Gonda Géza Nicolás Muller egykori orosházi barátja és számos magyarországi kiállításának szervezője, aki 1988 és 1994 között több száz fotót készített Nicolás Muller fotográfusról és környezetéről Spanyolországban. Az ő segítségével Lucien Hervé ritkán látott fényképét közöljük Müllerről, illetve a két fotográfus kalandos együttműködésébe is betekintést nyerhetünk.

Müller Miklós néhány héttel Párizsba érkezését követően Elkán Lászlóval (ismertebb nevén: Lucien Hervé) létrehozott egy kicsi vállalkozást, melyben Müller fotózott, Elkán pedig a riportokat készítette. Az egyik vidéki útjuk során, Colmar közelében, Müller Miklós arra kérte Elkán Lászlót, hogy fotózza le őt Müller gépével. Ekkor volt először fényképezőgép Elkán László kezében. Müller Miklós ezt a negatívot nem találta, de tudta, hogy valamelyik dobozában megvan. Nekem elmondta, hogy ha látok egy olyan felvételt melyen ő van egy autó mellett és a háttérben fasor, azt a képet Elkán készítette. A filmet évekkel később Ana Muller megtalálta és digitalizálva elküldte nekem, amelynek alapján tudtam azonosítani. A vállalkozás nagyon keresett volt, Elkán kiváló riportokat készített, Müller pedig kiváló fotókat. 1939 őszén Müller elhagyta Franciaországot. Ekkor Elkán László kölcsönbe vett egy fényképezőgépet és elkezdett fotózni. Mivel az újságok Müller fotóit nagyon szerették, ő Müller nevét írta alá az általa készített fotókra. Így azok a képek, amelyek 1939 szeptember után jelentek meg párizsi napi- és hetilapokban, azokat nem Müller Miklós, hanem Elkán László/Lucien Hervé készítette. Ezt mindketten meg is erősítették az emlékirataikban. Lucien Hervé mondta is a fotográfusi pályája kezdetére: „Kölcsön kamerával és kölcsön névvel.”
Gonda Géza
A Nicolás Muller: Elkötelezett tekintet kiállítás 2022. szeptember 4-ig látható a Capa Központban.