Benkő Imre: Fine Things

A hónap alkotóját, Benkő Imrét arra kértük, hogy szubjektív szempontból mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fényképet, alkotót, illetve hogy egy, a fotóhoz nem kapcsolódó kedvencét is ossza meg.

Josef Koudelka (sz. 1938) az 1968-as prágai forradalomról készített fotóival, életművével együtt elhagyta Csehszlovákiát és kalandos úton, képeinek köszönhetően a keleti blokkból elsőként a világhírű Magnum Photos felvette tagjai közé.

Koudelka egyedi dokumentarista képvilágában példaként elemezhető, hogy válik a jól felépített képszerkezet a vizuális varázslat, a kifejezés részévé.

Josef Koudelka: Franciaország, 1973 © Josef Koudelka/Magnum Photos

Az Exiles című fotóalbumának címlapján is szereplő fotójának figurái és a háttér formái összhangot képeznek, nincs semmi fölösleges a képen, szemünk körbe járkálhat, dinamikát és térhatást is érezhetünk a kétdimenziós felületen.

Josef Koudelka dedikációja Benkő Imre számára © Benkő Imre

Shomei Tomatsu, Masahisa Fukase, Nobuyoshi Araki, Daido Moriyama, Hiroshi Sugimoto…a japán fotóművészetben az alkotói dokumentarizmus nem szorult a megértés, a történetírás kispadjára, hanem a fényképezés természetes kiindulási alapja, a vizuális ábrázolás korszakos, egyedi lehetősége.

Daido Moriyama: One More Peek, 1966 © Daidō Moriyama

Csodálom Daido Moriyamát (sz. 1938), amint a tokiói alkonyat nyüzsgő utcáin Ricoh márkájú kis kompakt gépével (ma már digitális) sétálva nézelődik, észrevétlenül exponálgat és folytatja útját – rengeteg képet készített, publikált, kiállított, ha munkáiról kérdezik, csak halkan morzsolja a szavakat, mégis értik Párizsban, New Yorkban, Liverpoolban, Hong Kongban.

Fotográfusi pályája elején a hatvanas években megörökítette a tokiói Sindzsuku kerület alacsony építésű házainak, zegzugos, sajátos hangulatú utcáinak életét. Pár évvel ezelőtt szerettem volna nyomdokain szemlélődni, átélni a látás örömét, szabadságát, de már csak felhőkarcolókat találtam…

Zenével búcsúzom: a rock-blues generációhoz tartozom, nagy élményem, hogy Radics Bélát, Chuck Berryt és a korszak nagy együtteseit fényképezőgéppel a kezemben közelről hallgathattam, ma már Zsolt fiam improvizatív bluesgitár hangja közvetíti legjobban életérzéseimet.

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük