Ahogy 2018 óta minden évben, idén is megkérdeztünk kurátorokat, művészeket és elméleti szakembereket, hogy mely fotósorozatok, kiadványok, kiállítások és események ragadták meg a figyelmüket, voltak fontosak számukra az elmúlt esztendőben. Fisli Éva történész-muzeológus kedvencei a 2024-es évből.
Date Archives december 2024
Puklus Péter: A fotókon túl
A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.
2024 Kedvencei – Csizek Gabriella
Ahogy 2018 óta minden évben, idén is megkérdeztünk kurátorokat, művészeket és elméleti szakembereket, hogy mely fotósorozatok, kiadványok, kiállítások és események ragadták meg a figyelmüket, voltak fontosak számukra az elmúlt esztendőben. Csizek Gabriella kurátor kedvencei a 2024-es évből.
Budapest Fotográfiai Ösztöndíj: Kállai Márton dicséretben részesített anyaga
A Capa Központ idén is kiosztotta 2017-ben újraindított, kétévente átadott Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat, amelynek nyertese mellett két dicséretben részesített pályamunkát is kiemelt a szakmai zsűri. Cikkünkben Kállai Márton rövid alkotói bevezetője olvasható a dicsérettel jutalmazott Padlás-Tér-Kép című pályamunkájához.
Puklus Péter: Fotográfiai inspirációk
A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány fotográfust, akiknek munkássága inspirálja, illetve olyan képeket, amelyeket kiemelten fontosnak tart.
2024 Kedvencei – Schuller Judit Flóra
Schuller Judit Flóra képzőművész kedvencei a 2024-es évből.
„Isztambul szeme” – Könyvválogatás a világhírű török fotográfus, Ara Güler munkásságáról
2025. február 9-ig látogatható az Ara Güler: Az életről című kiállítás a Capa Központban, amely a művész 1950 és 1970 között készült fekete-fehér fotóiból válogat. Cikkünkben a tárlathoz kapcsolódva bemutatunk három kiadványt, amelyek különböző nézőpontok…
Budapest Fotográfiai Ösztöndíj: Balázs Zsolt dicséretben részesített anyaga
A Capa Központ idén is kiosztotta 2017-ben újraindított, kétévente átadott Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat, amelynek nyertese mellett két dicséretben részesített pályamunkát is kiemelt a szakmai zsűri. Cikkünkben Balázs Zsolt rövid alkotói bevezetője olvasható a dicsérettel jutalmazott Patakvidék című pályamunkájáról.
Puklus Péter: Vizuális napló
A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Puklus Péter az elmúlt időszakról mesélt.
FUTURES tehetségek 2024: Nunkovics Róbert
A Capa Központ szakmai zsűrije 2024-ben is kiválasztotta azt az öt feltörekvő hazai fotográfust, akik kiemelt támogatásban részesülhetnek a nemzetközi FUTURES platformon való részvétel által. Cikksorozatunkban különféle perspektívák mentén mutatjuk be a fiatal tehetségeket. Ezúttal Nunkovics Róbert munkásságába nyújtunk betekintést.
A hónap alkotója: Puklus Péter
A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. A hónap alkotója 2024 decemberében Puklus Péter.
Az első hazai áttekintő fotókönyv-kiállítás – Interjú Istvánkó Bea kurátorral
A Capa Központ és az ISBN+ együttműködésével megvalósult FOTÓ / MŰVÉSZ / KÖNYV című kiállítás egyik kurátorát, Istvánkó Beát kérdeztük többek között a szervezési folyamatokról és a bemutatásra kerülő fotókönyvek között húzódó párhuzamokról.