Koholt és törékeny jövő – beszélgetés

Olvasd el a Koholt és törékeny jövő című kiállítás kurátora, Eric Lawton, és alkotói, Gustavo Balbela, Elsa Gregersdotter, Andrej Lamut, Ida Nissen és André Viking beszélgetését! A kiállítás a PARALLEL – Európai Fotográfiai Platform részeként valósult meg és a Capa Központban volt látható.

Koholt és törékeny jövő, katalógus © Capa Központ

Eric Lawton Vágjunk a dolgok közepébe. Pesszimisták vagy optimisták vagytok?

André Viking Megfelelően egyensúlyban kell tartani a kettőt.

Elsa Gregersdotter Nehéz kimondani, de, azt hiszem, pesszimista vagyok.

Andrej Lamut Alapból azt mondanám, hogy pesszimista vagyok, de bizonyos dolgokban egészen optimista tudok lenni. Ha valóban választanom kellene, akkor igen, pesszimista vagyok.

Ida Nissen Azt gondolom, hogy rám mindkettő igaz. Művészként optimistának kell lenned. Mindig bíznod kell abban, amit nap mint nap létrehozol. Ugyanakkor, ha elkezdenék túlságosan kételkedni a dolgokat illetően és elkezdenék túlságosan kételkedni saját magamban, akkor teljesen abbahagynám a munkát, ami pesszimistává tenne. Idővel megtanultam, hogy egy együttműködésben megvalósuló projekt során az a legjobb, ha bízunk az ösztöneinkben és a munka elkészítése során nem támaszkodunk túlságosan senki másra. Az egyéni elképzeléseket annyira nehéz átadni. Azaz innen nézve nekem saját magamnak kell elkészítenem a művet, ami pedig, azt hiszem, pesszimistává tesz.

Eric Lawton Hadd pontosítsam ezt a kérdést, amely egyaránt vonatkozhat a munkátokra, vagy csak úgy általában a világ állapotára. De akár arra is, ahogy a világ dolgainak alakulásával kapcsolatban éreztek.

Gustavo Balbela Mind a saját szempontomból, mind a világ állapotát illetően teljesen pesszimista vagyok. Azzal is egyetértek, amit Ida mondott, és erről beugrik egy kép is: úgy érzem, mintha egy repülőgépen ülnék, ami lángokban áll, és én próbálok kimenekülni a tűzből, de nincs hová. Még ha reménytelennek tűnik is, és nem tudom megmenteni a saját életemet, ez nem jelenti azt, hogy legalább ne próbáljam meg. A tűz egyre nagyobb, a repülőgép zuhan lefelé, de a munkának folytatódnia kell. Próbálok valami nagyon fontosat közölni, és próbálom kialakítani a kritikus gondolkodás mechanizmusát, hogy tökéletesen megértsem vezetőink alapvető mulasztásait. Ennek ellenére továbbra is pesszimista vagyok azt illetően, hogy a munka valóban érdemi változásokat eredményezhet-e a világon.

Eric Lawton Gustavo, szerintem lenyűgöző a munkád, mert a sorozatoddal kaotikus környezetként mutatod be a világot, és nem próbálod meg értelmezni annak zűrzavarát. Ahelyett, hogy kontextusba helyeznél mintákat vagy perspektívákat, melyek sokkal koherensebbé vagy érthetőbbé tennék a projektet, az sokkal inkább arról szól, hogy belemerülsz a káoszba, és átalakítod valami sokkal zűrzavarosabbá – ez váratlan megoldást kínál napjaink problémáira, legyen szó a kormány kudarcáról vagy bármilyen más, kolosszális alkalmatlanságról.

Gustavo Balbela Igen, nagyon érdekes ezt hallani. Igazából sohasem gondoltam még így erre, mert ez a megközelítés valójában teljesen ellentétes azzal, amit a munkáim túlnyomó részénél alkalmazok. Azok leginkább tiszta fotográfiai munkák. Fotográfusi tevékenységem elsősorban a városi tájhoz kapcsolódik, nagyon rendezett módon. A város tiszta és rendezett keretezésére törekszem, ami segít megérteni azt. Ezeknél a kollázsoknál azonban pont ennek az ellenkezőjét próbálom elérni. Lemondok a rendről, és megpróbálom kideríteni, tudok-e valamilyen teljesen más irányba mutató dolgot alkotni.

