Brazília 1940-es évektől az 1960-as évekig tartó modernizációját számos fotográfus megörökítette. Közülük is kiemelkedik néhány olyan alkotó, akik riportok, fotóesszék és dokumentumfilmek formájában évtizedeken át követték a változásokat, miközben az ország mindennapjait, tradicionális helyeit és közösségeit is dokumentálták. Thomaz Farkas A fény ritmusa című kiállítása kapcsán három, a modern brazil fotográfiában fontos szerepet játszó alkotót, Thomaz Farkas, José Medeiros és Marcel Gautherot életét és képeit mutatjuk be.
Marcel Gautherot (1910–1996)
Marcel Gautherot 1910-ben született Párizsban, egy munkásosztálybeli apa és egy varrónő fiaként. Tizenöt évesen kezdett el művészeteket tanulni, beiratkozott egy építészeti kurzusra is, de nem fejezte be. A következő években Gautherot építészként fejlesztette elméleti és gyakorlati tudását, a modern építészeti mozgalom feltűnésével egy időben. Az 1925-ös párizsi dekoratív művészetek kiállításán a Le Corbusier és Pierre Jeanneret által tervezett Új Szellem (Esprit Nouveu) pavilon jelezte a dekorativitás elutasítását, és az építészet mint a szellem tiszta kreációjának igenlését, amely a formák harmóniáján, illetve a geometria és a funkcionalitás elsőbbségén alapul – ezzel mutatva a jövő irányát, amelyben a házra mint lakó-gépre tekintenek. Le Corbusier állítása, hogy „az építészet a tömeg tiszta, pontos és nagyszerű játéka a fényben összeillesztve”, illetve a „fény alapú építészet” megértése direkt módon kapcsolódik Gautherot későbbi megállapításához, hogy „a fotográfia építészet”, és hogy „valaki, aki nem érti meg az építészetet, nem képes jó fényképet csinálni [épületről]”. A fotográfia és az építészet közötti hasonlóság, következésképpen, a fényen alapul, amely a formai és esztétikai döntések által strukturáló és formaalkotó elemként funkcionál. Gautherot Értekezés a francia építészetről című írása, amely korának építészeti alapelveiről szóló kiáltvány, elsősorban Le Corbusier és a Bauhaus ideáinak, írásainak a kivonata, és a modern építészet, illetve az „új szellemiség” védelmezője. Gautherot az 1930-as évek közepéig mind építészként, mind fotográfusként követte ezeket az elveket, amikor is elkötelezte magát a fényképészet iránt, folyamatosan kiélezve ezt az erős szinergiát saját fotográfiai koncepciója és a modern építészet látásmódja között, amelyek a Le Corbuiser által megkövetelt elvekből építkeztek.
Gautherot mégis egy olyan építész – Oscar Niemeyer – mellett vált híres fotográfussá, akire bár jelentős hatást gyakoroltak a francia-svájci mester elképzelései, azok nem akadályozták meg abban, hogy túllépjen rajtuk: „Nem érdekelnek a derékszögek vagy az egyenes vonalak, a kemény és rugalmatlan dolgok, amelyeket az ember készít. Engem a szabadon áramló, érzéki kanyarulatok vonzanak. A kanyarulatok, amelyeket megtalálok az országom hegyeiben, a folyók kígyózásában, az óceánok hullámaiban, a szeretett nő testén. Az egész világegyetemet kanyarulatok alkotják” – mondta Niemeyer.
