A Capa Központ 2021-es Futures-tehetségei: Zoltai András

A FUTURES projekt egyik fő célja feltörekvő tehetségek felfedezése és a nemzetközi fotográfiai életbe, különös tekintettel a műtárgypiacra való bevezetése. A 2021-ben kiválasztott öt feltörekvő fotográfus a magyar fotográfiát és a Capa Központot képviselheti az idei FUTURES – Európai Fotográfiai Platformon.

Zoltai András

Zoltai András (1990) Budapesten élő szabadúszó dokumentarista fotográfus. Felsőfokú tanulmányait angol nyelven hallgatta a Budapesti Gazdasági Főiskolán és közgazdász diplomát szerzett. A főiskolai évek alatt kezdett mélyrehatóbban foglalkozni a fotográfiával, majd alkalmazott- és reklámfotósként dolgozni. Fotográfiai szaktanulmányait a Bálint György Akadémián (MÚOSZ) végezte fotóriporter szakon. Kíváncsisága, utazásai és nyitottsága alapozza meg fotográfiai képi világát. A klasszikus dokumentarista fotográfiából merít, munkamódszere a személyes involválódásra való törekvés. Képeiben szociálisan érzékeny témákra fókuszál és meggyőződése, hogy a fotográfia nyelvén elmesélt történetek megváltoztathatják a világot. 2019 mérföldkövet jelent a karrierjében, amikor is elnyeri a Magyar Sajtófotó pályázat első helyezését az Örményországban készített sorozatával. Ugyanebben az évben kiválasztják a NIKON-NOOR mesterkurzusára Szófiában. Ezek hatására kezd el még céltudatosabban foglalkozni a dokumentarizmussal, amely megalapozza filmre fotózott anyagainak hangulatát. Indiában készülő, klímaváltozással kapcsolatos sorozatával, amelyben a Brahmaputra folyó környezeti problémáit vizsgálja, rangos állami és nemzetközi ösztöndíjakat is elnyer. Jelenleg is ennek a történetnek a folytatásán dolgozik.

Zoltai András © Bácsi Róbert László

Mikor és hogyan találkoztál először a fotográfiával? 

Zoltai András: Klasszikus sztori: gimnazista lehettem, amikor Nagypapám nekem adta a Zenit fényképezőjét, amire egyből felcsillant a szemem. Volt egy szekrénye, amiből egyre több objektív és gépváz került elő, végül ott álltam egy tucat fotós cuccal, és azt sem tudtam, hogy kell használni. A kezdeti fellángolás és pár tekercs film után más pályára terelt az élet. Egyetemi tanulmányaim (közgazdász) során kicsit háttérbe szorult a fotó, talán a suli vége felé vettem meg az első komolyabb analóg gépemet egy haverom ajánlására. Az egyetemmel párhuzamosan pedig elkezdtem asszisztenskedni Talabér Géza műtermében. Talán ott pecsételődött meg a sorsom. Akkoriban sokat jártuk az utcákat és fotóztunk mindenféle cél nélkül. Szép időszak volt, de éreztem, hogy tovább kell lépnem a fotográfiában, és hogy érdekel egy komplexebb történetmesélés. 2014-ben a semmiből jött egy önkéntes fotós lehetőség Olaszországban, amire azonnal igent mondtam. Az ottani tanárok és önkéntesek ismertették meg velem igazán a dokumentarista fotográfia világát, nagyon jó kis társaság volt. Miután hazatértem, az akkori barátnőm unszolására beiratkoztam a MÚOSZ-ba, és onnan már nem volt visszaút.

© Zoltai András

Miért és hogyan vált fontossá számodra?

Z.A.: Sok időnek kellett eltelnie, hogy igazán megértsem, pontosan mit akarok a fotográfiától. A húszas éveimben gyakorlatilag megszállottan utazgattam, és arra jöttem rá egy idő után, hogy ezt nem is lenne olyan rossz összekötni a fotóval. Az ötlet jó volt, csak fogalmam sem volt, hogyan kellene elkezdeni. Közben alkalmazott munkákat vállaltam és egyre több megkeresés jött magazinoktól, ügynökségektől. Élveztem csinálni, és a megélhetésem is biztosítva volt. Azonban azt vettem észre, hogy amit igazán fotóznék magamnak, azzal már nincs is időm foglalkozni. Valahol mélyen éreztem, hogy szeretnék bemutatni még el nem mesélt történeteket, de hiányzott belőlem a tapasztalat. A belső áttörés talán az örmény anyagomnál történt meg. Többször utaztam vissza Örményországba, amíg rátaláltam a témára (vagy a téma talált rám). Ekkor mondtam ki először, hogy ebbe most fejest ugrok és végigcsinálom. Emlékszem az érzésre, amikor Jereván és Gyumri között félúton, a semmi közepén feleszméltem az iránytaxiban, hogy végre azt csinálom, amit mindig is szerettem volna és százhúsz százalékosan koncentrálhatok a feladatra. Ezt a sorozatomat díjazták és publikálták is. Ez megerősített abban, hogy érdemes folytatnom. Azóta érettebb lettem, és kikristályosodtak bennem az irányvonalak, a fotográfia pedig még fontosabb része lett az életemnek.

© Zoltai András

Miként látod a fotográfiához fűződő viszonyodat, hogyan használod ezt a médiumot?