Koholt és törékeny jövő, kiállítás © Capa Központ
Koholt és törékeny jövő, kiállítás © Capa Központ

Eric Lawton Ez felvet egy mindenkinek szóló, jó kérdést: miért távolodtatok el a tiszta fotográfi ától vagy az objektívalapú fotográfi ától, amely valódi, élő jelenetet ábrázol, minden manipuláció nélkül? Közületek mindenki vagy szöveget, vagy archívumot használ, függetlenül attól, hogy valamilyen fizikai dologról van szó, vagy valamilyen kapott-talált szöveget használatáról.

Elsa Gregersdotter Úgy gondolom, hogy a szöveg más dimenziót tud kölcsönözni a munkának, ezért amikor szöveget és képet raksz össze, azok valami váratlant tárhatnak eléd. Szerintem jól el lehet velük játszani.

Eric Lawton Ha már szóba került a szöveg, amellyel sokan dolgoztok… Mindannyian eljátszotok azzal a képzettel, hogy amikor egyszerre több tárgyat, jelet és szimbólumot értelmezünk, ahogy azt az emberek szokták, akkor megpróbáljuk ezeket összetársítani. A vizuális műveltség pedig ahhoz, hogy megtaláljuk ezeket a kapcsolódásokat, bele van kódolva a DNS-ünkbe – de mi történik akkor, ha nem létezik az a bizonyos egy-az-egyhez megfelelés? Legtöbbször, amikor vizuális anyagokat és szövegeket nézünk, végeredményben automatikusan képfeliratokra asszociálunk, vagy szó szerint szavakká alakítjuk át a képeket. Ám közületek többen is eljátszanak azzal a koncepcióval, hogy a szöveg nem illeszkedik a képhez, hanem vagy kontrasztot alkot vele, vagy szemben áll azzal, vagy finoman árnyalja azt, ahelyett, hogy átvenné a felirat szó szerinti jelentését.

Ida Nissen Számomra az, hogy kollázzsal dolgozom, természetesen vált a művészi tevékenységem részévé, amikor elkezdtem kivágni a sötétkamrában készített fotogramokat. Valahogy organikusan alakult így. Azt hiszem, tetszett, hogy rétegekkel dolgozhatok és a különböző képek és anyagok összekombinálásának spontán jellege, valamint az, hogy láthattam, mi történik, ha összerakok különböző képeket. Az összevágás bizonyos értelemben egyfajta szerkesztést jelent. Aközben találom ki, mi legyen, miközben fizikailag vágom az anyagokat, ezért sem lennék képes sohasem például lézervágóval dolgozni. Annak ellenére, hogy egy lézervágó akár tíz másodperc alatt el tudja végezni azt a munkát, amely kézzel akár tíz órát is igénybe vehet, nem lennék elégedett a végeredménnyel. Minden a folyamatról szól, még akkor is, ha az elég fárasztó. Én jutalomnak tekintem. Egy módja annak, hogy gondolkodjak, míg alkotás közben kitalálom a formákat és a rétegeket.

Eric Lawton André, korábbi beszélgetéseink során azt mondtad, hogy a munkád terápiás hatású?

André Viking Igen, számomra az, bár valójában a projekttől függ. Szerintem a tiszta fotográfia bizonyos esetekben megfelelő eszköz lehet, ám ez a Szia „lelki társ” című projekt sokkal inkább egy terápiás élményről szól, semmint arról, hogy egyszerűen visszaugrok az időben. Górcső alá veszem a múltam, és megpróbálom megérteni a családtagjaim közötti viszonyokat, s egyben saját magamat is.

Eric Lawton Hogyan működik ez a folyamat, amikor képeket és szöveget hasonlítasz össze – szó szerinti fordítást keresel, vagy megpróbálod elmosni a kép és a szöveg közötti határokat? André Viking Különböző perspektívákat vizsgálok meg, és igyekszem megfejteni, a szöveg hogyan tud mélyebb rétegeket hozzáadni a képekhez. Először a fotográfiákat fedeztem fel, majd pár évvel később megtaláltam a leveleket. Minden réteg rendkívül személyes. Az, hogy megismertem a szüleim kapcsolatát, apám nagyszüleimmel való kapcsolatát és így tovább, segített jobban megérteni apámat és köztünk lévő kapcsolatot.

