A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert.
A hónap alkotója 2025 augusztusában Kovács Bea.
Fotó: Szajki Bálint
1970-ben születtem Nógrádban, Balassagyarmaton. Középiskolai tanulmányaimat a Balassi Bálint Gimnáziumban végeztem, majd édesanyám legnagyobb bánatára az angol – informatikus könyvtáros szak helyett a kozmetikus szakmát választottam. Az angol tanárnőm, akitől a magánórákat vettem, főállásban kozmetikus volt. A nyelvórák gyakran a szalonjában voltak, és engem teljesen magával ragadott a szépségipar világa, amelyben a mai napig főállásban dolgozom. Sikeres kozmetikus voltam, mestervizsgát tettem, nemzetközi szakértőként részt vettem a WorldSkills versenyen Calgaryban (2009), a világ legexkluzívabb márkájával dolgozhattam a szalonomban. Majd kozmetikus szakoktató is lettem, így szüleim legnagyobb örömére diplomám is lett.
Aztán egy nap valami megváltozott. Elfogyott a lendület, és ki akartam szakadni a négy fal közül. Úgy éreztem, már nem elég, hogy csupán nők arcai változnak a kezeim között, az élet pedig zajlik odakint. Része akartam lenni, új impulzusokra és kihívásokra vágytam. Lecsökkentettem a munkaidőmet heti három napra, és beiratkoztam az első „szembejövő” tanfolyamra, ami felkeltette a figyelmemet. Egy fotótanfolyamra. Bár korábban nem foglalkoztam tudatosan a fényképezéssel, mégis úgy éreztem, hogy ott a helyem. Aztán elkapott, mint egy örvény, sorra végeztem el a különböző fotós workshopokat. Majd 2017-ben letettem az alkalmazott fotográfusi vizsgát. Akkortájt kettő az egyben funkcionáltam, sminkeltem és fotóztam egy csomagban.
A dokumentarizmus iránti elköteleződésem Bácsi Róbert Lászlónak köszönhető. 2016-ban részt vettem a Fotófaluban Robi kurzusán, ahol a hét végére összeállt életem első fotósorozata. Nagy örömmel nézegettem az anyagot, még ha száz sebből vérzett is. De az enyém volt. Ott döntöttem el, hogy dokumentarista fotográfiával szeretnék foglalkozni.
Egy másik, erős élményem Sopronyi Gyula tanfolyamához kötődik: máig emlékszem a riadalomra, amit a gyakorlati feladat kiosztásakor éreztem. Kaptam egy 28 mm-es objektívet, és azt a feladatot, hogy csak ezzel fotózhatom a ligetvédőket. Ahhoz, hogy ennyire közel engedjenek magukhoz vadidegen emberek, előbb nekem kellett átlépnem a saját határaimat.
2019-ben aztán beiratkoztam a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporter szakára, ami életem egyik legjobb döntésének bizonyult. Az ott eltöltött egy év alatt rengeteget tanultam. Szigeti Tamás és Szarka Klára útmutatásai sokat formáltak a fotográfiámon. A képzés ideje alatt neveztem először a Sajtófotó pályázatra, Éber kóma című anyagom kategória győztes lett, és elnyerte az André Kertész Nagydíjat. A rákövetkező évben dupláztam, A Pillangólány című sorozatom szintén André Kertész Nagydíjas lett. 2019 és 2025 között összesen kilenc díjat nyertem el, az idén a harmadik André Kertész Nagydíjat.
Karsai Dánielről és ápolójáról, Márkovics Ákosról szóló nyertes sorozatom a Kolga Tbilisi Award döntősei közé is bekerült az idén. Szeptembertől megkezdem azt a munkát, melyet tagozati ösztöndíjjal támogat a Magyar Művészeti Akadémia. Szeptemberben pedig a Hamburg Portfolio Review-n is részt vehetek.
2020-ban a Capa Központban hallottam először a VII Akadémia ösztöndíjairól, amikor Ron Haviv és João Silva előadását hallgattam. A következő évben jelentkeztem, és felvételt nyertem az akadémia 9 hónapos szarajevói programjára. Egy évvel később a Level 2 képzés, majd 2024-ben az egy hónapos Level 3 képzés ösztöndíjasa lettem. Ez utóbbira Ruprech Judittal együtt utaztunk a VII Foundation Alexandra Boulat Campusára, Arles-ba. Egy intenzív, már nemcsak fotográfiát, hanem írást és multimédiás ismereteket is magába foglaló programban vehettünk részt, amely új eszközöket adott a vizuális történetmeséléshez, és elmélyítette a hosszútávú projektekben való gondolkodást.
Arles után bekapcsolódtam egy nemzetközi fotós projektbe, amelyet Ilvy Njiokiktjien, Sara Terry és Ed Kashi indítottak. A 1 in 6 by 2030 projekt a globális népesség elöregedését vizsgálja több szemszögből. A projekt első fejezetének, a „72” címűnek a keretében készült sorozatom szerepelt a 1 in 6 projekt csoportos kiállításán a PhotoVille fesztiválon, New Yorkban, 2024-ben.
2019 óta Örményországban is dolgozom. Különösen fontos számomra az a közösség, ahol sífutó gyerekek, az őket tanító edző házaspár, és az 1988-as földrengés után épült, átmenetinek szánt, de máig használt faházakban élő családok élete fonódik össze.
