A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert.

A hónap alkotója 2026 áprilisában Tihanyi Anna.

Gyerekkorom óta elvarázsolt a filmek világa, a kreált valóság és a nem látható, ki nem mondott belső történetek megismerése. A megrendezett fotográfiával is a filmeken keresztül kapcsolódtam, tudat alatt már sokkal korábban, minthogy azt észre vettem. Gimnázium alatt (vagy helyett) majdnem napi rendszerességgel jártam moziba, VHS kölcsönzőbe.

A 2000-es évek elején belebotlottam egy Diane Arbus retrospektív kiállításba, ami annyira lenyűgözött, hogy a következő szeptemberben beiratkoztam az akkor nyíló Fotografus Alapítványi iskolába Budapesten. Alapképzésben oktattak Gyenis Tibor, Gerhes Gábor, Pfisztner Gábor, Illés Barna, Eperjesi Ágnes, Szabics Ágnes és még sokan..szupercsapat. 3 év után Petrányi Zsolt experimentális kurzusára szakosodtam, ahol végül kialakult a megrendezett képek iránti indíttatásom. A párhuzamosan végzett egyetem bölcsész karán, Dragon Zoltán digitális kultúra- és filmelmélet-kutató konzultációja mellett a diplomamunkám Álló mozgóképek címmel beállított fotók és mise-en-scène filmkockák összehasonlításáról írtam.

A két friss diplomámmal Mexikóba mentem, minden előzetes terv nélkül, és végül majdnem két évig maradtam ott. Miután picit megtanultam spanyolul, egy magazinfotós stúdiójában kezdtem asszisztálni, irodát vezetni, díszletet építeni, fogadni a modelleket, raktározni, és a fotózások technikai részleteiben segédkezni. Amikor visszajöttem Budapestre, hoztam magammal a cicámat akit kinn találtam, és standfotósként kezdtem el dolgozni filmekben.

Ebben az időben kezdtem el az első önálló alkotói sorozatomon is dolgozni. Roy Lichtenstein női karaktereit vettem elő, és ültettem át személyes történetekhez kapcsolva. Érdekes, hogy bár kiforratlan formában, de tulajdonképpen azzal a témával foglalkoztam, ami azóta is izgat. A női psziché, az identitás megértése, kapcsolati rendszerek, traumák feldolgozása.

Időközben felvettek a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába, ahol egy szakmai közösséget és új barátokat találtam. Kiállításokat szerveztünk, ismerkedtünk egymás munkáival, és hajnalig tartó művészeti vitákban merültünk el. Miután több sorozatom is elkészült, külföldi pályázatokat, bemutatkozásokat céloztam meg, így kerültem ki a Kaunasi Photo Fesztiválra Litvániába, szerepeltem a Celeste Prize New York-i kiállításán, és választották ki az egyik munkám a 2012-es, innsbrucki ifjúsági téli olimpiai falu állandó installációjáként. 2012-ben lehetőséget kaptam, hogy a NARS Foundation művészeti rezidens képzés keretein belül New Yorkban alkothassak, 2013-ban pedig az E.ON alkotói ösztöndíjának segítségével, a Berlin bhf. című sorozatomon Berlinben.

A berlini projekt sok szempontból volt hatalmas kihívás számomra. A képek fele Berlinben készült, kevés helyismerettel, kapcsolattal, de annál konkrétabb képekkel a fejemben érkeztem. A gyártás kivitelezésében végig rengetegen segítettek Berlinben és Budapesten is. Berlinben egy hirdetésen keresztül találtam egy ausztrál fotóst aki vállalta az asszisztálást, Kund Bibi sminkes barátnőm és alkotótársam kijött utánam, így együtt utaztunk, cipeltünk, ragasztottunk…Végtelenül hálás vagyok Dóczi Attila fővilágosítónak, aki nagyon korán a szárnyai alá vett, és minden alkalommal megtámogatta a képeim készítését, nem csak technikai eszközökkel, de konzultációval, vagy lelki támogatással is. A stáblista megkerülhetetlen – hasonlóan a filmkészítéshez, ez egy csapatmunka. A téma, az ötlet, a látvány az enyém, a kivitelezés részletekbe menően megtervezett, szakemberekkel átbeszélt és általuk levezényelt produkciók ezek. Megnehezítve a saját munkám, de számomra mindig nagyon fontos volt, hogy a jelenetek a fizikai világban valósuljanak meg és ne utómunka során, ezáltal a fotót valamiféle lenyomatként használva, ami megmutatja azt is, ami nem feltétlenül látható szabad szemmel, vagy legalábbis nem első látásra.

