A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akinek a hivatása egyben a hobbija is. Mivel tizenöt éve fotográfiával keresem a kenyeremet, ezért dedikált eszközt használok az alkotói fotográfiára, a munkára és szabadidős tevékenységeimre is.

Utóbbira többnyire olcsó filmes gépeket használok, vagy, mint ahogy az előző posztban említettem, egy régi szovjet panorámagépet, illetve egy több mint tíz éves kis Fuji fényképezőgépet manuális objektívekkel. Ez utóbbi az elmúlt két évben sok száz kilométeren keresztül minden gyalogtúrán ott lógott a nyakamban. Igaz, a koronavírus-járvány előtt is sokat túráztunk a feleségemmel, Radojkával – főleg késő nyártól tavaszig –, de a járvány alatt sokszor a hétvégék mindkét napját erdei ösvényeken töltöttük. A hosszú gyalogutak során szoktuk átbeszélni a közös terveinket, de sok sorozat ötlete is ilyenkor született meg a fejemben. Hálás vagyok Radojkának, hogy mindig támogat az ötleteim megvalósításában, minden szakmai kérdésben az ő véleménye a legfontosabb számomra.

Az évek folyamán rájöttem, hogy nagyon fontos számomra az aktív kikapcsolódás, a sport. Éveken keresztül, sokszor nagyon terhelt időszakokban, a sziklamászás adta meg számomra a kikapcsolódást. A sziklafalon az ember odafigyel minden egyes mozdulatára; a mászás százszázalékos koncentrációt igényel, így könnyen magam mögött tudtam hagyni a stresszt.

Az elmúlt két év azonban úgy alakult, hogy kevés lehetőségem volt a mászásra, és jó ideje kerestem már egy új sportot. Idén nyár elején, többek tanácsára, kipróbáltam a SUP-ozást, ami szerelem lett az első néhány evezőhúzás után. Idén nyáron próbáltuk bepótolni az elmúlt két év elmaradt utazásait, és én mindig igyekeztem helyet hagyni a csomagtartóban a SUP számára. Óriási élmény volt az evezés a tengeren és a magashegyi tavakon. Ebben a sportban ugyanazt a meditatív, közvetlen kapcsolatot találtam meg egy elemmel, mint amit a sziklamászás során is megélhettem.

Sajnos az olvasásra kevés időt szánok, pedig nagyon szeretem a kortás magyar irodalmat, két szerzőt szeretnék kiemelni, akiknek az írásai nagyon közel állnak hozzám.

Jászberényi Sándor műveinek olvasása közben – akit a magyar Hemingwayként is szoktak aposztrofálni, és aki szépírói tevékenysége mellett egy nálam sokkal tapasztaltabb, vakmerőbb haditudósító – sokszor éltem újra azokat az érzéseket, illetve láttam vissza azokat a képeket, amiket a szír polgárháborúban, a Közel-Keleten, a 2015-ös menekültválság alatt vagy Kelet-Ukrajnában láttam. Egyik sem könnyű olvasmány, de mindenkinek ajánlom Sanyi többi könyve mellett A lélek legszebb éjszakája, és a Varjúkirály című köteteit.

A másik favoritom Dragomán György, akinek az A fehér király című könyvét szeretném elsőként említeni. A történet egy fiúról szól, akinek az apját a szeme láttára hurcolják el munkatáborba. Magával ragadott a könyv intenzitása, atmoszférája és képszerű történetmesélése, ami annyira részletes és pontos, mintha egy fotót vagy festményt néznék hosszú perceken keresztül. Sok kép most is pontosan él a fejemben, annak ellenére, hogy három-négy éve olvastam, amikor a munkatáborok túlélőiről készítettem fotósorozatot.
Az Oroszlánkórus és a Rendszerújra után most a Főzőskönyv várja a sorát a könyvespolcon.

Mozgóképben az utóbbi időben a Tony Hawk: Amíg a kerekek le nem esnek című dokumentumfilm volt rám a legnagyobb hatással, amiből igazán őszinte képet kapunk a világ talán leghíresebb gördeszkásáról: a magánéletéről, a karrierjéről és a gördeszkázáshoz fűződő viszonyáról. Katartikus volt látni, hogy kitartással, szorgalommal és akaraterővel addig elérhetetlennek tűnő teljesítményt ért el, és hogy ezzel hogyan inspirált másokat. De kendőzetlenül tárul elénk a hírnév magánéletre gyakorolt hatása, árnyoldala is.

Nézd meg Bielik István, 2022. augusztus hónap alkotójának többi bejegyzését is!