A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány fotográfust, akiknek munkássága inspirálja, illetve olyan képeket, amelyeket kiemelten fontosnak tart.

Ha fotográfiai inspirációt kellene említenem, nem tudnék egy következetes és megbízhatóan szilárd ívet húzni. Érdeklődésem és tevékenységem szerteágazó, kiváncsiságom csapongó és töredezett. Különböző hordozókon sok-tízezer képet tartok otthon, klasszikus fotóalbumot alig.

Mindig is lázba hoztak a különleges képformák: a világ megmagyarázására és a megcáfolhatatlanság szándékával készült, előre beállított, megrendezett képek. Megunhatatlanok a barkács- és rejtvényújságok enigmatikus kozmoszai, mellettük ugyanúgy a zavaros vagy nehezen visszaolvasható, talányos, sokszor baljós képes történetek. A privát vagy múzeumi raktárak mélyén elfeledetten szunnyadó legváltozatosabb gondolatgesztusok, tisztázatlan szándékokból született számtalan ottfeledett furcsaság, mik különös és rejtélyekkel teli párhuzamos világokról tanúskodnak.

1.

1890-ben Bécsben egy bizonyos Siegmund Exner, aki korának megbecsült tudósa volt, egy bonyolunt lencserendszer, egy mikroszkóp valamint egy bogár kipreparált szemének segítségével elkészített egy fényképet, egy úgynevezett fotomikrográfot, amely azt ábrázolja, hogy épp mit látna egy szentjánosbogár, ha történetesen Exner professzor szobájának ablakából kitekintene. A fényképen alig kivehetőek a látvány-körvonalak. Felismerhető egy ablakkeret. Elmosódottan látszik valami a korabeli Bécs háztetőiből. Már amennyire hihetünk persze egy rovar szemének.

A kép Exner egy évvel később megjelent könyvének címlapjára került, mialapján megtudhatta a világ, hogy a rovarok összetett szeme képes a perceptív leképzésre, de hogy miért is akarna egy szentjánosbogár egy bécsi lakás ablakából a város látképére kinézni, ezt a szálat mostanra nyugodtan elengedhetjük.

2.

A kétezres évekkel kezdődőn közel két évtizeden keresztül folyamatos hozzáférésem volt az ország legnagyobb néprajzi fotó- és filmgyűjteményéhez. Ezidő alatt sokezer képet néztem. Az ismeretek, és  azok fotografikus reprezentációjáról tájékozott lettem. Felfigyeltem, hogy az ilyen típusú reprezentációs formák (kiállítás-enteriőrök dokumentációi, felöltöztetett babákkal berendezett terek, magyarázóábrák és  infografikák, kicsinyített modellek és mégkisebb makettek) a legjóhiszeműbb tudományosság és az ismeretátadás tiszta szándéka ellenére, képesek a legirracionálisabb látvány- és képhibrideket előállítani. Ezekre azóta is roppant fogékony vagyok, és alkotói gyakorlatom jelentős része tudatosan is használja a gondolat- és emlékezetközvetítés ilyesfajta formáit.

3.

Ugyanitt kézközelbe kerültem olyan – mára elfeledett archaikus fotográfiai eljárásokkal – több között az autokrómmal –, melyek szintén alapjaiban hangolták át a technikai képről alkotott korábbi tévedéseimet. A túlzó elragadtatást kerülve észrevettem, hogy létezhet a képrögzítést -és előállítást végző kémiai anyagoknak valami megfoghatatlan metafizikája. Valami, ami az általuk ábrázolt témától teljesen független, öntörvényű, és egyetemes kisugárzásaként élhető meg.

Ez a baljós tapasztalat azóta sem hagy nyugodni, hatása alól nehezen tudom kivonni magamat.

4.

A fotográfia sokat tanult a festészettől (vö.: Jean Auguste Dominique Ingres), ígyhát képzőművészek – többnyire festők – viszonya hozzá, a fotográfiai recepció egy külön kötete lehetne.

Jelentős erővel bír Gerhard Richter saját festészetéhez inspirációul válogatott fotó- és találtkép-gyűjteményének kiállításai, vagy a majd ezekből összerakott, monumentális Atlas-kötet.

Francis Bacon műterméből előkerült, és festményeihez inspirációként felhasznált klasszikus fotó- és filmrészletek (Eisenstein vagy éppen Muybridge).

És a két a belga : Luc Tuymans fotografikus-festészete, vagy Michaël Borremans, aki egy komplett fénykép és filmes műtermet működtet a festőműterme mellett. Erről egy sokszor is újranézhető portréfilm (Knife in the Eye) van fenn a YouTube-on.

5.

Megkerülhetetlenek a richteri és a másféle tipológiákból kinövő autonóm képgyűjtemények sora. Közülük a legérdekesebbek egyike Taryn Simon.

Tematikus sorozatai úgy képviselnek egy nagyon éles társadalom-politikai-kiritikai nézőpontot, hogy a megszokott, sokszor veszélyesen kérdőjeles igazmondású, és megosztó dokumentarista szemléletet megkerülve, inkább a megrendezettség, a zsáner- a divat- és termékfotózás műfaji eszközeit használja. Egyik legfontosabb, a Rear Views, a Star of Forming Nebula, and the Office of Foreign Propaganda, című jelentős méretű téglaformájú könyve épp discount-áron van kitéve a bécsi MuMok-könyvesboltjában.

Egy másik: Erik Kessels évtizedes gyűjtőmunkája és az ebből született számos fotókönyv, privát fotókból rendezi újra kollektív emlékezetünket. A legviccesebb egy fekete kutyáról készült családi fénykép-sorozat, melyen éppen az elrontott expozíció miatt válik láthatóvá a főszereplő.

6.

Utoljára hagyok egy fényképet, mely a magyar fotográfiatörténet egyik legtalányosabb különlegessége. Török László, A Család című képe – minden hibája ellenére –, számomra évtizedek óta őrzi azt a szűnni nem akaró megmagyarázhatatlan rejtélyességet és szépséget, ami miatt valamikor 1976 körül elkezdtem fotográfiával foglalkozni.

Gerhes Gábor | Web