A berlini sorozat harmadik helyezést ért el a ljubljanai Photonic Moments EMOP fesztiválon és 2014-ben a már ezzel a sorozattal bővült portfoliómmal megnyertem az amerikai Lucie Foundation és az American Photographer’s Association által kiírt Lucie Awards Ösztöndíjat, amit a new york-i Carnegie Hall színpadán vehettem át. Ez egy szürreálisan Oscar-díj szerű pillanat volt, azokkal a fotósokkal állni a backstageben akikről az iskolában tanultam – ebben az évben a díjazottak többek között Carrie Mae Weems, Nan Goldin, és Martin Parr voltak.

A Berlin bhf. című sorozatomat önálló kiállítás keretében először a Capa Központban mutattam be Budapesten, később a Faur Zsófi Galériában, külföldön pedig New Yorkban és Ljubljanában a Balassi Intézetben (később Liszt Intézet) illetve Berlinben a Janus Korczak Akadémián.

A magánéletem úgy hozta, hogy bár felvettek, de nem kezdtem el a Columbia Egyetem mesterszakára járni, viszont szerencsére rátaláltam egy új művészeti közegre a Budapest Art Factoryban, ahol most a stúdióm is van, és ahol a pandémia alatt elkezdhettem az installáció és a térbeli dolgok felé fordulni, illetve analóg kollázsokat készíteni.

A kollázsorozatom egyik képe nagy sikerrel szerepelt 2023-as Mosoly Alapítvány aukcióján, ezzel is segítve az alapítvány terápiás munkáját a krónikus betegségben szenvedő gyermekek számára.  Ugyanez a sorozatom Japánban a tavaly először Tokióban megrendezett európai fotófesztiválon, a SEEEU-n mutatkozott be, illetve utazott számos európai városba a Liszt Intézetek meghívásából.

Nem sokkal még a berlini anyagom után kezdtem foglalkozni azzal a hosszútávú sorozattal, amit azóta is építek, és amelyik a női transzformációval, személyiségfejlődéssel és trauma feldolgozással foglalkozik. A sorozat a női tapasztalás összetettségét vizsgálja, és felrajzolja a nő pszichológiai térképét, megkérdőjelezve a nőiesség homogén és univerzális fogalmait. A fotósorozatom fókuszában egy nő pszichéjének tizenkét töredéke/karaktere áll, mely különböző archetípusos lenyomatokat hordoz. Bár a jelenetek saját élményeimből táplálkoznak, a projekt kollektív kulturális örökségünkbe ágyazott. Olyan élethelyzeteken keresztül kapcsolódik a nézőhöz, melyeket általánosan nőiként azonosítunk, de a metamorfózis tekintetében univerzálisan átélhetőek. A narratívák alapját traumák, metaforikus sérülések, fordulópontok adják, amelyek a spirituális fejlődés és katarzis előszelei. A traumaábrázolások során bemutatott „belső” nők a krízishelyzetekben aktivizálódnak, hol megjelennek, hol visszahúzódnak, az élet különböző szakaszaiban átalakulnak. Mindegyik karakterábrázolás metamorfózis és újjászületés köré épül, a halált a változás, illetve a tudatalatti rétegeinek megismerésének szimbólumaként használom. Az általam kiemelt változások mögött küzdelmek, szorongások és csalódások húzódnak meg, melyek a női lét kérdéseire reflektálnak. A képek együttesen egy belső utazást, a nő személyiségében zajló folyamatos váltakozás pillanatait írják le, amelyeken keresztül a nő megtanulja újraértelmezni értékeit és elfogadni valódi önmagát. A sorozat első elkészült részét Bécsben mutattam be tavaly.

Tihanyi Anna | Web | Instagram