Z.A.: Kis túlzással függő viszony. Gyakorlatilag mindennap ezzel foglalkozom, akkor is, ha nem fotózok: inspirálódok mások munkáiból, albumokat rendelek, témák után kutatok, csesztetem az épp elromlani akaró kameráimat, negatívokat szkennelek, szervezem a következő útjaimat, pályázatokra jelentkezek, fotós kollégákkal eszmét cserélek, filmeket tesztelek, békeidőben kiállításokra járok. Néha túlzottan imádom, néha tiszta szívemből gyűlölöm és telítődök. Szerencsére a nap végén azért mindig helyreáll az egyensúly. Anyagaimat legtöbbször középformátumú filmre fotózom, aminek egyébként nem tulajdonítok nagy jelentőséget, azon kívül, hogy elképesztően gyönyörű. A film használata nálam a fotózás folyamatát lassítja, megnyugtat, ami a magam fajta kapkodós, türelmetlen figuráknak kifejezetten segít jobban megérteni, hogy mit is akarnak bekeretezni és exponálni ebből a világból. A fotográfiában megvan a potenciál a folyamatos fejlődésre, és mindennap érzem, hogy a fotózás stimulálja a világ iránti kíváncsiságomat.

© Zoltai András
© Zoltai András

Milyen kérdések foglalkoztatnak leginkább általában, és hogyan reflektálsz ezekre a munkáidban? 

Z.A.: Jelenleg leginkább az eltűnőben lévő dolgok foglalkoztatnak, és azok vizuális konzerválása. A saját szubjektív szűrőmön keresztül próbálok olyan marginális társadalmi és környezeti problémákra reflektálni, amelyek visszafordíthatatlan következményekkel járhatnak az emberiség számára és éppen nincsenek annyira szem előtt. Földünk környezeti válságáról bőven van mit mutatni és kicsit felelősségemnek is érzem egy-egy ilyen történet elmesélését. Utazásaimból szeretek meríteni, csavarogni, megfigyelni a világban, involválódni más emberek életébe, megismerni a problémáikat. Ekkor születnek a legjobb ötleteim. A világjárvány ilyen szempontból egy kicsit megtorpantott, de az örökös ars poeticám itt is abszolút érvényes, miszerint: teher alatt nő a pálma. Hazai tematikában például még bőven van tennivalóm, dolgozok is rajta, hogy áttörjem ezt a gátat magamban.

Hogyan látod a fotográfia jelenlegi helyzetét, illetve jövőjét?

Z.A.: Elképesztően gyors a tempó a nemzetközi és a hazai közegben is. Futószalagon bukkannak fel jobbnál jobb fotósok. Ez egy feszült versenyhelyzetet eredményezhet. Néha csak kapkodom a fejemet, hogy már megint egy új irányzat, koncepció vagy megközelítés bontakozott ki egy adott témáról. Kezdetben ez frusztrált, mert azt az érzetet keltette bennem, hogy én nem tudok ennyire gyorsan megújulni. Mára teljesen megbékéltem ezzel, mert rájöttem, hogy mindenkinek a saját ritmusában kell alkotnia. Egy fiatal forográfusnak a karrierje hajnalán zavarba ejtő lehet ez a rengeteg anyag, ami nap mint nap a szeme elé tárul. Ezt meg kell tanulni kezelni és egy saját képi világot kialakítani. Egy világ fordult meg bennem, amikor részt vehettem a NOOR ügynökség mesterkurzusán, ahol prominens fotográfusoktól tanulhattam a nyitottságot, a szakmán belüli összetartást, és hogy mindig higgy a megérzéseidben, de legfőképp magadban. Kívánom a fotográfiának, hogy ebbe az irányba haladjon a jövőben és akkor nagy baj nem lehet!

© Zoltai András

Min dolgozol most, mik a terveid a közeljövőben?

Z.A.: Szeptember közepén jöttem haza Indiából. Majdnem két hónapot töltöttem el a világ legnagyobb folyami szigetén, Majulin, amely egyes kutatások szerint el fog tűnni a talajerózió partra gyakorolt hatása miatt. A világjárvány előtt kezdtem el foglalkozni az Északkelet-Indiában elterülő Brahmaputra folyóval és az árterületen élő emberek életével. A folyó ökológiai egyensúlya lassan felborul és emiatt rendkívül instabil a térség helyzete. A klímaváltozás okozta egyre váratlanabb monszunidőszakok és az ezzel járó árvizek veszélyeztetik az ott lakó emberek lakóhelyét. Alapvetően ezt a megkezdett munkát szeretném folytatni a következő időszakban. A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjnak köszönhetően idén biztosabb lábakon álltam és minden járványügyi nehezítés ellenére sikerült folytatnom a projektet. Rengeteg kihívás elé állított az élet, de végre tudtam fotózni és ez újabb motivációt adott a folytatásra. Terveim szerint novemberben ismét visszautazok. A szigetet sújtó természeti hatásokat, a folyóval való kapcsolódást fogom kutatni a dokumentarista fotográfia eszközeivel és körbejárni egy olyan globális problémát, amely hamarosan minket is érinteni fog.

© Zoltai András
© Zoltai András
© Zoltai András

Ismerd meg a Capa Központ többi Futures-tehetségét is!

Leave A Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük