A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára. Biró Dávid művészeti kutatásához kapcsolódva olyan szakértőket, olvasmányokat, technológiai jelenségeket emel ki, amelyek a segítenek kritikusan végiggondolni a digitális társadalom működését.
Gyerekkorom óta élénk érdeklődéssel követem a technológiai fejlődést. Szemtanúja voltam az internet, az okostelefonok és a közösségi média megjelenésének és elterjedésének – ezekben a változásokban kezdetben hatalmas potenciált láttam. Eleinte technopozitivista attitűddel szemléltem ezeket a változásokat, izgalommal töltött el a digitális lehetőségek kibontakozása, a tudás hozzáférhetőségének és a kapcsolatteremtésnek az új formái.
Az idő múlásával azonban ez az idealizmus egyre árnyaltabbá, kritikusabbá vált. A digitális környezetben való létezés ma már nemcsak a lehetőségek terepe, hanem kihívásoké is: az információbőség zaja, a dezinformáció, a posztigazság-jelenség és az algoritmusok által szűrt valóság egyre nehezebbé teszi az eligazodást. A közösségi média platformjai láthatatlan logikák mentén működnek: személyre szabott hírfolyamok, kattintásalapú algoritmusok és figyelemgazdasági mechanizmusok alakítják azt, hogy milyen tartalmakat látunk. Ennek következtében a felhasználók gyakran elszigetelődnek saját véleménybuborékaikban, ahol újra és újra megerősítést kapnak korábbi nézeteik, miközben eltávolodnak a másként gondolkodóktól. Ez a láthatatlan szűrés hozzájárulhat a társadalmi polarizációhoz, a párbeszéd ellehetetlenüléséhez, sőt, kollektív valóságérzékelésünk fragmentálódásához is.
Ez a technológiai környezet inspirál a művészeti kutatásom során. Egyik legérdekesebb és disztópikusnak tűnő példa a Kínában működő arcfelismerő rendszerek. Nemcsak a lakosság megfigyelését szolgálják, hanem egy átfogó társadalmi hitelességi rendszer – az úgynevezett szociális kreditrendszer – technológiai alapját is képezik. A rendszer célja, hogy digitális pontszámok alapján értékelje az állampolgárok „megbízhatóságát”, amelyhez viselkedési mintákat, online tevékenységet, pénzügyi adatokat és a közösségi életben való részvételt is figyelembe veszik.
A mesterséges intelligenciával támogatott arcfelismerő kamerák segítségével például azonosítani tudják azokat, akik szabálytalanul kelnek át az úton, késedelmesen fizetnek vissza hiteleket, vagy akár kormánykritikus tartalmat osztanak meg. Az alacsony pontszám következményei között szerepelhet a vonattal vagy repülővel való utazás tiltása, korlátozás a lakásvásárlásban, sőt gyermekeik oktatási lehetőségeinek beszűkítése is. A rendszer így nemcsak technológiai, hanem társadalomszervezési és politikai eszközzé is válik, amely példátlan módon befolyásolja az állampolgári viselkedést és a társadalmi normákat.
Ez rávilágít arra, hogy a technológiai fejlődés hogyan válhat a társadalmi kontroll eszközévé. Az ehhez hasonló rendszerek megértéséhez és kritikájához ajánlom az alábbi szerzőket és elemzéseiket, hogy tudatosabban viszonyuljunk a technológia alakította társadalmi folyamatokhoz, és kritikusan szemléljük azokat a jövőképeket, amelyek egyre kevésbé tűnnek a sci-fi világába tartozónak.
Tristan Harris technológiai etika szakértő, aki korábban a Google-nél dolgozott design etikusként. Már ekkor felismerte, hogy a digitális platformok – különösen a közösségi média – nem csupán semleges eszközök, hanem olyan rendszerek, amelyek mélyen beavatkoznak a felhasználók figyelmébe, döntéseibe és érzelmi állapotába. Éles kritikával illette azokat a technológiai megoldásokat, amelyek függőséget alakítanak ki, figyelmünket monetizálják, és eltorzítják a valóságról alkotott képünket. Ez a felismerés vezetett odáig, hogy Harris elhagyta a vállalati szférát, és 2018-ban társalapítóként létrehozta a Center for Humane Technology nevű nonprofit szervezetet. A központ célja, hogy előmozdítsa az emberközpontú technológiák fejlesztését, és felhívja a figyelmet arra, milyen rendszerszintű társadalmi és pszichológiai hatásai vannak a digitális eszközök mindennapi használatának.