Eric Lawton Gondolod, hogy ez megváltoztatja az emlékeidet?

André Viking Véleményem szerint az emlék egy vicces fogalom, mert az lehet akár közös, kollektív emlék is; amikor képeket nézegetünk és a múltról beszélgetünk, még akár lehet is közöttünk egyetértés abban, ami annak idején történt, de valójában senki sem tudja, hogy pontosan mi történt. Ha ránézünk egy fotóra, és én például azt mondom, hogy ’Emlékszem erre a koncertre, amin voltunk,’ akkor ez az emlék beépül, már csupán az által, hogy beszélünk róla. De minden emlék kissé más és más. És tényleg vicces – ha holnap beszélsz egy emlékről, azt évekkel később már talán másként meséled el – ahogy múlik az idő, egyre inkább elfelejtjük, hogy mi is történt valójában. Az emlékek szerintem sok szempontból képesek magával ragadni az embert, és ebben a projektben pont ezt próbálom vizsgálni.

Eric Lawton Andrej, az invazív fajokkal foglalkozó projektednél fogod a fizikai tárgyakat, konzerválod és összekevered, végül valami újjá alakítod át. Szerinted maga a folyamat fontos, vagy inkább a munka végeredményére összpontosítasz?

Andrej Lamut Nem, pontosan ez a lényeg. Számomra a folyamat az egyik legfontosabb dolog. Emellett azt gondolom, hogy az alkotási módszerünk és az üzenetünk közvetítéséhez használt médium is nagyon fontos. Ezért a médium önmagában nem lehet üzenet, de támogathatja az ötleted, a koncepciódat. Ennél a konkrét projektnél nem tudnék erre a speciális papírra nyomtatni a magát a papírt alkotó invazív növények nélkül. Az egész projekt lényege csak úgy semmivé válna nélkülük. Nem állná meg a helyét. Ezért gondolom azt, hogy a médium erős tartóoszlopa a műveknek.

Koholt és törékeny jövő, katalógus, Andrej Lamut munkái © Capa Központ

Eric Lawton A befogadó számára időnként nehéz lehet megérteni azt, hogy úgy próbálsz rátalálni-fókuszálni egy mű létrehozásának a folyamatára, hogy nem szükségszerűen találod meg a megoldást végül, hiszen a világunkban sok minden egyszerűen csak fekete vagy fehér.

Andrej Lamut Fontosabb megtalálni a kérdéseket, mint a válaszokat. Ha fel tudod kelteni a néző kíváncsiságát, hogy megkérdezze: „Mi ez? Hogyan függ össze mindez? Miért pont ez a papír? Miért ez a növény?”, akkor az sokkal hatékonyabb, mint bemutatni valaminek a végeredményét. Ez sokkal fontosabb, mint azt mondani, hogy: „Erre a kérdésre ez a válaszom”. Szerintem a „Mit nézel valójában és miért?” kérdés felvetése sokkal fontosabb bármilyen válasznál. Ez a fajta művészet sokkal erőteljesebb.

Gustavo Balbela Én azt hiszem, úgy közelítem meg a dolgokat, hogy felteszem magamnak a kérdést: „Hogyan próbálhatnám meg kicsit jobban megérteni azt a világot, amelynek látszólag semmi értelme?” A munkám bizonyos értelemben választ ad erre, de olyan választ, amelyről tudom, hogy nem teljes. Olyan választ, amely még számomra sem kielégítő. Ez egy olyan válasz, amely reményeim szerint folyamatosan további kérdéseket vet fel. Ebben az értelemben tökéletesen egyetértek azzal, hogy a kérdések felvetése sokkal fontosabb. Tele vagyunk olyan válaszokkal, amelyek nem kielégítőek számunkra, bár kielégítőnek láttatják magukat. Teljesen egyetértek, bár kicsit más szemszögből közelítem meg a dolgot.

Koholt és törékeny jövő, katalógus, Gustavo Balbela munkái © Capa Központ

Elsa Gregersdotter Igen! Egyetértek Andrejjel abban, hogy a kérdések fontosabbak, mint a válaszok.

