Az Ország-Világ című képes hetilap 1970. augusztus 26-i számában Bajomi Lázár Endre író, irodalomtörténész írt rövid cikket André Kertészről, annak érdekében, hogy Magyarországon is ismertebbé tegye a nevét.

A Borsszem Jankó 1916 februárjában egy önarckép című pályadíjnyertes fényképet közölt: egy katona a patakban áztatja a lábát és közben tetvészkedik. A díj az élclap kalendá­riuma volt, tele Vértes-rajzzal. A díjnyertes katona André Kertész néven lett világhírű fényképész…

Fotográfus nemzet vagyunk. Sydney-től Tokióig, New Yorktól Párizsig nincs olyan főváros, ahol ne működne egy-két kiváló hazánkfia ebben a szakmában, amelyet sokáig csak mesterségnek tekintettek, pedig – kivált, ha „kertészi” fokon mívelik – igazi, nagy művészet.

Kertész 1894-ben született. Első képei még a világháború alatt a hazai lapokban jelentek meg. A Tanácsköztársaság leverése után azonnal ki akart vándorolni, de anyja itthon tartotta. Csak 1925-ben tűnt fel Párizsban, ahol a montparnesse-i Dôme kávéház egyik törzsvendége, s az akkor virágkorát élő művésznegyed jel­legzetes figurája lett, Foujita, Zadkine, Zervos barátja, majd a baloldali Vu című hetilap munkatársa (ez a lap küldte Károlyi Mihályt riportra a Szovjetunióba). Ez a magyar fiú lett az első párizsi fotóriporter, aki csak ebből a foglalkozásból élt. Nemcsak a francia sajtónak, hanem az angol, német és svájci lapoknak is dolgozott. 1927 márciusában volt az első kiállítása, mely az új szellemű művészet nemzetközi rendezvényével kezdődött: francia, német, holland és magyar verseket szavaltak a megnyitón. (Az egyik szavalót József Attilának hívták…)

Az első album – hatvan gyermekfotó – 1933-ban jelent meg. A második, a világhírű Párizs, 1934-ben; ehhez Mac-Orlan írt elő­szót. 1936-ban pár hónapra Amerikába utazott, egy hirdető cég­nek dolgozott. Nem nagyon érezte jól magát New Yorkban, nehe­zen kezdte újra a pályáját. Mindig vissza akart térni Párizsba, de a háború közbeszólt. Hogy megéljen, kénytelen volt engedménye­ket tenni: divatlapoknak is dolgozott. Ő, aki felfedte – Bölöni megállapítása szerint – „Párizsnak rejtett, ismeretlen arcát”, New Yorkban is igyekezett hű maradni a realista, de eredeti és költői fotóművészethez – amint azt bizonyítja tavalyi kiállítása, me­lyen egy remek sorozattal jelentkezett: a Long Island-i egyetemen mutatta be a New York-i kéményeket. Csodálatos költői képek ezek, amelyek René Clairnek, a Párizsi háztetők alatt című örök­becsű film alkotójának művészetét idézik.

1963-ban újra meglátogatta ifjúsága Párizsát, ahol az a roppant nagy megtiszteltetés érte, hogy a Nemzeti Könyvtár 70 képét kiál­lította; ugyanez évben érte a másik nagy dicsőség: a 4. Velencei Fényképészeti Biennálén gyűjteményes kiállítást rendeztek mű­veiből. Capa, Brassaï, Cartier-Bresson és a világ sok kiváló fényképésze vallja mesterének illusztris hazánkfiát, akit sajnos itthon alig is­mernek, és akinek nevét az 1963-as magyar Fotólexikon meg sem említi. Ezt a csorbát kívánta ez a pár sor kiköszörülni, de persze Kertész meleg emberségű, eredeti poézissel telített művészete méltán megérdemelne külön albumot és kiállítást is!

Bajomi Lázár Endre
Ország-Világ, 1970. augusztus 26.

Az André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képei című kiállítás megtekinthető a Capa Központban.