A szervezet kiemelt projektje a Your Undivided Attention című podcast, amelyet Harris Aza Raskinnel közösen vezet. A műsor mélyreható beszélgetések formájában tárja fel, hogyan alakítják a figyelemgazdaság, az algoritmusok és a mesterséges intelligencia a gondolkodásunkat, a kapcsolatrendszereinket és végső soron a társadalmi struktúrákat. A podcast nemcsak a problémák feltárására törekszik, hanem valódi alternatívákat és gondolkodási modelleket is kínál.
A mesterséges intelligencia jövője egyre inkább központi kérdéssé válik – nemcsak technológiai, hanem etikai, politikai és kulturális értelemben is. Az AI képes lehet automatizálni és felgyorsítani számos folyamatot, de ezzel együtt megnő annak a veszélye is, hogy olyan rendszerekbe épül be, amelyek torzítják a társadalmi valóságot, felerősítik az előítéleteket, vagy manipulálják a közvéleményt. Az olyan technológiák, mint a deepfake videók vagy a generatív nyelvi modellek, új szintre emelik a dezinformáció terjedésének lehetőségét, miközben a globális szabályozás továbbra is széttöredezett és lemaradásban van a fejlődéshez képest.
A Center for Humane Technology és Harris munkája éppen ezért különösen releváns abban a kulturális és művészeti térben, ahol a kritikai gondolkodás és a reflexió kiemelt szerepet kap.
Yuval Noah Harari Nexus – Az információs hálózatok rövid története a kőkorszaktól az MI-ig című műve átfogó elemzést nyújt az információs hálózatok fejlődéséről és azok társadalmi hatásairól az emberi történelem kezdetétől a mesterséges intelligencia koráig. Harari bemutatja, hogy az emberi civilizáció nemcsak technológiai újítások sorozata, hanem egy folyamatos alkalmazkodás és átalakulás az információáramlás hálózataihoz, amelyek meghatározzák társadalmi struktúráinkat és viselkedésünket.
A könyv különösen hangsúlyozza a technológiai determinizmus gondolatát: azt az elvet, hogy a technológiai fejlesztések nem csupán eszközök, hanem aktív formálói az emberi viselkedésnek, gondolkodásmódnak és társadalmi kapcsolatoknak. Az információs hálózatok fejlődése – a nyelvi és írásos kommunikációtól a digitális adatfolyamokig – radikálisan befolyásolja, hogyan szerveződünk, hogyan határozzuk meg identitásunkat, és miként viszonyulunk a hatalomhoz.
Harari elemzi, hogy a mesterséges intelligencia és a globális digitális hálózatok új kihívásokat jelentenek: az adatok és algoritmusok mind mélyebben integrálódnak mindennapi életünkbe, ezáltal alakítva döntéseinket, preferenciáinkat, sőt, kollektív valóságunkat is. Ez a folyamat olyan társadalmi és etikai kérdéseket vet fel, amelyekre a jogi és szabályozási rendszerek jelenleg csak nehezen képesek reagálni.
Shoshana Zuboff The Age of Surveillance Capitalism című könyve kritikus szemmel vizsgálja a digitális korszak új gazdasági modelljét, amelyben a személyes adat nem csupán erőforrás, hanem hatalmi eszköz is. Zuboff részletesen bemutatja, miként alakították át a technológiai vállalatok a felhasználók viselkedésének megfigyelését és befolyásolását profittermelő mechanizmussá, amely messze túlmutat az egyszerű adatgyűjtésen. E modell lényege, hogy a digitális platformok folyamatosan információkat szereznek rólunk, melyeket algoritmusaik segítségével elemznek és prediktív viselkedési mintákká alakítanak, ezzel irányítva a döntéseinket.
A könyv nem csupán az adatgazdaság működését térképezi fel, hanem annak társadalmi és etikai következményeit is hangsúlyozza. Zuboff rámutat, hogy a megfigyelési kapitalizmus rendszere egyre inkább aláássa az egyéni autonómiát, miközben a jogi és szabályozási keretek képtelenek lépést tartani e technológiai újításokkal. Ez a feszültség pedig alapjaiban kérdőjelezi meg a digitális korban a magánélet, a szabadság és a demokratikus részvétel lehetőségeit.
Zuboff elemzése rávilágít arra, hogy a digitális technológiák nem csupán technikai újítások, hanem mélyreható társadalmi átalakulások mozgatórugói, amelyek új adat- és hatalmi viszonyokat hoznak létre.