Az ókori költőktől a popzenészekig, a romantikus festőktől a kortárs művészekig a Hold mindig is inspirációként szolgált az alkotó emberek számára. A Holdra szállás ötvenedik évfordulójának alkalmából olyan kortárs fotográfusok munkáit mutatjuk be, amelyek középpontjában ez a különleges égitest áll: láthatjuk a Holdat mint zenemű, mint látványosság, mint táj, és palacsintákat Holdként.

Hitosi Nomura: Holdkotta (1975–2013)

Hitosi Nomura a Holdkotta című sorozatában 1975 és 2013 között rendszeresen fotózta a Holdat. Egy-egy darabhoz egy este során egy teljes, harminchat kockás filmtekercset elfényképezett: harmincnégy fényképet csinált magáról az égitestről, két képet pedig kivágott újságdarabokról, amelyek az aznapi dátumot, a holdfázist, a holdfelkeltét- és holdnyugtát mutatják. Dupla expozícióval kottavonalat tett a képekre, amely által az égitest zenei hangjegynek tűnik. A sorozat így zeneműnek is tekinthető – valójában el is játszották zenekarok –, miközben vizuálisan a Hold helyének szükségszerű váltakozása tapasztalható meg.

Penelope Umbrico: Mindenki Holdja (2015)

Penelope Umbericót régóta foglalkoztatja az interneten fellelhető fotográfiák folyamatosan növekvő áradata és fogyasztása. 2006 óta a mindenütt jelenlévő naplementés fényképeket gyűjti, ennek a sorozatnak egyfajta kontrasztjaként egy nehezebb fotográfiai gyakorlatra tekint: a teliholdról készített fényképekre, amelyek elvileg drága, speciális felszerelést kívánnak. „Amikor azonban rákerestem a telihold kifejezésre a Flickr-en – mondja Umberico –, meglepődtem, hogy 1.146.034 darab majdnem ugyanolyan, technikailag jól kivitelezett képet találtam, többségük »Minden jog fenntartva« liszensszel. Ezek a képek egyenként mind lenyűgözőek. Csoportként nézve azonban, úgy tűnik, érvénytelenítik egymást. Az Everyone’s Photos Any License [projekt] a jelentésben és értékben bekövetkezett változást mondja el, amely akkor történik, amikor a megfigyelés és a fotografálás egyéni, szubjektív tapasztalata kollektív gyakorlatként tárul fel, teljesen rekontextualizálva.”

A projekt részeként Umbrico 654 fotográfust kért meg a Flickr-ről, hogy használhassa a képeit az alkotásában, felajánlva nekik a pénz 1/654-ed részét, ha eladja azt. A művész a print mellett videót is készített a fotókból.

Robert Pufleb és Nadine Schlieper: Alternatív Holdak (2017)

Robert Pufleb fotográfus és Nadine Schlieper webdizájner palacsintát sütöttek, amikor észrevették, hogy a bugyborékoló körök által hagyott nyomok a Hold felületéhez hasonlatossá teszik az édességet. Úgy döntöttek, egyenként lefényképezik őket: egy félgömb alakú tárgyra helyezve felülről fotózták le a palacsintákat természetes fény használatával, digitális torzítás nélkül, hogy aztán az űrből látható szatellitképekbe tegyék őket mint sötét háttér előtt lebegő tökéletes égitesteket.

Az eredményt egy album formájában adták közre, amelynek, ha nem az lenne a címe, hogy Alternatív Holdak, a néző, gyorsan végigpörgetve a lapokat, azonnal azt hihetné, hogy ezek a képek az igazi Holdról készültek. Az albumban a fényképek tudományos lemezekként vannak prezentálva, számokból álló címekkel. Csak a könyv végén tárul fel a valódi tárgy: a sorozat palacsintareceptekkel végződik, tippekkel kiegészítve, hogyan lehet Holdhoz hasonlatos felületet létrehozni. A téma nem csak szórakoztató és könnyed, az Alternatív Holdak a minket elárasztó vizuális információözön elleni egészséges szkepticizmusra is ösztönöz. A cím a ma már közismert „alternatív tények” kifejezésre utal: „Az Alternatív Holdakat a képek érzékelésének és értelmezésének egy metaforájaként szántuk az »alternatív tények« és »álhírek« korában. A könyv egy kiindulópont általánosságban a képek erejének megkérdőjelezését illetően, a képzelt objektivitásukkal, illetve a hatalmas potenciáljuknak az emberi elme manipulálásával összefüggésben” – mondja a szerzőpáros.

Morten Barker: Szerelmem, Hirosima (2018)

Morten Barker Szerelmem, Hirosima című munkáját az azonos című Alain Resnais-film ihlette. Ahogy a film egy dialógus Férfi és Nő között, a kép is tekinthető egyfajta vizuális párbeszédnek két különböző eredetű táj, a Föld (a hirosimai atomrobbanás után) és a Hold felszíne között. Barker ezt a struktúrát használva ötvözi a megfigyelt és a konstruált táj elemeit, egy sajátos vizuális rendet alkotva ezzel. „A Szerelmem, Hirosima egy 16,45 méteres digitális montázs az emlékezésről és felejtésről. Egy elbeszélés kezdettel és véggel. A hegylánc a háttérben az atomrobbanás utáni Hirosimáról és Nagaszakiról készített archív felvételekből készített digitális konstrukció. Az előtér a NASA holdfelvételeiből és a Resnais-filmből vett jelenetekből lett összeállítva” – írja az műről Barker.

Morten Barker Szerelmem, Hirosima című munkáját már a Capa Központban is láthattátok, a 2018-ban megrendezett Távolhatás (Action at a Distance) című kiállításon.

Források:
Mary Werner Marien: A fotográfia nagykönyve. A fényképezés kultúrtörténete. Typotex Kiadó, Budapest, 2015
Hitoshi Nomura: moon score, December 19, 1975
Alternative Moons
Beguiling Photographs of Pancakes Cast as Moons
Penelope Umbrico: Flickr Moons
Morten Barker: Hiroshima Mon Amour
Távolhatás (Action at a Distance)