A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.

A hónap alkotója 2024 augusztusában Molnár Zoltán.

A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotószakán végeztem 1993-ban. A Magyar Iparművészeti Egyetemen (ma: Moholy Nagy László Művészeti Egyetem) 1998-ban szereztem diplomát. 2020-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművész-tanár szakon másoddiplomáztam. 2004-ben André Malraux ösztöndíjjal Franciaországban, Nancyban tanulmányúton vettem részt, 2008-ban Unesco ösztöndíjjal Brazíliában, 2010-ben André Kertész ösztöndíjjal Párizsban fényképezhettem, azóta számos hazai és külföldi kiállítóhelyen mutatkoztam be.

Az emberi létezés vizuális lenyomatainak készítésével értelmezem korunk társadalmi, szociális rendjét és struktúráját. A fotográfia művészeti irányán belül leginkább a valóság ábrázolás, a dokumentarista fotográfia érdekel. A valóság kutatásában az emberi esendőség, az emberi méltóság, a létezés mélységeinek bemutatása áll fotóesszéim középpontjában. Szisztematikusan visszajárok kutatási helyszíneimre, ezért hosszú ideig készül egy-egy fotóesszé, mint például Erdélyben, Moldvában létrejött fotósorozatnál, vagy a Világok útjain című roma portré sorozatnál megvalósult. Éveken, évtizedeken át követtem figyelemmel egy-egy roma közösség életének, vagy az ember és környezetének változásait Kiskapuson, (Copsa Mica) Erdélyben. A kitartást, illetve a megmerítkezést az élet kínálta szituációkban alapvető értéknek tartom a dokumentarista fotográfiában. Az elmúlt évtizedekben a fotográfusi érdeklődésem, a különböző tanulmányútjaim térben is kitágultak, globalizálódtak. A fotográfiai megfigyeléseim a sokféle emberi létezés megmutatására, a szociális struktúrára irányulnak.

Önálló albumaim közül elsőként a Fényerdők című fotóesszé jelent meg 2012-ben. A természet és az ember kapcsolatának jelentőségét, vizuális narratíváját, Erdély és Moldva területein az újra és újra visszajáró tanulmányutak alkotják 1996 és 2012 között. Fontos hangsúlyt kapott a könyvben a Kolozsvár melletti szeméttelep, ahol családok élnek, gyerekek nőnek fel a szemétdombokon. A másik jelentős terület Kiskapus, ahol 2000-2010 között fényképeztem. Kiskapust 1961-ben Románia egyik legjelentősebb ipari zónájává nyilvánították, a Koromgyár 1993-ig működött. A rendszerváltást követően a Sometra színesfém és kohóipari gyár üzemel és jelenleg is tovább szennyezi a levegőt, a talajt, a vizet.

Aqua (1999-2018) címmel a víz és az ember kapcsolatát bemutató kötet 2019-ben jelent meg. A fotósorozat egyfajta vizuális vallomás földünk vízkészletének aktuális problémáiról Törökországban, Spanyolországban, Franciaországban, Portugáliában, Tunéziában, Brazíliában, Bulgáriában, Szerbiában, Romániában, Makedóniában, Magyarországon.

Az Világok útjain című fotóesszé a roma kultúrának, őrzött hagyományaiknak és szokásaiknak megismertetésére irányul. Előítéletek kizárására törekvő, empátiával teli emberábrázolási hagyományt követtem. A képek a modern világban is hagyományos életmódot őrző roma családok, közösségek viselkedésének, megnyilvánulásainak, érzelmeinek vizuális lenyomatai.

Zöldhatár címmel kiállítás formájában mutattam be az Európába áramló szíriai, afgán és pakisztáni bevándorlók tömegeiről készült fotósorozatot 2018-ban. Ezt tovább folytattam, amikor az Ukrajnából menekült családokról, gyerekekről, idős és fiatal emberekről készítettem képeket.

2020-ban jelent meg a Városháza Kiadó gondozásában a Csak képek című albumsorozatban a Zűrállomás című fotóesszé. Ebben a könyvben azt az oldalát mutatom meg a valóságnak, amivel nem könnyű szembe nézni. Minden fotográfiája mögött történet van, egymástól idegen sorsok jönnek elő képről képre, hogy együtt rajzolják meg Budapest sajátos arculatát 1990-2021 között. A város csendje és hangulata indította el bennem azt az alapötletet, hogy egy különös bolygóként ábrázoljam Budapestet. Olyan helyszíneken, városrészeken fényképeztem, ahol változatlan maradt a város. Célom volt állandó, örök díszletekbe helyezni a város embereit, arcait, megértéssel fordulni a törékeny emberi életek felé.

2017-2024 között egy panoráma fotóesszét készítettem Budapestről, ami album formájában jelent meg 65 mm címmel. A panoráma-fényképezőgép 65 mm széles sávban rögzítette a város életét, épületeit, hétköznapjait. A város méretei, kiterjedése, terpeszkedő hatalmassága, a horizont teljes elfoglalására törekvő lakónegyedek, tornyok, kupolák, stadionok látványának egy sajátos vizuális megfogalmazása érdekelt.

Munkamódszeremre jellemző a hosszútávú építkezés, a dokumentarista hagyományok továbbélésének új vizuális képivilágának megteremtése.