A hónap alkotóját, Benkő Imrét arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Személyes beszámolója mellett a munkamódszerébe és a technikai részletekbe is betekintést enged.

„Fotográfusként a való világ vizuális értelmezése, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása érdekel…A dokumentarista fotográfia a való világot kutatja, a mulandóságnak állít emléket, vizuális időutazóként alkalmas egy kor hangulatának megidézésére. Az idő múlásával emlékeink felértékelődnek, de fontosabb a kortársak, a korszak közös élményanyaga.” (Benkő Imre)

Az elmúlt fotóévem nagyon mozgalmas, sűrű volt, tavasszal megjelent Palotai János Benkő Imre Élet-Mű című monográfiája, a televízió bemutatta Szürke fények című új portréfilmem. Fotóesszéimet folytatva huszonhatodik alkalommal fényképeztem a Szigeten, kétszer utaztam Kínába, majd Portugáliában és Erdélyben tágítottam vizuális világképem… Ősszel a pesterzsébeti Gaál Imre Galériában UTAK: Kína 1984–2018 címmel nyílt kiállításom. A budapesti változó életformát kutatva az év során is vissza-vissza tértem néhány kedvenc helyszínemre.

A portréjellegű „Panoptikum” témámban, amit elsősorban a fotográfiához közel állókról készítek, novemberben Miltényi Tibor fotóesztéta munkáságából próbáltam idézni, amelyből először itt, a Capa blogon látható néhány képem.

Miltényi Tibor (1960) művészeti író, fotóesztéta. A Magyar Iparművészeti Főiskolán tanított, amikor a nyolcvanas évek végén közelebbről is megismerhettem. A nevéhez fűződik egy tanyán élő autodidakta fényképész, Papp Gergely életművének a felkutatása, beemelése a honi fotótörténetbe, a spontán tehetség különleges esztétikájú, technikailag lepusztuló képeiből kiállításokat szervezett, tanulmányokat írt, amelyeket hazai és nemzetközi szintéren is publikált. Papp Gergely képeinek hatása Tibor későbbi gesztusfestészetében is megjelenik.

Hosszú távú témáimat Nikon F3 és Horizon 202 panorámagéppel, Ilford HP5 filmre analóg technikával készítem, a dokumentarista hatás érdekében elsősorban nagy látószögű fix objektíveket használok, a közeli jelenléttel emberi kapcsolatokat legalizálhatok, a fotóimat utólag nem vágom, a felvétel hevében kiszakított szerkesztett látvány hitelesíti dokumentarista gondolkodásom, a fekete képszegély a film szélét jelzi… A filmről készült kontaktokról válogatva 18×24 cm-es nézőgépek készülnek, amelyek később mintául szolgálhatnak fekete-fehér kiállítási fotóim nagyításaihoz.

A harmadik fényképezőgépem egy alap zoomos digitális kamera, amivel útinaplószerűen fényképezek, élek a technika adta gyors lehetőségekkel, válogatok, szerkesztek, a fontosabbnak vélt színes korrajzokról időnként nézőképeket, majd nagyításokat is készíttetek, de csak a saját archívumom számára.