A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Fazekas István a Párizsban készült Mellékutcák és a koronavírus-járványra reflektáló Lenyomatok című sorozatából mutat be képeket.

Mellékutcák

2014-ben az NKA André Kertész-ösztöndíjának köszönhetően két hónapot tölthettem el Párizsban. A témaválasztásért Gera Mihálynak és Murányi Gábornak tartozom köszönettel. Az eredeti elképzelés szerint a képeimmel turisztikai, urbanisztikai és építészeti szempontok alapján mutattam volna be Párizs kevésbé ismert részeit. A város idegenforgalmi szempontból a világ legkedveltebb helye, hiszen évente harmincmillió turista látogatja meg, akiknek a többsége pontosan meghatározható útvonalon közelít meg pontosan meghatározható helyeket. Ennek következtében rejtve maradnak előttük azok a turistacélpontok közelében található kis utcák – illetve ezek nélkülözhetetlen szerepe a város mindennapi életében és az ott élők hétköznapjai –, melyeknek a bemutatása tervezett munkám feladata lett volna.

A halászó macska uccája című könyvet Földes Jolán írta a harmincas évek közepén: „Párizsban van, a Szajnára fut ki. Harminc méter hosszú és két lépés széles, olyan, mint egy sötét, keskeny hegyszoros. Hontalan orosz bankár és spanyol anarchista, litván tanár és görög kereskedő és még egy sor száműzött lakik errefelé. Közöttük és velük pedig egy magyar munkáscsalád él itt, és nem is él rosszul. Szorgalmasak és életrevalók, a gyerekek francia iskolába járnak, úr lesz belőlük. Életük egyszerű volna és tiszta, és a hontalanság csöndes bánatában is megbékélt, ha időről-időre közbe nem szólnának a nagyvilág történései”. Az utca pár méterre található a Notre-Dame-tól, és az idézett, 1936-os fülszöveg alapján is ideális helyszínnek tűnt a témaválasztás szempontjából. Érkezésemet követően azonnal felkerestem a kis utcát. Sajnos azzal kellett szembesülnöm, hogy Földes Jolán szavai cseppet sem túlzóak, és az utca valóban két lépés széles. Ráadásul az említett családoknak vagy a „hontalanság csöndes magányának” a nyomát sem leltem a környéken. A turisták és a turizmus feltétel nélküli kiszolgálásáról szólt minden, amivel ott találkoztam. Úgy éreztem, hogy az egész város, a benne élő emberekkel, mind mellékutcában halad. Én magam is mellékutcába kerültem. Nem szerettem volna eltérni az eredeti munkacímtől, de azt sem, hogy címnek megfelelő képekre Párizs külvárosi részében találjak rá. Fizikai értelemben tehát maradtam az eredeti elképzelésnél, azonban munkám az emberi mellékutcák dokumentálásában nyerte el a végső formáját. Nagyon izgalmas munkának tartottam és örülök, hogy a feladatnak ezt a megoldását választottam. Az anyagom tehát disszonáns képeket tartalmaz, a képeken látható emberek és élethelyzetek egyúttal a saját mellékutcáimat is megmutatják.

Lenyomat – A koronavírus lenyomata a térhasználaton és a társadalom szövetén

Munkám első felében kísérletet tettem annak bemutatására, hogyan változtatta meg a terek használatát és látványát a koronavírus. Munkám második felében pedig szeretném bemutatni a vírusnak a magyar társadalomra gyakorolt, fényképezőgéppel dokumentálható hatásait. A tervezett munkát elsősorban a folyamatosan változó vírushelyzethez és ennek következményeihez szeretném igazítani. Már most megfigyelhető új foglalkozások (például a futárok) tömeges megjelenése, illetve feltételezhető az irodapiac határozott visszaszorulása.

A koronavírus megjelenése a társas érintkezés szempontjából (is) új helyzetet teremtett. Több száz évnyi változás következett be pár hónap leforgása alatt (a fotográfia eszközeivel ezek a változások kiválóan megfigyelhetőek, illetve dokumentálhatóak) mindennapi életünkben, egymáshoz való közeledésünkben, a körülöttünk való tér használatában.

Edward T. Hall szerint minden, ami az emberhez köthető, kapcsolódik a tér tapasztalatához, illetve annak használatához. Hall antropológiai kutatásai során az embert körülvevő teret kategorizálta és szintekre osztotta. Vizsgálódásainak eredménye szerint a közelség-távolság mértéke nemcsak az interakcióban résztvevő felek kapcsolatáról, hanem az általuk képviselt kultúráról és normákról is pontos képet fest. A kutatás alapján elmondható, hogy a személyt körülvevő kultúra (és normarendszer) alapvetően meghatározza az egyén térhez való viszonyulását. Gyakran generációknak kell felnőnie, vagy kultúráknak kell keverednie ahhoz, hogy a térhasználatra vonatkozó szokások megváltozzanak, ez a koronavírussal kapcsolatos korlátozásoknak köszönhetően a legtöbb országban pár hét leforgása alatt ment végbe.

Az emberek nélküli üres tereket ábrázoló képek a társas együttélés szabályainak változását bemutató sorozat kezdő elemei, a sorozat készítés alatt álló további részei pedig a gerincét adják majd a sorozatnak.

Feltételezésem szerint a vírus lecsengését követően a közösségi terek használatában majdnem a megszokott kép tárul majd a szemünk elé. Az ezt követő időszak sok kérdést rejt majd magában, és a tervezett munkának biztosan ez lenne a legizgalmasabb része. Ekkor a koronavírus nyomai már nem a térhasználaton, hanem a társadalom mélyebb rétegeiben végbement változásokon keresztül lesznek érzékeltethetőek. A fényképezőgéppel történő feltárás a felszín alatt végbement változások dokumentálására nagy kihívás és szép feladat ebben a rendkívüli időszakban. Képeimmel kísérletet tennék arra, hogy megválaszoljam a kérdést: átmeneti változás tanúi lehettünk, vagy valami végérvényesen megváltozott?

Nézd meg Fazekas István, 2022. május hónap alkotójának többi bejegyzését is!