A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve képeket, akik/amik nagy hatással voltak rá.

A Práter utcai iskolába járva (2006–2008) gyakran lapozgattam Az év fotói albumokat – nagyon erős fotóriporter-generáció volt akkoriban Gárdi Balázzsal, Dezső Tamással, Kovalovszky Dániellel és Bácsi Robival.

A támaválasztásuk, a vizualitásuk és a képi nyelv, amit használtak, kiváló példa volt számomra és nagyban inspirált arra, hogy én is fotóriporterré váljak.

Később elkezdtem gyűjteni ezeket az albumokat, amik nagyon izgalmas képi lenyomatai az elmúlt évtizedeknek. Azokat lapozgatva, elemezve a bennük lévő sorozatokat, sokat tanultam arról, hogyan lehet igazán jól összerakni tíz képben egy történetet – általában a fotóriportok, társadalomábrázolások- és portrésorozatok érdekeltek.

Épp ezért óriási elismerés volt számomra, amikor 2014-ben megnyertem a Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját, és én is belekerülhettem ebbe az albumba.

Ahogy az előző posztban említettem, az elmúlt időben a legnagyobb hatást Alec Soth Sleeping by the Mississippi című albuma gyakorolta rám. A 2004-ben megjelent album hozta meg Soth számára a világhírnevet és az elismerést. Az olyan utazó fotósok hagyományait követve, mint Walker Evans vagy Robert Frank, egy vidéket beutazva mutatja be az ott élőket és a környezetüket. Soth északról délre haladva járta a Mississippi folyó partját, és számára különleges személyiségeket, enteriőröket és tájakat örökített meg a 8×10 colos nagyformátumú fakamerájával. Nagyon szeretem a sorozat zavarba ejtően intim portréit és követendőnek tartom azt a tiszteletet, amivel a fotós az alanyaihoz viszonyul. Az album minden képe olyan számomra, mint egy különálló, fénnyel írt vers, ami a foszladozó amerikai álmot mutatja be.

A következő album egy személyes találkozáshoz köthető, amikor szerencsém volt a ma élő egyik legnagyobb legendával, Benkő Imrével pesterzsébeti otthonában találkozni. Egy vele készült interjúhoz kellett képeket készítenem a legszerényebb és legalázatosabb fotósról, akivel valaha találkoztam. 2020. január 9-én, a fotózás után megkaptam Imrétől a Horizon című panoráma fotóesszé kötetét, amiben 1997 és 2015 között készült képek sorakoznak. A különleges, 110 fokos látószögű képeket Imre a rá jellemző, minden túlzástól mentes stílusban készíti. A könyv hatására szereztem be egy KMZ Horizont kamerát, ami azóta is velem van minden utazásunkkor.

Nagyon sok fotóst és anyagot tudnék még felsorolni, ami azért is nehéz, mert Bácsi Robi László például megemlítette előttem két nagy kedvencemet: Tadas Kazakeviciust és Bryan Schutmaatet. Ezért egy olyan fotós anyagát szeretném még megmutatni, akinek a munkásságával pár hónapja találkoztam csak, és még én is csak ismerkedekm vele.

Ő nem más, mint Khalik Allah, a Magnum jelöltje, akinek a leghíresebb anyaga a harlemi 125. utca és a Lexington Avenue kereszteződésében éjszaka készült különleges és rendhagyó portrésorozat az arra járó vagy éppen az utcán élő emberekről. Ugyanitt készült a Field Niggas című dokumentumfilmje, amiben szintén egy bűnözéstől sújtott helyszínen, a hányattatott körülmények között élő afroamerikai lakosság életébe nyújt betekintést.

Nézd meg Bielik István, 2022. augusztus hónap alkotójának többi bejegyzését is!