Eric Lawton Elsa, a te munkádat sokkal személyesebbnek érzem a megélt történeted szempontjából, és tudom, hogy már beszéltél arról, hogyan működhet a munka eszköze lehet a saját identitásod megkérdőjelezésének. Véleményed szerint szükségszerűen lenniük kell válaszoknak?

Elsa Gregersdotter Nem, az unalmas és fekete-fehér lenne. Nyitottabb, inkább a szürke tartományba szeretnék tartozni. Jobban vonz egy olyan válasz, amely nem igazán érhető.

Eric Lawton Miért volt fontos számodra, hogy két olyan szereplőt válassz, akik nem azok a személyek voltak, akiknek azokat a megjegyzéseket szántak, amelyeket valójában te kaptál és amelyek a fi lmed feliratát alkotják?

Elsa Gregersdotter Arra voltam kíváncsi, mi történik, ha a hozzászólások generációkat ívelnének át, mert a szereplők valamivel idősebbek nálam. Például az egyik hozzászólás egy influenszerről szól – mi történik ezzel a szóval, ha közben egy, a hatvanas éveiben járó nőt látunk? Az ebben rejlő kettősséggel akartam játszani.

Eric Lawton Észrevettem, hogy ezek mind rosszindulatú megjegyzések. Tudatos döntés volt, hogy csak olyan kommenteket használsz, amelyek egyszerre pozitívak és negatívak?

Elsa Gregersdotter Igen, szerintem tényleg vicces, ha megpróbálsz valami szépet mondani, ám végül egy durva megjegyzés sül ki belőle.

Eric Lawton Igazából kissé kegyetlennek tűntek nekem. Meglep, hogy te humorosnak érezted, de el tudom képzelni, hogy amikor a kommenteket kaptad, nem érezted annyira viccesnek azokat.

Elsa Gregersdotter Valóban nem. Amikor rólam érkeznek kommentek, az egyetlen dolog, amire emlékszem, azok a rossz részek. Amikor az emberek rólad beszélnek, mindig a rossz dolgokra emlékszel és nem a jókra. De ezek a megjegyzések ilyenek is és olyanok is. De igen, a negatívak mindig rosszabbak.

Eric Lawton Ida, a munkáidban sokat mesélsz az életutadról és arról, hogyan építed fel a saját személyiségedet az anyagokon keresztül. Hogyan döntötted el, hogy ez a tárgy vagy az a dolog, amelyet a sötétkamrába helyezel, megfelelő eszköz lesz azokhoz az ötletekhez és témákhoz, amelyekkel foglalkozni szeretnél?

Ida Nissen Ez egy jó kérdés.

Eric Lawton Emlékszem, említetted, hogy a munkádban az orchidea szimbolikája a nevedre utal.

Ida Nissen Igen, pontosan! Nehéz ügy a közvetlen ábrázolás. Akár a szimbólumok, akár a tárgyak szempontjából az az igazán fontos, hogy azok inkább sugalljanak valamit, és ne legyenek szájbarágósak. Nem vagyok híve az egyszerű értelmezéseknek, ahol az A hivatkozás egyenlő a B szimbólummal. A munkáknál az a célom, hogy olyan szimbólumokat tartalmazzanak, amelyek ahelyett, hogy konkrét dogmatikus útmutatót és felismerhető keretet adnának a műnek, folyamatosan változnak és alkalmazkodnak, és inkább egyfajta atmoszférát teremtenek a mű körül. Valamennyi szimbólum a származásommal, kulturális örökségemmel kapcsolatos kíváncsiságból és kutatásból fakad, valamint azokhoz a dolgokhoz kötődik, amelyekhez vonzódom.

Koholt és törékeny jövő, katalógus, Ida Nissen munkái © Capa Központ

Eric Lawton Ennek a vonzalomnak a forrása egyfajta zsigeri érzés, amelyet nem feltétlenül tudsz leírni, de mindenképpen belőled fakad?

Ida Nissen Pontosan! Egy-egy képnél azonnal jöhet egy olyan érzés, amely tudatalatti szinten kivált bennem valamit. Elkezdek vele foglalkozni, mert érdekesnek találom, majd elkezdem kombinálni más darabokkal.

