A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Dobokay Máté az általa a közelmúltban látott, fontosnak vélt kiállításokat, és a nemrég megnyílt Ag című tárlatának kezdeteit mutatja be.

Biró Dávid Plant, valamint Kristóf Gábor Szabadság miatt nyitva kiállítását mindenképp meg kell említenem, már csak azért is, mert a legfontosabb fiatal alkotóknak tartom őket. Ezekben a tárlatokban mindketten következetesen vitték tovább eddigi munkásságukat. Gábor stancrajzai új rétegüket mutatták meg azzal, hogy nyomatok készültek belőlük és új formájukban láttuk színterezett munkáit is. Dávid az érzékelés – amivel eddig is sokat foglalkozott – fontos aspektusával, a látást lehetővé tevő fénnyel bővítette munkáinak spektrumát.

A kék terem kiállítás nagyon ígéretesnek tűnik. Ezt az anyagot először Tatán mutatta be a Tehnica Schweiz, amit még nem tudtam megnézni, de a 23-i finisszázsig még megtekinthető és a Kiscelli Múzeumban is látható lesz, szóval kötelezőnek tartom. Címszavakban: a másolat másolása, megőrzés, dokumentum és újraalkotás.

Fontos kezdeményezésnek tartom Horváth Lili kiállítássorozatát, ami fiatal alkotók számára is lehetővé teszi a megjelenést a Nemzeti Galériában. A projekt tavaly novemberben indult és idén áll össze szériává. A kurátor egy-egy nagy formátumú kiállítás kistestvérét hozza létre, ami teljesen más megközelítéssel dolgozza fel az adott témát. A következő kiállítás június 22-én nyílik.

Nagyon izgalmas együttállás, hogy egyszerre volt nyitva a győri Rómer Flóris Múzeumban az Anatomy of Photography és a Mai Manó Házban a Back to the Future, amelyek a tematikát illetően összeértek és izgalmas metszetet mutattak a különböző technikákkal kísérletező fotográfusok és képzőművészek munkáiból. Az előbbi médiumelméleti oldalról közelítette meg a fényképezést és határterületeit, míg az utóbbi párhuzamot vont a 19. és a 21. századi fotóhasználat között.

Ag című kiállításom első mozzanatai majd három évvel ezelőttre vezethetőek vissza, amikor a diplomamunkám utáni űrben azon gondolkodtam, miként lehetne a fotográfiai kép szerkezetébe még jobban belemászni.

Vannak cégek, amelyek veszélyes hulladékok semlegesítésével foglalkoznak. Ha ipari mennyiségű használt fixírt dolgoznak fel, megéri nekik elektrolízissel kinyerni belőle a bele oldódott ezüstöt. (Erre régen cégek is épültek, mert annyian laboráltak.) Az a gondolat fogott meg ezzel kapcsolatban, hogy ez a fixáláskor a papírból kioldódott ezüst tulajdonképpen a képek negatívja és mint olyan nagyon izgalmas viszonyt ápol a képekkel. Ezt a gondolatot akkor félreraktam magamnak.

Ezután nem sokkal el kezdtem gyűjteni a diákjaim elhagyott, kidobásra szánt próbacsíkjait, kicsit még céltalanul, csak mert érdekes a képi szerkezetük és mindig is vonzottak a vázlatok, hogy miként épül fel valami.

Ezt a két döntést tartom a projekt alapjának. De úgy állt össze, hogy megpróbáltam összekötni az alkotói és oktatói munkámat. Mert azt, hogy alkotóként miként gondolkodok, egyértelmű, hogy nem lehet levetkőzni az oktatás kapcsán, de elkezdtem azzal is foglalkozni, hogy hat a munkáimra a tanítás. Folyamatosan szemezgettem a laborban maradt anyagokból és kerestem a harmadik pillért, mert kevésnek tűnt, amim van.

Amikor Gellér Judit felkeresett a kiállítás ötletével és megkérdezte, hogy min dolgozok, mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy ezt kellene kiállítani. Ahogy belekezdtem a fizikai kísérletekbe, nagyon gyorsan kiderült, hogy nem csak harmadik lába lesz a sorozatnak. Hétről-hétre átformálódott az anyag, folyamatosan új aspektusok és matériák kerültek elő és kísérletek buktak meg, vagy formálódtak át. Viszonylag kerekre sikerült a kiállítási anyag, de még egyszer ennyi ötlet van azóta a fejemben, az elsőre nem kivitelezhető kísérletekről nem is beszélve, szóval mindenképpen lesz folytatása.

Dobokay Máté Ag című kiállítása 2019. július 1-ig látható a Capa Központ Project Room termében.