A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Dezső Tamás az elmúlt két év könyv-, kiállítás- és utazásélményeiről mesélt.

Az elmúlt pár év, a mostanit is beleszámítva, életem egyik legizgalmasabb időszaka. Tisztában vagyok vele, hogy a járvány miatti bezártság és aggodalom sokakat megviselt, de az az igazság, hogy az elszigetelődés a művészi elmélyülés szempontjából nekem nagyon hatékony volt. Azt hiszem, valamelyest megértettem néhány olyan, a létezésről szóló teóriát, amit sosem gondoltam volna, hogy képes leszek felfogni. Rengeteget olvastam és tanultam az időről, ökológiáról, a poszthumanizmusról, a növények létmódjairól.

Évek óta gyűjtöm az antik angol, német, francia és amerikai herbáriumokat és a 19. századi, főként botanikai és rovartani mikroszkóp-metszeteket, és ezeket folyamatosan használom a munkámhoz. A mikroszkopikus méretű formák felnagyítása puritán gesztus, mégis képes sokatmondóan beszélni az emberi érzékelés hiányosságairól.

Azt hiszem, a csúcspont Az állhatatosság kertje c. kinetikus installáció elkészítése volt. A 19. századi növények kiválasztása, preparálása, megerősítése és az antik metronómok rendbetétele hatalmas élményt jelentett. Virágvölgyi István kurátornak hála aztán Az állhatatosság kertje Bécsben, a Foto Wien fesztiválon volt látható először, ahol egy gyönyörű termet kaptunk, és egy teljes értékű minikiállításon sikerült bemutatni az installációt több új munkával együtt.

Ami a múzeumi élményeket illeti, Vija Celmins: To Fix the Image in Memory c. kiállítása a Met Breuerben nagyon tetszett, a fotórealisztikus téma-variációi inspirálták a Capa Központban most látható Hatvanmillió-negyven év (1982-2022) c. installációmat.

Az elmúlt időszak legjobb utazásélménye talán az Azori-szigetek legnagyobb szigetén, São Miguelen eltöltött pár hét volt, de szintén hihetetlen és felkavaró élmény volt Izland növényzetét és olvadó gleccsereit közvetlen közelről látni. A Föld sarki jégsapkái után a leggyorsabban zsugorodó Snæfellsjökull és Vatnajökull gleccserek az elmúlt száz év során négymilliárd tonna jeget veszítettek. A leváló jég útját végig lehet követni az óceánig.

Nézd meg Dezső Tamás, 2022. október hónap alkotójának többi bejegyzését is!