A Capa Központ szakmai zsűrije 2026-ban is kiválasztotta azt az öt feltörekvő hazai fotográfust, akik kiemelt támogatásban részesülhetnek a nemzetközi FUTURES platformon való részvétel által. Cikksorozatunkban különféle perspektívák mentén mutatjuk be a fiatal tehetségeket. Írásunk mindig egy előzetes interjún alapszik, melynek során a művészeket pályájuk alakulásáról, a fotózáshoz fűződő viszonyukról, kedvelt témáikról és a jövőbeli terveikről kérdezzük.

Cikkünkben ezúttal Szabó Emma munkásságába nyújtunk betekintést.

„A fotográfiában azt szeretem, hogy spontán. Egy pillanat alatt kell döntéseket hozni, ugyanakkor rendkívül erős pszichológiai jelenlétet kíván. Különösen a dokumentarista fotográfiában nemcsak képeket készítesz, hanem kapcsolatokat építesz, embereket próbálsz megérteni, bizalmat teremteni. Talán ez az, ami igazán közel áll hozzám. A fotó számomra ezért vált fontossá: mert nem magányos műfaj. Sokkal inkább találkozásokból, figyelemből és kíváncsiságból épül fel. A fényképezőgép számomra elsősorban ürügy arra, hogy közelebb kerüljek más emberek történeteihez.”

Szabó Emma képalkotás iránti érdeklődése már óvodás korában meghatározóvá vált. Az általános iskola végén kezdett el fotózni, majd a művészeti középiskolában vált a fényképezés a fő kifejezési eszközévé. „Az óvodából szinte minden fotón az látszik,hogy egy asztalnál ülök és rajzolok a színváltós ceruzáimmal. Alsó tagozatban a tanáraim és még aziskolai büfé vezetője, Ica néni is »művésznőnek« szólított. Gyerekként több iskolai és országos rajzversenyt nyertem, de visszagondolva nem is annyira arajzolás érdekelt, hanem maga a képalkotás. Szerettem különböző anyagokat használni, tárgyakatragasztottam a képekre, kevertem a technikákat. Már akkor inkább a vizuális gondolkodás vonzott,mint egyetlen médium. Az általános iskola elvégeztével a nulladik évfolyamot még gimnáziumban kezdtem, de nagyon hamar éreztem, hogy nem ez az én közegem. Átmentem egy művészeti középiskolába, ahol végülérettségiztem. Ez egy ösztönös döntés volt – egyszerűen azt éreztem, hogy ott leszek a helyemen. (…) Ahogy egyre többet dolgoztam különböző vizuális technikákkal, fokozatosan világossá vált számomra, hogy a grafika vagy a festészet nem az én nyelvem. Inkább a gyors, intuitív döntések állnak közel hozzám, a fotográfia pedig pontosan ezt a fajta működést kívánja meg.”

A fotográfia organikus módon vált egyre fontosabbá a számára, bár családjában nem voltak művészeti előzmények. Közeli hozzátartozói vállalkozóként dolgoznak, így látásmódjukat inkább a gyakorlatias gondolkodás határozza meg.„Néha elgondolkodom rajta, hogy negyedik gyerekként talán éppen ezzel szemben próbáltam meghatározni magam. Ugyanakkor valószínűleg édesanyámnak is sokat köszönhetek. Két bölcsészdiplomája van, de háztartásbeliként nevelt minket, és mivel késői gyerek vagyok, mindig azt éreztem, hogy szeretné minél hamarabb átadni mindazt, amit a világról gondol. Valószínűleg ez a szellemi közeg is hozzájárult ahhoz, hogy végül a művészet, azon belül pedig a fotográfia felé fordultam.”

Emma 2023-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia alapképzésén, 2026 pedig ugyanitt szerezte meg mesterdiplomáját. Munkásságában kiemelt szerepet kap az identitáskeresés kérdése, illetve az egyéni tapasztalatok és a társadalmi folyamatok összefüggéseinek vizsgálata.A fotográfiára elsősorban eszközként tekint, amely lehetőséget ad különféle kérdések feltevésére és történetek elmesélésére. Sorozatival olyan helyzeteket szeretne megmutatni, amelyek segíthetnek árnyaltabban gondolkodni a közös valóságunkról.  „Kezdetben saját, személyes történetekből indultam ki, elsősorban a családi történeteimmel, az identitásommal és a generációkon át öröklődő mintázatokkal foglalkoztam. Ezeken keresztül próbáltam megérteni bizonyos helyzeteket, érzéseket és viszonyokat. Idővel azt vettem észre, hogy ugyanazok a kérdések már nemcsak rólam szólnak, hanem tágabb társadalmi jelenségekre is reflektálnak. A személyesből fokozatosan közös tapasztalat lett. Fontosnak tartom, hogy mielőtt a világról állításokat fogalmazok meg, először magamban próbáljam tisztázni őket. Azt hiszem, ettől válhat egy munka hitelessé. Nem szeretnék kívülállóként beszélni olyan dolgokról, amelyekhez nincs személyes viszonyom – számomra a fotográfia mindig ebből a belső munkából indul ki. Az utóbbi években egyre inkább társadalmi kérdések foglalkoztatnak.”  Személyes életélményei, köztük korai anyasága egyaránt meghatározzák vizuális világát: „Nagyon fiatalon lettem édesanya: tizenkilenc éves voltam, amikor megszületett az első gyermekem, huszonkét évesen pedig a második. Akkor az egyik legerősebb motivációm az volt, hogy megszakítsam azt a mintázatot, amelyben én magam felnőttem, és a saját utamat járjam. Azt hittem, ezzel sok minden egyszerűbb lesz. Nem lett az. Inkább újabb kérdések jelentek meg. (…) Visszatekintve azt látom, hogy valójában minden sorozatom ugyanazt a kérdést járja körül: hogyan hatnak ránk azok a rendszerek – a család, a társadalom vagy éppen az online tér –, amelyekbe beleszületünk, és van-e lehetőségünk ezeket tudatosan átírni.”

