Bár Brazíliában lett híres, Thomaz Farkast családjának története és életének első évei Magyarországhoz kötik. Nagybátyja a Hatschek és Farkas alapító tagja volt, közel egy évtizeden át az apja, Farkas Dezső is a cég tagjaként tevékenykedett. Dezső 1923-ban vette el a közben riválissá vált Hatschek-család egyik tagját, Terézt – ebből a házasságból született Farkas Tamás György, azaz Thomaz Farkas.
A Hatschek és Farkas közkereseti társaságot Hatschek Nándor és Farkas Béla „optikai, fényképészeti és kinematográfiai cikkekkel kereskedők és filmkölcsönző üzlettulajdonosok” alapították 1914. május 1-jei kezdettel. A céget a társtagok egyformán képviselték, az üzletet a IV. kerületi Károly körút 6. szám alá jegyezték be. Hatschek Nándor az alapítás után nem sokkal, 1916 októberében kilépett a cégből, így az egyedüli cégbirtokos Farkas Béla lett, aki a Hatschek és Farkas nevet ezután is megtartotta. Hatschek az újságban is közölte a hírt, Az Est 1916. november 12-i számában így jelentette be a fejleményeket: „Van szerencsém nagyra becsült üzletfeleim tudomására hozni, hogy Hatschek és Farkas cégtől barátságos úton megváltam és hogy 18 év óta fennálló látszerész, fényképészeti és kinematográfiai üzletemet saját nevem alatt Erzsébet körút 33. sz. üzlethelyiségben, Royal-orf[eum] mellett tovább folytatom”.


Az 1921-es magyar fényképészeti és rokonszakmák kiállításán a Hatschek és Farkas is képviseltette magát, József Ágost főhercegnek Farkas Dezső – Béla egyik testvére, Thomaz Farkas apja – szolgált szakszerű felvilágosítással a cég vetítőgépeiről, a mozihoz szükséges, illetve a fényképészeti eszközeiről. „A [Hatschek és Farkas] cég saját gyártmányú fotó-ágyúgépei, melyek egy perc alatt készítenek brossalakú képeket, valamint a legújabb rendszerű levelezőlap-készítő gépek, melyekkel szintén pár percen belül fénykép-levelezőlapokat állítanak elő, szintén közfeltűnést keltenek. A cég azonkívül igen szép és ízléses kiállítást rendezett az összes fényképészeti cikkekről is” – írta a kiállítás kapcsán az Új Nemzedék 1921. június 26-i száma.



Farkas Béla hivatalosan öt éven át egyedül vezette a társaságot, 1921-ben testvére, Dezső lépett be társtagként, 1922-ben pedig már az Andrássy út 31. szám alatt, a sugárút és a Nagymező utca sarkán is volt üzlete a cégnek. Ugyanebben az évben Dezső Brazíliába utazott, ahol megalapította a FOTOPTICA céget, ám nem sokkal később visszajött, és 1923-ban megnősült. Bár a Hatschek- és Farkas-család üzleti útjai kettéváltak – sőt, konkurensek voltak –, Dezső Hatschek Terézt vette el, így a házasságon keresztül a két família rokoni kapcsolatba került egymással. Thomaz Farkas szerint Hatschek Emil, Teréz apja „egy fillért sem adott hozományként a lánya Dezsővel kötött házasságára, mert nem szerette az apámat, és egyértelműen üzleti vetélkedés miatt szakítottak. Azonban a lánya zongoráját Brazíliába szállíttatta, amikor elhagyták Magyarországot”. A házaspár együtt ment Brazíliába, de nem maradtak sokáig, ismét visszatértek Budapestre. Itt született meg 1924. október 17-én Farkas Tamás György, azaz Thomaz Farkas. A család ekkor a Pannónia utca 22. szám alatt lakott: „még mindig emlékszem apámra Budapesten a gramofonjával, amely a mai napig megvan nekem, és bármely másik lemezlejátszónál jobb hangja van”.

Dezső 1930-ban kilépett a Hafa cégből – így ismét Béla lett annak egyedüli birtokosa –, és családjával együtt végleg Brazíliába költözött. „Az apám végül elfelejtette a magyart, másrészről soha nem tanult meg rendesen portugálul. Megállt félúton. Jó fotográfus volt” – emlékezett vissza Thomaz Farkas, aki később a modern brazil fotográfia és dokumentumfilm egyik kiemelkedő alkotója lett.
Források:
Az Est, 1916. november 12.
Győri Lajos: HAFA-sztori (Fotóművészet, 1989/4.)
Központi Értesítő (1914. június 7.; 1916. október 29.; 1921. december 15.)
Thomaz Farkas: Emlékek és felfedezések. Luciana Brito Galeria, São Paulo, 2014
Új Nemzedék, 1921. június 26.
Thomaz Farkas A fény ritmusa című kiállítása 2020. augusztus 23-ig látható a Capa Központban.
Fantasztikus történet! És még hány ilyen lehet elrejtve,ragyogó üzletemberekről,művészekről,feltalálókról,humanistákról,akiket a történelem és a politika maga alá gyűrt vagy elmenni kényszerített.Szomorú, nagyon szomorú.Mellesleg van a birtokomban egy bőr fényképezőgép- tok,Hatschek és Farkas Budapest felirattal (sajnos a gép nélkül).Ennek nyomán bukkantam az Önök cikkére, melyet ezúton is köszönök.
Kedves István!
Köszönöm, örülök, hogy tetszett a cikk!
A külföldre vándorolt magyar származású fotográfusokról Kincses Károly végzett gyűjtést, ebben a témában ajánlom az ő írásait:
http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/201102/magyar_fotografusok_kulfoldon_%E2%80%93_kislexikon
Üdvözlettel,
Gáspár Balázs