A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben mivel foglalkozott. Biró Dávid a legutóbbi egyéni kiállításáról mesélt.

A legutóbbi Felugró Ablak című egyéni kiállításomon összegeztem a korábbi években készült sorozataim eredményeit, egy komplex kiállítási helyzetbe rendeztem el a sorozatokból kiemelt egyes elemeket és egészítettem ki installatív munkákkal. A kiállítótér két részre volt osztva, hasonlóképpen, mint egy szoftver felépítése: a felhasználói felület és a mögötte rejlő algoritmus (frontend és backend).

Az előtérben (frontend) első sorban a probléma ismertetésére törekedtem, illetve a látógató figyelmének lekötésére. A cím, a Felugró Ablak az online töltött tevékenységünk során folyamatosan megjelenő üzenetekre, értesítésekre utal. Ezek az ablakok  megakasztják a felhasználót és eltérítik az eredeti szándékuktól. Ez a folyamatos akadályozás és befolyásolás az egyik legfőbb szándéka a megfigyelői kapitalizmus elve alapján működő online felületeknek. Cél a kattintás, részvétel, vásárlás, reklámok, stb.

A kiállított fotográfiai munkák és a falról leugró, játékosan mozgó keretek között egy-egy hibaüzenet is megjelent. Az üzenetek szinte láthatatlan módon, egy-egy tükörfelületre kasírozott, tükörfóliából kivágott betűkkel lettek bemutatva, azok feloldódtak a hordozójukban és a térben, hasonlóképp láthatatlanul maradva, mint amikor egy-egy értesítést gyorsan bezárunk, elfogadjuk a sütiket, stb. Jelen vannak, mégsem veszünk róluk különösebb tudomást. Mindeközben engedélyt adva a felhasználói tevékenységünk lekövetésére és adataink anonim felhasználására.

A kiállítótér másik felében, egy kék neonokkal bevilágított, elkülönített térben találta magát a látogató. A kék fény teljesen megváltoztatta vizuális érzékelést, körbevette a látogatót, a valóság és falak kicsit vibráltak, másmilyennek tűntek mint egyébként, de mégis tapinthatatlan módon, mintha beléptünk volna egy másik valóságba, egy másik nézőpontba, a program hátulsó részébe (backend).

A kiállítótér ezen része egy ellenkező perspektívát mutatott be, a program nézőpontját a felhasználó irányába. Itt egy olyan munkát helyeztem el, ami az arcfelismeréssel való ismerkedésem egyik kiindulópontja volt, az iPhone készülékekben megtalálható FaceID technológiával való kísérletezés. Az itt megjelenő portrék egy infravörös kamerával készültek, ami képes megmutatni azt a szemmel láthatatlan lézerhálót, amit a FaceID arcfelismerő rendszer használ a felhasználó azonosításakor. Ez a pontháló a készülék számára elengedhetetlen az arc beszkennelésére és letapogatására. A megörökített látványok reprezentációja annak, ahogy ezek a készülékek látnak minket, egy digitális avatar, egy mértani pontokból kialakított háromdimenziós adatfelhő.

Továbbmenve, a falon három, közepén lyukasztott fekete plexikör volt látható, amik mögül egy-egy kijelző fénye sugárzott kifelé. Kettőbe betekintve, az első térben elhelyezett tükörfeliratok mögé elrejtett apró biztonságikamerák képét lehetett látni, ezáltal megfigyelve a többi látogató viselkedését, a harmadik kukucskáló lyukban pedig a látogató saját magát láthatta hátulról, ahogy épp próbál leskelődni. Egy különös szituációt alakítottam ki a nézővel, a kiállítás meglátogatásával csapdába csaltam: elsőként áldozata, majd elkövetője lett a megfigyelésnek.

Biró Dávid | Web | Instagram

A bejegyzés kiemelt képét Deim Balázs készítette.