A francia fotográfus 1939-ben költözött Brazíliába, ahol a modernizmushoz kapcsolódó értelmiségi körökben mozgott, és számos új barátra tett szert – közülük a legjelentősebb Niemeyer, Brazíliaváros főépítésze volt. Az 1940-es és 1950-es években jelentős mértékű modernizáció ment végbe a brazil társadalomban, amely annak minden rétegét érintette. Az átalakulásokat több fotográfus is megörökítette – ennek az időszaknak grandiózus és egyben a mai napig szimbolikus projektje Brazíliaváros felépítése volt. 1956-ban az akkori brazil miniszterelnök, Juscelino Kubitschek és kormánya egy, az ország belső részében felállítandó új főváros megalapítása mellett döntött. Ez jelentős lépés volt annak a két évszázados, régi álomnak az elérése felé, amelynek az volt a célja, hogy a fővárost a belső országrészbe helyezzék át. Az 1957-ben megtartott pályázat jelöltjei közül a nemzetközi zsűri Lúcio Costa (1902–1998) úgynevezett Pilóta Tervét (Plano Piloto) választotta ki (nevét onnan kapta, hogy a tervek alapján a város felülről repülőgép formájú). Costa tervezetének döntő eleme volt a monumentális, adminisztratív városrész (civitas) és a mindennapi élet tereinek (urbs) éles elválasztása. Az új főváros emblematikus látványaként szolgáló közigazgatási negyed prominens épületeit Niemeyer tervezte – a Nemzeti Kongresszus, a Legfelsőbb Bíróság, a Katedrális Brazíliaváros ünnepelt ikonjaivá lettek. A várost hihetetlenül gyorsan, mintegy negyvenegy hónap alatt építették fel, majd 1960. április 22-én nyitották meg (bár 1987-ben az UNESCO Világörökség részévé vált, az egész projektről megoszlanak a vélemények, számos kritika érte, és a mai napig vitatkoznak a város élhetőségéről).
A munkálatok és a látványos épületek számos fotográfust vonzottak – például René Burrit, Lucien Hervét, Thomaz Farkast, de Elliott Erwitt is járt ott –, azonban Marcel Gautherot volt az, akit Oscar Niemeyer kiválasztott, hogy dokumentálja és fotográfiai interpretációját adja az építészeti munkáinak. Számukra a geometrikus kompozíciókkal való formai kísérletek – amely Brazíliavárost is jellemezte – váltak a modern építészet és fotográfia fő mozgatórugójává. Gautherot Brazíliaváros építésének minden lépését lefotózta az érintetlen füves területtől a modern fővárosig – azonban nem csak az építkezés egyes állomásait, hanem a munkások arcát és otthonát is megörökítette. Az eredmény egy monumentális és radikális fotóesszé a várostervezés és építészet diadaláról. Képein a modernizmus formai szigora és a hétköznapi emberek iránti szimpátiája is megjelenik.
Gautherot nem csak az építészeti tematikájú képeivel vált ismertté: a dzsungelben élő őslakosok és a halászok rituáléit, ünnepségeit is megörökítette. Ugyanakkor Brazíliaváros elkészülte után is fényképezett épületeket, többek között magazinoknak, múzeumoknak, Roberto Burle Marxnak, és persze Niemeyernek.
Gautherot 1996-ban hunyt el Rio de Janeiróban. Niemeyer így emlékezett vissza munkatársára, egyben barátjára: „Sok éven keresztül Marcel Gautherot volt a kedvenc fotográfusunk. Megszámlálhatatlan utazást tettünk Brazílián keresztül! Ő fotózta az épületeket, amelyeket terveztünk. Pampulha, Brazíliaváros, São Paulo…Milyen jól kijöttünk egymással, nevettünk, jól éreztük magunkat ezzel a kedves, öreg baráttal! És a képek, amiket készített…Gautherot tudta, hogy találja meg a megfelelő nézőpontot és az építészeti kontrasztokat remekül megértette! Az az európai érzékenység, amivel a területek gazdagságát megörökítette, gyönyörűség volt! Egy nap a barátunk elment, és vele együtt egy kis részünket mindannyian elveszítettük”.
Thomaz Farkas A fény ritmusa című kiállítása augusztus 23-ig látható a Capa Központban.
Források:
Modern építészet és fotográfia Brazíliavárosban: Oscar Niemeyer és Marcel Gautherot
Modern tropical decor
Oscar Niemeyer: A Vida é um Sopro
Photography and modern architecture in Brazil
The construction of Brasília