A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.
Édesanyám a minap megkérdezte, mit fogok ebbe a posztba írni, hiszen szinte minden szabadidőmet a fotográfiának szentelem. Kozmetikusként dolgozom heti három napot, így a fotográfia iránti szenvedélyemet a szabadidőmben kell kibontakoztatnom. Annak idején André Kertész gondolatait olvasva éreztem igazolva, hogy talán ez a legjobb út, még ha gyakran vágyom is arra, hogy teljes állásban fotósként élhessek. Kertész szerint a legjobb, ha az ember talál egy elviselhető állást, amiből meg tud élni, és a fennmaradó idejét a fotográfiának szenteli. Így elkerülhetőek a kompromisszumok, és megőrizhető a szabadság. Amatőrnek már nem nevezném magam, de tény, hogy a kozmetikai munka megadja nekem ezt a szabadságot. Ugyanakkor azzal jár, hogy az egyéb szabadidős tevékenységeim rovására kell dolgoznom a sorozataimon, pályázatokat írnom, kutatnom, és építenem a fotós karrieremet.
Fontos része az életemnek a MÚOSZ Műhely is, amely a MÚOSZ fotóriporteri iskolájában végzett fotográfusokat tömöríti – ennek egyik alapítója vagyok. Előadásokat, képnézegető esteket szervezünk, most pedig vidéki portfólió review-kat tervezünk, így itt is van feladat bőven.
A kevés maradék időmben szeretek a családommal lenni, vidéken édesanyámnál töltődni. Nekem fontosak a családi kapcsolatok, igyekszem az unokatestvérekkel, nagynénikkel, nagybácsikkal tartani a kapcsolatot. Illetve van egy kutyusunk, Panni, aki igazán remek sétapartner. Kedvenc kirándulóhelyünk szülővárosomban, Balassagyarmaton az Ipoly part.
Az örményországi munkám miatt az elmúlt esztendőkben a szabadságomat is a Kaukázusban töltöttem. Amikor odautazok, fontos számomra, hogy a munka mellett legyen időm túrázni, illetve egy számomra kedves családot meglátogatni egy piciny hegyi faluban.
Sajnos olvasásra kevesebb időt szánok, mint szeretném, de mostanában próbálom magam rávenni, hogy kevesebb időt töltsek a monitor előtt, és esténként már inkább olvassak. Most éppen Han Kang Nemes teremtmények című regényét. A könyv a kvangdzsui mészárlás tragikus eseményeit idézi fel, amikor a dél-koreai hadsereg brutálisan leverte a demokratikus változásokat követelő fiatalokat. A könyv több nézőponton keresztül mutatja meg az erőszak és a gyász maradandó nyomait, miközben az emlékezés és az emberi méltóság megőrzésének kérdését vizsgálja. Fotózom azokat a fiatalokat, akik pár nap leforgása alatt hoztak össze májusban egy Kossuth teret színültig megtöltő tüntetést. Néhány héttel később akadt a Nobel díjas könyv a kezembe, és úgy éreztem, hogy az elolvasásának most ideje van.
Mivel a kozmetikában egész nap relaxációs zene szól a vendégeknek, így szabad időmben inkább podcastokat hallgatok. Kedvencem a The Moth, amelyben történetmesélő estek hanganyagát lehet meghallgatni. Lényege, hogy hétköznapi emberek (és néha ismert személyiségek) a saját életükből mesélnek el egy-egy történetet, mindig személyesen megélve és irodalmi sallang nélkül. Emiatt nagyon emberközeli, sokszor megható, máskor vicces vagy éppen katartikus. Szívesen hallgatom Tóth Szabolcs Töhötöm Az élet meg minden podcastját, de a Válasz Online beszélgetéseit, és más, aktuálpolitikával foglalkozókat is.
Végül kicsit visszakanyarodnék a fotográfiához. Barátnőmmel, Ruprech Judit fotográfussal évente többször kiállításnéző programokat szervezünk. Lehetőségünk volt már Bécsben és Arles-ban is fantasztikus alkotók képeit csodálni.