Az utóbbi években az érdeklődése egyre inkább a kortárs fiatalok felé fordult. Jelenlegi, hosszú távú But Do You Like Me? című sorozatában azt vizsgálja, hogyan formálódik a Z és az Alfa generáció identitása, milyen szerepe van ebben a családi örökségnek, a közösségi médiának és a társadalmi elvárásoknak.  „Nem dokumentálni szeretnék egy generációt, hanem bizalmi kapcsolatokat kialakítva közel kerülni azokhoz a történetekhez, amelyek sokszor láthatatlanul ismétlődnek generációról generációra.”

A három éven át készített projekthez tartozik egy fotókönyv is, amelynek a grafikai koncepcióját a Tóth Péter készítette, a bevezetőjéhez pedig Parragh Peti írt slam poetry szöveget.

Fotográfiai munkásságát leginkább filmek, filmrendezők és könyvélmények inspirálják: „Nagyon sokat tanulok a filmrendezőktől arról, hogyan lehet feszültséget építeni, hogyan működik egy kép dramaturgiája, vagy hogyan lehet a kimondatlan dolgokat láthatóvá tenni. Kedvenc rendezőim közé tartozik Michael Haneke, Yorgos Lanthimos, Lars von Trier, Joachim Trier, Ingmar Bergman, SofiaCoppola, David Lynch, Ulrich Seidl és Roy Andersson. Bár nagyon különböző alkotók, közös bennük, hogy érzékenyen és gyakran kíméletlen őszinteséggel vizsgálják az emberi kapcsolatokat és a társadalmi működéseket. Ez a fajta szemlélet közel áll hozzám. Sokat olvasok is, elsősorban pszichológiát és társadalomtudományi témájú könyveket. Dr. Máté Gábor munkái régóta meghatározóak számomra, mostanában pedig Steigervald Krisztián generációkutató írásai foglalkoztatnak. Legutóbb Babarczy Eszter Apám meghal című könyvét olvastam. Sok párhuzamot éreztem az ő története és a saját életem között, ezért különösen közel került hozzám.”

Az utóbbi időben Tombor Zoltán Lost and Found című kiállítása volt rá a legnagyobb hatással: „Erős vizuális élmény volt, de leginkább az fogott meg benne, ahogyan a személyes történetén keresztül tudott általánosabb kérdéseket felvetni – ez a megközelítés rám is jellemző.”

A mesterképzés elvégzését követően Emma felvételt nyert a MOME Doktori Iskola multimédia képzésére, ahol kutatásait továbbra is a társadalmi kérdések, az emberi kapcsolatok és a generációs mintázatok vizsgálata köré szeretné építeni, immár azonban nem kizárólag a fotográfia eszközein keresztül. A tervei között szerepel második fotókönyvének, a But Do You Like Me?  című munkának a nemzetközi bemutatása, a DLA képzés mellett pedig tanítani is szeretne. „Jó lenne, ha a következő időszak egyszerre szólhatna az alkotásról, a kutatásról és a tanításról. Közben viszont van egy sokkal személyesebb tervem is. Az elmúlt évek nagyon intenzívek voltak, ezért most szeretnék egy kicsit visszatalálni magamhoz. Szeretném, ha a gyerekeim nem egy állandóan gondolkodó, feszült embert látnának bennem, hanem valakit, aki nyugodtabban tud jelen lenni. Most valahogy ezt a békésebb attitűdöt próbálom megtalálni.”

Szabó Emma | Web | Instagram

A Capa Központ 2017 óta minden évben pályázatot hirdet a FUTURES európai fotográfiai platformban való részvételre. Az intézmény a 21 európai partnerből álló hálózat egyetlen magyar képviselője. Az Európai Unió – Kreatív Európa programjának társfinanszírozásában megvalósuló projekt célja, hogy felhívja a figyelmet Európa tehetséges, feltörekvő fotográfusaira. A beérkezett pályázatokat mindig egy 5 tagból álló szakmai zsűri bírálja el.

A Capa Központ szakmai zsűrijének tagjai 2026-ben:
– Kopin Katalin, a Capa Központ kurátora
– Mucsi Emese, a Capa Központ kurátora
– Rechnitzer Zsófia, a TORULA művészeti vezetője, a Rechnitzer Galéria tulajdonosa
– Szalai Dániel, fotográfus, képzőművész, a MOME doktorandusza, FUTURES Talent 2020
– Virágvölgyi István, a Capa Központ művészeti vezetője

FUTURES | Európai Fotográfiai Platform