2020 kedvencei – Virágvölgyi István

Virágvölgyi István kurátor számára fontos, fotográfiával kapcsolatos projektekről a 2020-as évből.

Korniss Péter fotográfus életművét jól reprezentáló, átfogó archívumát a Szépművészeti Múzeumnak adományozta (miután a Nemzeti Galéria-beli kiállításakor 2018-ban műtárgyai is kerültek a társintézmény MNG gyűjteményébe). A digitalizált és metaadatolt negatívok ezreiből álló anyag a múzeum égisze alatt működő Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetbe (KEMKI) kerül, ahol önálló Korniss Péter Archívumként lesz kutatható. Örömteli, hogy egy ilyen jelentős életmű itthon és egyben marad, hiszen Korniss nemcsak a magyar (dokumentarista!) fotográfia egyik legnagyobb hatású alakja, de víziója, eltökéltsége, tudatossága és megújulásra való képessége a legkiválóbb hazai alkotók közé emeli.

Korniss Péter: Szénaforgató lány, 1974 © Korniss Péter/szepmuveszeti.hu

Rédei Ferenc kapta az idei Fotóriporteri Életműdíjat. Nagyon helyesen! A Népszava és a Népszabadság fotórovatait egykor vezető legendás Rédei egy olyan – halk szavú – szakember, akit egy egész szakma ismer és becsül, több generációnyi fotóriporter tartja mentorának. Kiválóan illusztrálja ezt – az idén szintén nagyon helyesen Balogh Rudolf-díjjal kitüntetett – Szigeti Tamás kiváló története.

Az Index szerkesztőségének távozásával a fotórovatot vezető Barakonyi Szabolcs is otthagyta a lapot, így lezárult az általa életre hívott Nagykép rovat Barakonyi által szerkesztetett korszaka, amelynek sokat köszönhet a bemutatott alkotókon túl az egész hazai fotográfiai szcéna is.

Az év egyik legnagyobb felfedezése számomra mindenképpen a moldáv Zaharia Cusnir archívuma volt, amelyet Victor Galuska filmakadémiai hallgató talált meg egy vidéki moldovai faluban Cusnir elhagyatottan álló romos házának padlásán. Jelentőségteljes pillanatok egy jelentéktelen helyen.

© zaharia.md

Mihai Oroveanu román művészettörténész, kurátor, a Román Nemzeti Kortárs Művészeti Múzeum (MNAC) korábbi igazgatója elképesztően erős képeket tartalmazó fotógyűjteményének digitalizálása szintén nagyon ígéretes projektnek indul, még ha egyelőre a munka felénél tart is a szkennelés…

© imagoro.ro

Ladocsi András kétségtelenül a hazai fotográfiai szcéna egyik kiemelkedően izgalmas fiatal alkotója, amelyet a Calvert Journal által meghirdetett New East Photo Prize shortlistes szereplése és a Hyéres fesztiválon elnyert American Vintage fotográfiai díj is visszaigazolt.

Ladocsi András: The Four © Ladocsi András

A koronavírus miatt sokkal kevesebb kiállítást láthattunk idén élőben (pláne külföldit!), rám a legnagyobb hatást Szilágyi Lenke magával ragadó Posztszovjet című tárlata gyakorolta az OSA Archívumban, Székely Katalin rendezésében. Oktatni lehetne a tárlatból sugárzó őszinte alkotói hozzáállást, nyitottságot, humort, érdeklődést a világ dolgai iránt és azt az eredeti hangot, ami a naplórészletekben legalább annyira tetten érhető, mint a lírai fényképeken.

© Szilágyi Lenke

Már szinte túlbeszélt, de hatalmas szakmai eredmény és hogyan is lehetne egy ilyen válogatásból kihagyni a korai munkáiban fotográfiai eszközökhöz is nyúló Maurer Dóra képzőművész önálló kiállítását a Tate Modernben?! Az alkotó mellett az óriási siker az őt képviselő Vintage Galériának is köszönhető, melyet Pőcze Attila vezet. Minden bizonnyal kellett még hozzá Küllői Péter, illetve a Somlói Zsolt–Spengler Katalin műgyűjtő házaspár szívós háttérmunkája is, akik hét éve tagjai a londoni múzeum Orosz és Kelet-európai Akvizíciós Bizottságának (REEAC).

Nagy fába vágta a fejszéjét Adam Mazur lengyel kurátor, amikor szerkesztőtársaival, Łukasz Gorczycával és Natalia Żakkal közösen arra vállalkoztak, hogy egy krakkói kiállítás és egy album keretein belül mutassák be a kelet-európai fotókönyv történetét. Az átfogó és izgalmas Photobloc. Central Europe in Photobooks című projekt magyar részének összeállításában Claudia Küssel és Puklus Péter voltak a segítségükre.

© mck.krakow.pl

Elképesztő a névsor, akiktől idén kellett búcsúznia a fotográfiai szakmának, mivel mindegyikőjükről külön cikket lehetne írni, így álljanak itt most csak a 2020-ban elhunyt kiváló szakemberek nevei: Albertini Béla, Erdélyi Lajos, Jerger Kriszta, Király László György, Koncz György, Lazukics Anna, Szebeni András, Török László és Bruno Barbey, Frank Horvat, John Loengard, Paul Fusco.

Cikkíróinktól azt kértük, hogy olyan projektről ne írjanak, amelyben érintettségük van.

Nézd meg a 2020 kedvencei sorozat többi részét és 2019 kedvenceit is!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük