2019-ben jelent meg Keleti Éva, a hónap alkotójának Élet/Képek című albuma – most bemutatunk egy válogatást a kötetben szereplő képekből és néhány részletet a benne olvasható szövegekből.
Az élet ünnepe
Mindent elmond az Élet/Képek készítéséről, amit Nyilassy Lili, az album tervezője az egyik közösségimédia-felületen a kész kötetet bemutató fotója mellé írt: az idei love project elkészült. Ritka dolog, amikor egy könyvről, pláne olyan 320 oldalas (faj)súlyos könyvtárgyról, mint Keleti Éva két éve megjelent albuma, mindenkinek, aki részt vett a projektben, a kellemes és inspiráló közös munka jut az eszébe. A Műcsarnokban 2019 év végén nyíló nagy retrospektívhez kapcsolódott ez a love project. Szinte minden jól sikerült és az ügy hasznára vált, ami végül megvalósult és bekerült a kötetbe. És az is, ami kimaradt. Nagy, okos(kodó) tanulmányok terveződtek például, de aztán inkább helyet adtak a képnek szerény bevezetővé meg rövid képes életrajzzá szelídülve. A művész és az olvasó nagyközönség szempontjait minden elé helyezve.
A képválogatás, persze, így is sanyargatón nehéz volt, mert folyton a mit hagyunk ki kérdése gyötörte a szerkesztőt. Ám amikor a végső válogatás megszületett, a koherens életmű szinte maga tervezte meg az album szerkezetét. S adott a több évtizedes nagyon is változatos tematikájú oeuvre-nek meghatározó és egységes hangulati tónust. Az akkor kilencven felé közelítő fotográfus esetén szinte mindenki a magas kort emlegette ámuldozva, de a könyv rácáfolt a közhelyes megközelítésre.
Van, akinél az életkor nem tényező, csak életrajzi adat – ilyen Keleti Éva is, aki több évtizedes szünet után ragadott újra fényképezőgépet. Ott folytatja, ahol abbahagyta: évtizedek alatt fölhalmozott tudással, de mai érzékenységgel. Manapság már mind képekben beszélünk, így üzenünk a világnak – ő azonban már fél évszázada vallja: kép és a szöveg egyenrangú. Már akkor képes volt egyetlen kattintással történeteket megőrizni, elkapott pillanatokkal érzelmeket átadni, portréfotókkal a lelkekbe látni, amikor sokan még álmodni sem mertek hasonlóról. Régi fotói modernek és ismerősek, új képein pedig felértékelődik a jelen. Keleti Éva képi univerzuma átértelmezi az időt. És ünnepli az életet. (Szarka Klára fotótörténész, az album szerkesztője)
Gyerekként, szülei, 1944-ben olyan helyre menekítették, ahol az első nap az az érzése támadt, ott nem lesz jó. Hazaszökött. Másnap a nyilasok betörtek a házba és az összes gyereket megölték. Ezután indokolt a kérdése: mi végre maradtam életben? Ki vagyok én? És amire azt írtam, feldolgozhatatlan, arra neki ott van a fotográfia mint a kérdésre újra és újra választ ígérő csodálatos műfaj. Ami képes mélyen emberi, humanista válaszokat adni azoknak a képnézőknek is, akik talán nem is teszik fel az önvizsgáló kérdést. A „külső” világot Éva képcsinálással, empátiájával:„belső képpé” interiorizálja. Nemcsak saját lelki harmóniájának forrása ez, de fotói szemlélőinek közönyét legyőző, a belső út zárt kapuin áttörő alkotások. A „hiteles” kép békekövetei legyőzik a „hamisat”.
[…]
Más lett a képhordozó is – a film fizikailag eltehető volt, a kép mintegy alkimista műveletben jött elő. Ma letöltünk, winchesteren, felhőben tárolunk. Az „oly távol és oly közel” viszonyát – Éva egyik emlékezetes kötetének címe éppen ez – új dimenzióban kell megfogalmazni. Sikerül neki: a géppel, technikával való közeli viszonynál a képkészítő és témája/modellje/riportalanya közötti intim viszony az igazi tét. Ez nála nem változott, Éva ebben a legfontosabb képcsináló kérdésben magabiztos, otthonos maradt. Empatikus, személyes viszonyt tud létrehozni, villanásnyi reflexidővel megérzi a termékeny pillanatot, amely kétszáz éve, Lessing óta létező esztétikai fogalom, és szerkesztőként is képes gazdálkodni az eredménnyel. (Részletek Szegő György előszavából)
Nézd meg Keleti Éva, 2021. szeptember hónap alkotójának többi posztját is!