Eric Lawton Andrej, az invazív fajokkal készített projektednél hogyan döntötted el, mi minősül idegen életformának? Ez egy absztrakt fogalom, ám már mindegyikünk számára ismerős lehet a filmekből, képregényekből, s így tovább. Mi alapján hoztad meg ezt az esztétikai döntést?

Andrej Lamut Ez néha egy sztereotípia vagy egy archetípus, valami, amiről mind azt hisszük, hogy idegen vagy nem e világról való, vagy valami, amit az elménk összekapcsol az űrben található, földön kívüli valamivel. Az alkotófolyamatom során az időt nem sajnálva megvizsgálok egy bizonyos növényt, fát vagy valami mást, és kiválasztok egy jellegzetes nézőpontot vagy részletet, amely fotográfusként megragadja a figyelmemet. Azután megpróbálom megtalálni a megfelelő megvilágítást, hogy még jobban kiemeljem ezt az idegen jelleget vagy azt a valamit, ami földöntúlinak tekinthető. A folyamat arról szól, hogyan kell megkeresni, majd ráfokuszálni valamire, ami idegenként értelmezhető. Itt sokkal inkább az általam érzékelt dolgok a fontosak és az, ahogy ezt a motívumot ábrázolom. Ez lehet egészen banális dolog is, mint például egy gesztenye, ám ha a folyamat révén idegen lényként jelenítem meg azt, akkor a nézők szemében is annak tűnhet.

Eric Lawton Motoszkált a fejedben konkrét hivatkozási pont bármilyen filmre vagy művészeti alkotásra? Mire gondoltál, amikor eldöntötted, hogy is néz ki ez az elvont idegen- esztétika?

Andrej Lamut Nehéz fölidézni, de biztosan volt néhány kisebb referenciapont. Például a sötétkamrából neked elküldött képek teljesen úgy néznek ki, mint azok a népszerű koronavírus- illusztrációk, amelyeket az elmúlt két évben mindannyian folyamatosan bámulhattunk, Minden a megvilágításon múlik – akár egy olyan egyszerű dolgot is ijesztővé varázsolhatsz, mint egy gesztenye. Ám végül is az számít, ahogy a dolgokat észleljük és kollektívan szemléljük. Saját hátterünk és történetünk alapján személyes szinten kapcsolódhatunk a művészethez.

Eric Lawton Gustavo, a tartalom kiválasztása szempontjából hogyan döntötted el, hogy mi kerüljön be a válogatásba? A képanyag kiválasztásánál konkrétan a kormányzati kudarc kaotikus képi megjelenítésének lehetőségét kerested, vagy beszkenneltél mindent, és utána döntötted el, hogy az adott megtörtént esethez mi passzol képileg?

Gustavo Balbela Ez egy nehéz kérdés, mert nem vagyok biztos abban, hogy le tudom-e írni az egyes képek kiválasztásának folyamatát. Nem feltétlenül arra törekszem, hogy a kép és szövegkivágások kaotikus jelleget öltsenek. Időnként ott van ez az érzés, máskor meg nincs. A csoportosítások és az összepárosítások nem kaotikusabbak maguknál a képeknél. Úgy gondolom, a káosz inkább a különböző elemek montázsából fakad, legyen szó akár képekről, akár szövegekről. Inkább az érdekel, hogy elsősorban mit próbálnak megjeleníteni, vagy mit próbálnak közvetíteni.

Eric Lawton Ezek szerint az újság vagy a fotográfus szándéka számít?

Gustavo Balbela Mindkettő. Időnként olyan hírekhez készítek képeket, amelyek engem pusztán mint riport érdekelnek. Ez néha még a képen sem jelenik meg transzparensen. Lehet, hogy ez akár annak is betudható, hogy magának a hírnek nincs igazán értelme, vagyis ez az, amit a néző tapasztal és én ezt próbálom megjeleníteni. Amikor a szerkesztést végzem, mindig van valami a képen, ami látszólag segít számomra megmutatni a belső vívódásomat. Ezért mindkét megközelítésmódot megpróbálom alkalmazni.

Eric Lawton Elsa, a projekteddel kapcsolatban egyetlen szó jut az eszembe, ez pedig az abszurd, amely fogalmat a kiállítás több művésze is kutatja.

Elsa Gregersdotter Az abszurditás azért fontos számomra, mert mindig szükség van valamilyen ellensúlyra. Szeretném, ha a munkáimban lenne egy kis sötétség és egy kis vidámság, pont, mint egy tragikomédiában. Azok a leglebilincselőbb részek, amikor nem tudod, hogy valójában vidám vagy tragikus.

Eric Lawton A filmed teljesen elbizonytalanítja a nézőket, és nem tudják, valamilyen tréfáról van-e szó vagy sem.

Elsa Gregersdotter Nem, a nézők valóban nem igazán tudják, mit gondoljanak, és nekem pont ezt tetszik.

Eric Lawton Honnan tudjátok, hogy készen vagytok? Van olyan pillanat, amikor határozottan ki tudjátok jelenteni, hogy befejeztétek az adott művet?

André Viking Én még egyik projektemnél sem éreztem azt, hogy készen vagyok. Folyamatosan pörgök rajtuk. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy ez egy hosszú folyamat, ahelyett, hogy egyesével véglegesíteném a dolgokat. Azt azonban már hallottam, hogy amikor könyvet készítesz az anyagból, akkor végre úgy érzed, mintha befejeződött volna a projekt.

Andrej Lamut Ez így igaz! Legalábbis velem így volt, amikor a könyvem készítettem. Mert amikor könyvet csinálsz, és kijössz a nyomdából, kezedben a bekötött, szignálásra kész könyvvel, akkor végre úgy érzed, készen vagy. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a befejezettség érzését éreztem, mert már nem lehetett rajta semmit sem változtatni. Ám ez az érzés is gyorsan elröppen, mert utána kiállításokat kell összeraknod, előadásokat kell tartanod. Amikor már nincs kedvem tovább dolgozni egy projekten, azt is mondhatnám, befejeztem. Amikor már nincs motivációd visszatérni egy korábbi projekthez, akkor azt késznek érzed. Ezen a ponton még mindig lehet kiállítást csinálni és előadást tartani, de nem kell kreatív módon foglalkoznod a témával, és ekkor már tudod, hogy tovább léptél.

Ida Nissen Igen, ahogy Andrej is mondta, amikor már nem érzel késztetést arra, hogy fontos kérdéseket tegyél fel, ami az egésznek a lényege, akkor tekinthető befejezettnek egy projekt. De még akkor sem lesz teljesen készen. Egy műalkotás létrehozása folyamatos munkát igényel, és sohasem lesz száz százalékosan hibátlan és pontosan körülhatárolható. Az ember sosem akar „túltolni” egy projektet, bár ez, ha elérsz egy bizonyos ponthoz, könnyen előfordulhat. Ekkor egy kicsit lassítani kell, tenni egy lépést visszafelé és egyben rá kell nézni az anyagra. Különösen igaz ez a kollázsoknál, mert úgy tűnhet, hogy a képek soha nincsenek készen, míg a munka egésze mégis a teljesség hatását kelti.

Eric Lawton A tiszta fotográfiával foglalkozó, objektívvel dolgozó médiaművészek miután rákattintottak a kioldógombra, 95%-ban el is végezték a dolgukat. Természetesen szerkeszthetik még a képeiket, végezhetnek rajta utólagos módosításokat, de a legfontosabb rész már megtörtént. A kollázsok esetében azonban, különösen az archív munkáknál, amikor sok, különböző darabot dolgozol össze, kevésbé egyértelműen kivehető a célegyenes.

Gustavo Balbela Igen. Ahonnan én nézem, lévén, hogy a kollázstechnikát most először alkalmaztam a művészeti gyakorlatban, idegenként közelítettem hozzá, s ezért inkább úgy működöm, mint egy egyszerű fotográfus. Egy-egy darabon néhány napig, legfeljebb egy hétig dolgozom, ezután elfáradok, és tovább lépek. Még mindig inkább egy kísérleti folyamatnak tűnik ez az egész, ahol konkrét, fontos kérdéseket próbálok megválaszolni, minden alkalommal többszöri nekifutás mellett. Azután hátrébb lépek, és eltűnődöm azon, hogy vajon elégedett vagyok-e a javasolt válaszokkal. Ha a kérdés már nem érdekel tovább, akkor érezhetem úgy, hogy készen vagyok. Régi projekteket is elővehetek, de ha a kérdések már nem váltanak kis semmit belőlem, akkor valami másra összpontosítom a figyelmemet.

Elsa Gregersdotter Olyan érzés, mintha sohasem lennél valóban kész. Mindig lehet még javítani valamin. Azonban, amikor látom a munkámat egy kiállításon, akkor legalább úgy érzem, hogy az az adott helyiség számára készült. Végső soron mindig lehet még változtatni-finomítani valamennyit a munkán.

Eric Lawton Volt-e valamilyen konkrét esemény vagy jelentőségteli dolog a múltadban, amelyre kifejezetten reflektálni akartál a műveidben? Ez lehet bármi, az egészen személyestől a kollektív eseményekig bármi.

Gustavo Balbela Az én projektemet határozottan befolyásolta a világjárvány. Az elején nagyon megszenvedtem a baráti összejövetelek hiányát. Az a tény, hogy nem készítettem képeket a szabadban, kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy átváltottam a kollázsok készítésére. Ez nem konkrétan magáról a járványról szól, hanem sokkal inkább a globális és strukturális kudarcokra reflektál, az azokra adott válaszként.

Eric Lawton A sorozat készítésének folyamata megváltoztatta a jövővel kapcsolatos gondolataidat vagy még inkább pesszimistává tett?

Gustavo Balbela Nem tudom biztosan. Azon biztosan változtatott, hogy miként tekintek az újságokra és általában a hírekre. Sokkal inkább tudatosította bennem, milyen kihívásokkal kell szembenézünk, és hogy mennyire fontos kritikusan szemlélni a dolgokat.

Eric Lawton Bár mindannyian teljesen különböző témákon dolgoztok – az invazív fajoktól kezdve a kormányzati kudarcokig, vagy akár a saját múltra és a különböző családi traumákra reflektálva –, azt gondolom, van valami egység, összetartás abban, ahogyan a már meglévő anyagokat használjátok. A talált fizikai archívumokat valami teljesen újjá alakítjátok át. Éreztek valamilyen hasonlóságot egymás munkáiban?

André Viking Én láttam némi kapcsolatot a sajátom és Elsa munkája között. Elsa említette, hogyan alkalmazza a humort a kontraszt növelésére, és hogyan nyer a munkája új dimenziókat a szöveg hozzáadásával. A humor az én projektemnek is nagyon fontos része. Terápiás hatású, mert újabb jelentésréteggel gazdagítja azt, miközben bizonyos képek többnyire csak egydimenziós olvasattal rendelkeznek. Fontos, hogy szép dolgokra emlékezzünk. Ha egy traumatikus kép vagy elképzelés túlságosan nyomasztó, akkor nem lesz olyan kapcsolódási pont, amely nélkül nem tudsz kapcsolatot teremteni a közönséggel, aki először találkozik a munkáddal.

Koholt és törékeny jövő, katalógus, André Viking munkái © Capa Központ

Eric Lawton A humor köztudottan nehezen integrálható elemet jelent a művészek számára.

André Viking Az biztos, hogy nehéz egyensúlyban tartani. Az apám által anyámnak és a nagyszüleinek írt levelekből származó szövegtöredékekben valójában sok humor volt. Úgy éreztem, hogy fontos bemutatni ezt a nem várt érzelmet, mert a humor segítségével közösen tudjuk feldolgozni a traumát.

Eric Lawton A családod fogékony volt a projektre?

André Viking Igen, a projekt előrehaladtával egyre nyitottabbá váltak. Azt hiszem, igazából nekem volt nehezebb, ami meglepett. Kezdetben csak a képek voltak meg, és ezekből állítottam össze egy könyvmakettet (dummy), de éreztem, hogy valami hiányzik a történetből. Miután előkerültek a levelek, sokkal érdekesebbé váltak a dolgok. Voltak közöttük szerelmeslevelek is, tele az apám és az anyám közötti meghitt pillanatokkal. Egyrészt egy kicsit kívül esik a komfortzónámon, hogy valami ennyire személyeset nyilvánosan bemutassak. Másrészt viszont, pont azért, mert ennyire személyesek ezek a levelek, és mivel nem a falra vagy egy kiállításba szánták őket, nagyon működik a dolog. A családtagok között íródtak, ők voltak az eredeti címzettek. Ám ennek a projektnek köszönhetően a nézők anélkül tekinthetnek bele a családtagok közötti meghitt pillanatokba, hogy ezzel kihasználnák őket.

