Koleszár Adél: Fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.

Rengeteg kedvenc fotóst és inspiráló művészt tudnék felsorolni, párat kiemelni szinte lehetetlen, minden korszakomban más hatott rám. Próbáltam úgy választani, hogy ne ismételjem az előző posztokban feltűnt alkotókat, úgyhogy ebben a válogatásban olyan kortársakhoz nyúltam, akik formanyelvileg eléggé mást képviselnek a fotóban, mint én, a témáinkban csak néhol van átfedés, de pont ezért inspirálnak és tartoznak a kedvenceim közé. Munkáik a képzőművészet és dokumentarizmus határán mozognak – ami szerintem a kortárs fotóművészet egyik legérdekesebb kérdése –, illetve átalakították a fotó médiumának a nyelvét, különböző formában használják, és a művészeti, privilegizált közegben megszerzett pozíciójukat társadalmi szerepvállalásra is fordítják. Vizualitásukban könnyedebbek, mégis komoly témákkal foglalkoznak, mint a klasszikus kedvenceim: Diane Arbus, Nan Goldin, Rineke Dijkstra, Pieter Hugo, Enrique Metinides, Sugimoto, Borisz Mihajlov, Araki, akik alapjaiban határozták meg a fotográfiai szemléletem és érdeklődésem.

Broomberg & Chanarin

Broomberg & Chanarin konfliktusokkal, háborúval, szegregációval, történelemmel, igazsággal foglalkoznak a munkáikban, amelyekben az archívumok gyűjtésétől és újrarendezésétől kezdve a klasszikus portréfotózásig minden előkerül. Az egyik kedvencem tőlük a The Day Nodoby Died című munka, ami az afganisztáni háború egy olyan napját ábrázolja, amikor senki nem halt meg. Egy fényérzékeny fotópapírt helyeztek el a sivatagban húsz másodpercre. Azt gondolom, ez a mű ügyesen egyensúlyozik a látványosság és a mélység határán, a színeivel hívogató, az absztrahálással viszont nem kézenfekvő az üzenet a nézőnek, és a médium olyan fontos adottságait használják, mint a rögzíthető idő, fény, ami nekem az élet, halál, feltámadás, remény szimbóluma is egyben. Próbálja ábrázolni az ábrázolhatatlant, a háborút, de nem halottakkal.

Broomberg & Chanarin: The Day Nobody Died II, June 10 (detail), The Day Nobody Died, 2008, Unique C-type, 762×6000 mm © Broomberg & Chanarin/broombergchanarin.com

A Scarti című anyag, ami vállaltan nélkülözi a szándékosságot, az egyik legkorábbi dokumentarista munkájukon, a Ghetton alapszik, amelyben elzárt közösségeket fotóztak a világ minden táján, menekülttáboroktól kezdve börtönökön keresztül az idősek otthonáig. Mikor könyv készült belőle, a nyomtatás végén a tinta kitisztítása következett volna a gépekből, amikor is véletlenszerűen egymásra kerültek képek. Ezeket ők megtartották – az ilyeneket általában megsemmisítik a nyomdákban –, a jól sikerült párokból szerintem egy nagyon szép, allegorikus sorozat lett.

Broomberg & Chanarin: Scarti, Trolley Books, 2013 (twice-printed lithographic paper, 8.5 x 24.5 cm, 2003) © Broomberg & Chanarin/broombergchanarin.com
Broomberg & Chanarin: Scarti, Trolley Books, 2013 (twice-printed lithographic paper, 8.5 x 24.5 cm, 2003) © Broomberg & Chanarin/broombergchanarin.com
Broomberg & Chanarin: Scarti, Trolley Books, 2013 (twice-printed lithographic paper, 8.5 x 24.5 cm, 2003) © Broomberg & Chanarin/broombergchanarin.com

A harmadik nagy kedvencem tőlük a Spirit is a Bone, amiben az oroszok által kifejlesztett megfigyelő és arcrögzítő módszert használtak. Ebben kérdések sokaságát veti fel korunkról – megfigyelés, megfigyelhetőség, digitalizáció –, és arról, hogy a képkészítéshez ma már nem is feltétlenül kell jelen lennie sem a fotósnak, sem a portréalanynak. Ezen túl nagyon érdekesek a történelmi, politikai ,fotográfiai és tudományos utalások, August Sandertől kezdve Lombrosóig, aki a koponya formájából és arcvonásokból próbált arra következtetni, hogy kiből lesz később bűnöző. Az anyagnak az összetettsége és a rengeteg tartalom, amire visszavezethető, és az arcok időtlensége és halotti maszk jellege fogott meg igazán.

Broomberg & Chanarin: Spirit is a Bone © Broomberg & Chanarin/broombergchanarin.com
Everything Was Beautiful and Nothing Hurt, FoMu, Antwerp, 2014, Installation View, © Lukas Verdijk & Vesna Faassen

Wolfgang Tillmans

Wolfgang Tillmans nyilván nagyon sok fotósra, és a fotográfia egész formanyelvére nagy hatással volt. Nekem valahogy egy férfi Nan Goldint képvisel, aki az életét, a hétköznapjait vitte a múzeumok világába, és számomra a berlini meleg közösségek és a technókultúra képviselőinek dokumentálása is összecseng Nan munkásságával. Lehet a képeit szeretni, nem szeretni, de a könnyedségével, az újító installációs technikáival, azzal a természetességgel, ahogy zenében, kultúrában, politikában megnyilatkozik, gondolkodásmódjával, nekem mindig az egyik kedvenc alkotóm marad a fotográfiában és a közéletben.

Balra: Wolfgang Tillmans – Tukan, 2010 © Wolfgang Tillmans, Courtesy Tate London/widewalls.ch
Jobbra: Wolfgang Tillmans – astro crusto, 2012 © Wolfgang Tillmans, Courtesy Tate London/widewalls.ch
Balra: Wolfgang Tillmans – Collum, 2011 © Wolfgang Tillmans, Courtesy Tate London/widewalls.ch
Jobbra: Wolfgang Tillmans – Mark, studio 2009 © Wolfgang Tillmans, courtesy Maureen Paley, London/widewalls.ch

Anouk Kruithof

Eleinte nem feltétlenül szerettem Anouk Kruithof munkáit, de minél többet megismertem belőle, annál inkább megfogott. Sokat foglalkozik archív anyagok gyűjtésével, újrarendezésével, saját és mások gyűjteményeinek a felhasználásával. Elsőre úgy tűnhet, hogy a színek és a formák körül mozog a munkássága, ami egyfelől igaz is, de ilyen mértékben én már inkább egy saját univerzum létrehozását látom benne. Ott van a komolyság, a színekkel, a felhalmozással, de a gyermeki játékosság is, amit szerintem sosem szabadna elfelejtenünk. Nemrég egy artist residency-t saját kezűleg, helyiek segítségével épített fel a Botopasi dzsungelben, ami teljesen megidézi azt a látványvilágot, amivel dolgozik.

Társalapítója az Anamorphosis Prizenak, ami nagyon sok kezdő fotósnak nyújt bemutatkozási lehetőséget és anyagi támogatást. Sok a szórakoztató tartalom is van a munkái között, például egy online videógyűtésből összeállított táncfolyam, az Universal Tounge, vagy egy nagyon kedves, vidám videó, amiben gyerekeket oktat Mexikóban. Utóbbi esetében a természet elemeiből inspirálódnak, és hoznak létre papírmasé tárgyakat, amiben a gyerekek megtanulhatják, hogyan kapcsolódik össze a kultúra, a természet, a szakrális és az anyagi világ.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük