) fényképezünk, átgondoljuk a kép, a kompozíció, a fények lehetőségeit, hogy tudatosabban kattintsunk.

André Kertész: A népligeti cirkusz előtt, Budapest, Magyarország, 1920. május 19./1967 © André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse

2. Inspirálódj más művész(et)ek által is!

Kertész mindig is barátkozott képzőművészekkel: az 1910-es évek vége felé például Aba-Novák Vilmossal, Szőnyi Istvánnal és Pátzay Pállal is jóban volt, később, már Párizsban, Tihanyi Lajos vezette be a francia főváros művészvilágába – a fotográfus az ő hatására kezdett el kéményeket fényképezni (Kertésznek több, kéményeket ábrázoló Tihanyi-grafika volt a birtokában). A kubizmus is befolyásolta látásmódját, Mondriannal és Chagallal is találkozott (portrét is készített róluk). Mindez ugyanakkor nem azt jelentette, hogy a még a századforduló után is divatos festményszerű fotókat készített volna – épp ellenkezőleg, ezt mindig is elutasította, és a különböző képzőművészeti impulzusokat úgy építette be a munkáiba, hogy azok a fotográfia médiumának kifejezési lehetőségeit gazdagítsák. Mindazonáltal nem csak a vizuális művészetek, hanem az irodalom is termékenyen hatott Kertész alkotásaira: Párizsban az Ady által 1904 és 1911 között látogatott helyeket, kávéházakat örökítette meg, az On Reading című sorozatában pedig olvasó embereket fotózott le. A fotográfia tendenciáin, más fotográfusok munkáin kívül a különböző művészeti ágak képviselőinek az alkotásait is érdemes követni, ezek (is) termékeny módon hathatnak új művek létrejöttekor.

André Kertész: Chez Mondrian, 1926 © Estate of André Kertész/moma.org

3. Várd meg a megfelelő pillanatot – vagy alkosd meg!

Valószínűleg Kertész egyik leghíresebb, a Meudon című, 1928-ban készült képére is hatással volt egy festmény, méghozzá Lyonel Feininger expresszionista festő A viadukt, Meudon című 1911-es képe.

André Kertész: Meudon, 1928 © Courtesy of the Estate of André Kertész and the Jeu de Paume/French Ministry for Culture and Communication/susanspiritusgallery.com

Ahhoz azonban, hogy a fényképen látható kompozíció létrejöjjön, a fotográfusnak több alkalommal vissza kellett mennie a helyszínre. Kertész a képeinek komponálásakor türelmes volt és csak akkor exponált, amikor úgy érezte, hogy az elrendezés készen van. „Csak járkálok körbe, különböző szögekből megfigyelem a témát, amíg a kép elemei oly módon rendeződnek el, hogy tetszik” – mondta. Bár ezzel a képpel kapcsolatban is felmerült a gyanú, hogy az előtérben sétáló alak nem véletlenül járt arra – a feltételezés szerint ő Willi Baumeister festő, Kertész barátja lehet –, ez azonban, még ha igaz is, nem változtat a tényen, hogy a fotográfus meglátta a lehetőséget egy különleges, szürreális hangulatú kép megalkotására, és a megfelelő kompozíciót létrehozva, a megfelelő pillanatban fotózott. Kertésztől különben nem állt távol, hogy modellt használjon a képeihez, igaz, ez főleg a magyarországi képeire igaz, ahol elsősorban Jenő öccsét kérte meg arra, hogy különböző helyzetekben pózoljon neki. Így volt ez például a Táncoló Faun című képénél is: „arra kértem az öcsémet, mutasson egy scherzo-t. Szép, atletikus teste volt, és egy faun finom fejét viselte” – mondta Kertész a fotó kapcsán.

„Kertész testvére sziluettjét, amint drámaian a magasba szökell a lombok közül, egy tündérmese mitikus figurájává emelte.”
André Kertész: Táncoló Faun, Dunaharaszti, Magyarország, 1919. június/1967 © André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse

4. Maradj amatőr!

Az amatőr szó eredeti értelme szerint nem pejoratív tartalmú, csupán annyit jelent, hogy valaki valamit annak szeretetéért csinál, nem pedig pénzért, hogy megéljen belőle, mint a professzionálisok. Ha valaki amatőr, az tehát nem (feltétlenül) azt jelenti, hogy nem ért az adott területhez. Kertész többször kiemeli a tényt, hogy ő amatőr, és hogy ez a legszebb módja az egyéni (ön)kifejezésnek. „Amatőr vagyok és az is akarok maradni egész életemben. A fotográfiának a dolgok valódi természetének, a belsőjük, az életük megörökítésének feladatát tulajdonítom. A fotográfus művészete egy folyamatos felfedezés, amely türelmet és időt igényel.” Az amatőrizmus egyfajta attitűd volt Kertész számára, amely lehetővé tette, hogy a saját útját járja.

André Kertész: Víz alatt úszó, Mala uszoda, Esztergom, Magyarország, 1917. augusztus 31./1967 k. © André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse

5. Ne alkudj meg!

Kertész híres volt arról, hogy soha nem kötött kompromisszumokat – sem a témát, sem a technikát illetően. Amikor háborús sérülése miatt lábadozott, és elkészítette a Víz alatt úszó című képét, bajtársai azt mondták, hogy őrült: „miért fényképezed ezeket, [kérdezték]? Azt válaszoltam nekik: miért csak a barátnőket? Ez is létező dolog”. 1924-ben a IV. Művészi Fotókiállításon kiállított képeivel oklevelet nyert – felajánlották neki, hogy kaphat ezüstérmet, ha brómolajnyomatokat készít a fotókból, amelyek ez által grafikus kinézetűek lettek volna. „A brómoil az egy imitációja a gravürnek, meg a grafikának, ahogy én csinálom, az fotográfikus. Nagyon sajnálom, én ezt soha életemben nem csináltam és nem is fogom csinálni – mondta Kertész a zsűrinek. – És ezt csináltam, és a mai napig is ezt csinálom. A fotó az fotó.” Ez a hozzáállás a fotográfus egész pályafutását végigkísérte. Bölöni György, akivel együtt járták végig Ady párizsi helyszíneit, és akinek Az igazi Ady című könyvében meg is jelentek a fotográfus képei, 1930-ban ezt mondta Kertészről: „Büszke arra, hogy sohasem alkudott meg. Százszázalékosan adta önmagát és százszázalékosan követte merész és zseniális álmait. Kompromisszum nélkül. Mégis felérkezett a csúcsra. És az emberek mégis teljes mértékben értékelik művészetét és műveit”.

André Kertész: Martinique, 1972. január 1. © Estate of André Kertész, courtesy of Higher Pictures, New York/ngv.vic.gov.au

Források:
André Kertész: Kertész on Kertész: A Self-Portrait. Abbeville Press, New York, 1985
Kincses Károly–Kolta Magdolna: Hazai anyag. Fotónapló. André Kertész és a magyarok. Magyar Fotográfusok Háza, Budapest, 2005
Naef Weston: In Focus: André Kertész. J. Paul Getty Museum, Los Angeles, 1994
Pierre Borhan: André Kertész. His Life and Works. Bulfinch Press, New York, 2000

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük