A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.
A hónap alkotója 2022 októberében Dezső Tamás.

Budapesten születtem 1978-ban, jelenleg is Budapesten élek. Fényképezést a kétezres évek elején Szarka Klárától és Habik Csabától tanultam, az akkor még szabad Magyar Hírlapnál. A Hírlap után többnyire európai és amerikai magazinoknak készítettem fotóriportokat. 2010 óta foglalkoztat a fényképezés mint művészi kifejezési forma, 2015 óta pedig a kortárs filozófia olvasása és tanulása lett a fő tevékenységem. Jelenleg a filozófia, a szobor, az installáció és a fotó kapcsolódási lehetőségeivel próbálkozom.
Dezső Tamás képeit már a Capa Központban is láthattátok: a LÁTKÉP – Az elmúlt félévszázad magyar fotográfiája 1967-2017. Jelenleg képei a Capa Központban a Dezső Tamás: Hipotézis: Levél minden című kiállításon tekinthetőek meg.
Nézz meg egy válogatást Dezső Tamás munkáiból és kövesd a blogunkat, hogy jobban megismerhesd a fotográfust és munkásságát!