Gustavo Balbela Szerintem a kontextusváltás témája az, ami közös az én és a többiek munkáiban. A sorozatom lényegében arról, hogy elmozdítom a dolgokat az eredeti helyükről – az újságokból származó képeket és szöveget átviszem egy kollázsfalra. Közelebb hozom egymáshoz azokat a dolgokat, amelyek általában nem kerülnének egymás mellé, így a nézők kénytelenek elgondolkodni az új összefüggéseken. Úgy érzem, a többségünk ezt csinálja, nyilván különböző hangsúlyok mentén és más célok szerint, de az eljárásainkat, módszereinket tekintve van valami hasonló a változó kontextusok gesztusában.

Eric Lawton A művészek rendelkeznek azzal az egyedülálló képességgel, hogy kapcsolatokat teremtenek ott is, olyan dolgok között is, ahol mások nem vesznek észre semmit. A projektjeitek kidolgozása során volt-e valamilyen irodalom vagy zene, amely hatással volt rátok?

Gustavo Balbela Számomra létezik egy fontos dalszövegrész Tom Jobim Águas de Março [Március vizei] című dalából (Ez a mély rejtély, / ez a ’tetszik vagy nem tetszik’), amelynek egy részletét felhasználtam az egyik művemben (Curitiba, PR, Brasil), és amely a bossa nova mozgalomból származik.

Eric Lawton Szeretem a bossa novát.

Gustavo Balbela Igen, az utóbbi időben én is nagyon megszerettem ezt a műfajt. A zene egészen a mai napig szorosan kapcsolódik Brazília történelméhez. Nagyon sok furcsa kapcsolat van a műfaj mozgalma és annak a diktatúra előtti időszakban való megjelenése között. Például az a ház, ahol a bossa nova műfaj legjelentősebb zenészei komponáltak, örömzenéltek vagy a zenéjükön dolgoztak, az utca túloldalán, azzal a házzal átellenben volt, ahol az első diktátor lakott. Rengeteg ilyen ellentmondás merül fel. Emellett Bertolt Brecht Háborús kiskáté című műve is inspirált, amely a montázs klasszikus példája. Brecht ebben a II. világháborúból származó újságkivágásokkal dolgozott, és rövid verseket írt azokhoz. Végül szeretném megemlíteni Serge Latouche A nemnövekedés diszkrét bája című művét, amely felnyitotta a szememet korunk abszurditására. Nagy hatású könyv, amely rádöbbentett arra, hogy a legtöbb hétköznapi dolog valójában mennyire értelmetlen.

André Viking A könyv, amely megihletett, és remek bevezetésnek bizonyult a töredékek világába, Anne Carson Ha nem, tél: Sappho töredékei című könyve volt. A Sappho költemények fordításait tartalmazó könyv lenyűgöző volt, mert Carson főként a régi időkből származó verseket fordította le, amelyek részben megsemmisültek. A könyv egészében végig csak szövegtöredékek találhatóak, sohasem a teljes vers. Ez azért ragadott meg, mert el kell képzelned, milyen lehetett a hiányzó többi rész.

Ida Nissen Ennél a projektnél a kézművességre mint kollektív emlékre, élményre fókuszáltam, amely generációkon átívelve hat, ezért rengeteget régi kézművességről és népművészeti hagyományokról szóló könyvet olvastam el.

Elsa Gregersdotter A költészet inspirált – a rengeteg tartalommal megtöltött, rövid szavak olvasása. Megnéztem Elis Burrau svéd költő és Helga Härenstam művésznő műveit. Helga nagyon szórakoztató módon játszik szavakkal és képekkel.

Andrej Lamut Számomra ez a projekt kicsit más volt, mert egy megvilágosodásszerű ötletből indult ki. Ezért nem igazán rendelkezem konkrét referenciaponttal. Sokkal inkább arról a folyamatról szól, melynek során ezeket a növényeket vizsgáltam, körbejártam – majd kiszedtem a saját környezetükből és hazavittem őket. Inkább az általam fényképezett, tényleges objektum megfigyeléséről szól, semmint, hogy közvetítsek bármit.

Eric Lawton Köszönöm mindenkinek!

Leave A Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük