A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára. Gerhes Gábor a következőket emelte ki:

Korábbi élményekből fogok megosztani összevissza-vegyesen, ide a végére, búcsúzóul, és nagy örömmel, ha olvastátok eddig is.

1.

Induljunk egy héfői face-bejegyzéssel: 

[…] #fulladozik #megfojt #aldi #tekla

,,Ma, 11. 24-én az Aldi elé volt kikötve a Tekla nevű rettenetesen agresszív kutya. 

Elsétáltunk az üzlet előtt, hatalmas csaholással levetette magát a kutyám után és fennakadt a korláton a pórázán lógva. Iszonyatosan ijesztő volt az egész. Ha nem lett volna ott egy fiatal srác, aki azonnal kapcsolt és nem félve a megvadult fulladozó kutyától, nem siet a segítségére, ott halt volna meg. Abba is szörnyű belegondolni, hogy mivan, ha enged a póráz és ránk veti magát.

Remélem olvasod, te, aki nem vagy képes megfékezni sosem azt az állatot és talán ha a többi kutya testi épsége nem is érdekel, a sajátodé igen és nem leszel többet ennyire felelőtlen, hogy ott hagyod kikötve nyilvános helyen….” […]

A romantika egyben a fenevad birodalma. Nézzük meg azonnal a Blake-et, méginkább a kortársait a Szépművben! Ha szencsénk van, nem jönnek alatta szervezett csoportok: hang-, kép-, és önzavarban…

2.

A napokban halt meg Udo Kier, kiután csodás Vetőjános-képek maradtak nekünk, ahogy egymásnak ismeretlenül fotózkodva metróznak Budapest alatt, ezerkilencázhetvenhatban. A tucatnyi más film főgonosza, (Lars von Trier Rigetje, brrr.) magyarba meg a Bódy-Psyché 260 perce, örök testrészem.

3.

„Ahol én vagyok, ott nincs Isten.”

Hajaj. Ezzel a mottóval kezdődik a legutóbbi Knausgård, A harmadik birodalom. (Det tredje riket)

Kalle (Karl Ove) eddig minden magyar sorát (a mesekönyvein kívül) elolvastam. A Harcom-hatkötetest is. Majd később, az Öröklét farkasaiban odáig értünk, hogy, egy szovjet patológus, az öröklétet kutatva egy általa tervezett készülékkel napokig életben tudta tartani egy kutya levágott fejét. Vagy az élettelen anyag határátlépését, ahonnan már élővé lesz. Így jutunk el a bioszemiotikán át a Conway-féle Game of Life-hoz. Az ezek kapcsán született vaskos feljegyzéseimet nézegetem: mitiskénevelük?

Élvezettel fuldoklok a kortárs szépirodalomban, lenyűgözve vagyok túl a Keménylilin (Nem), meg a számomra szintén mindensoros Houellebecq-újon (Soumission, magyarul: Megsemmisülni).

4.

Nagyon szeretem a mimikri-mozikat. Egyszer korábban összeszedtem már egy csokrot belőlük. Közös bennük, hogy a főszereplő valaki másnak vagy másoknak adja ki magát. Doppelgängerek, bújócskáznak doppelgängereik elől, és most újra itt van sokadszorra Mr. Ripley, ezúttal fekete-fehérben a Netflixen. A ripley/greenleaf-történet korábban számos változó minőségű és dramaturgiájú feldolgozást élt már meg, és nekem továbbra is az alaindelonos a kedvencem. (Plein Soleil 1960), de ez a mostani egészen varázslatos. Lenyűgöző történetvezetés és képdramaturgia, minden  kockája egy önálló fotográfiai etüd.

5.

Amikor Mick Jaggerék Prágában voltak, Havel, az akkori elnök lelkiismeretes-illendően, ugyanakkor kimerítően, végigvezette a Stonest a kötelezőkön, meg az azokon túl.

Keith Richardsnak egyetlen kérdése maradt a végére, ilyesmi: I beg your pardon, Sir, is there a decent restaurant nearby?

Egyszóval, egy recept a vége a hónap alkotója-posztjaimnak, mely immár befordul a télbe. Nagyon kösz a figyelmet, köszönöm, ha volt idő olvasni, nézni!

Bonusz:

Egyszer elmenni vonattal Tapolcára a Déliből, télen. Szemben ott, a Lokomotívban lesz a Margitka, meg a kecsöppel smiley-rajzolta melegszendvicse. A Karcsi, ha szerencséd van, mindenkinek fizet. Sötét előtt aztán vissza, a Délibe. Bágyadtan, suhanva zakatolni kiírtott nádakon át. Nézni a szétcseszett északipartot, Margitkától vett unikummal gyomorban, hazáig.

Gerhes Gábor | Web